Villámlátogatás Lisszabonban
Barátaim évtizedek óta ódákat zengtek erről a városról, mégis most jutottam el ide először, csak annyi időre, hogy megérezzem, milyen nagyszerű hely. Vissza akarok menni, méghozzá úgy, hogy valami hozzám hasonszőrű vezessen körbe. Szeretném tudni, hogy milyen emberek élnek ott, hogy milyen dilemmái vannak ennek az első látásra nagyon élhető városnak.
Színesnek, vidámnak, bár túlságosan dimbes-dombosnak éreztem Lisszabont, egy igazi világbirodalom évszázadok óta hanyatló fővárosát, amelyet 1755-ben egy hatalmas földrengés szinte teljesen romba döntött. (Emeljük köbre az 1838-as pest-budai árvizet, akkor se jutunk közelébe a dolognak.)
Budapesthez hasonlóan a régi és az új érdekes szimbiózisát láttam mindenfelé. Hosszabb a listája azoknak a dolgoknak, amiről lecsúsztam. Nem bírtam végigállni a legendás 28-as villamos sorát (többek között azért, mert az oldalról betolakodók miatt nem látszott haladni.) Vajon miért nem terelik a jegyváltást az internetre?
Eljutottam viszont a földkerekség legrégebben, 1732 óta folytonosan egy helyen működő könyvesboltjába, a Bertrands-ba, ahol WC is van, igaz, papír nélkül... Jártam a nevezetes Belém-toronynál, a 16. században épült erődnél, amelyet Portugália fénykorában emelt I. Manuel király.
És belebotlottam sok szép kortárs épületbe. A legnagyobb hatást rám a portugál MOL (EDG) székháza tette, amelyet a chilei, Pritzker-díjas építész, Alejando Aravena tervezett.
(A képek forrása a Brutalism Appreciation Society című Instagram oldal, szerző megadása nélkül.)
Vademecum Newsletter 961/2024 by András Török Copyright @ Summa Artium Nonprofit Kft
Sose gondoltam volna, hogy a fine dining és a gyorsétterem keresztezhető... Pedig – kis túlzással – valami ilyesmit éltem át. Háromszor is ettem a világ első Time Out Marketjában. Igen, az eredetileg londoni műsorújságról nyerte a nevét, amelyet 1968-ban egy konyhában találtak ki. Ma már több száz városban van helyi kiadása. (Budapesten is volt, de hamar kimúlt.) Aztán jöttek az útikönyvek. 2014-ben pedig egy lisszaboni piacépületben megnyílt az első TOM. Ez voltaképpen egy emelt szintű bevásárlóközponti food court. Csakhogy nagyon emelt szintű. Az itteni 36 egyforma méretű éttermecskében a portugál gasztronómia minden válfaja élvezhető, érzésem szerint a legmagasabb szinten. Az igazi tányérokat és a fém evőeszközt a piac szolgáltatja és mosogatja (nagyjából 40 ezer tányért egy átlagos napon). Önkiszolgáló a rendszer, a konkrét étterem logójával díszített csipogóval jeleznek, ha kész az étel. Középen hosszú asztaloknál, nem különösen kényelmes székeken ülnek az emberek, akik barátságosan méregetik egymást. A zene az én ízlésemnek túl hangos – de talán ez kell, hogy az emberek ne maradjanak túl hosszú ideig.
Külön élmény volt a szakácsok és a személyzet igen magas munkakultúráját szemügyre venni. És még a vendégekkel is volt türelmük foglalkozni.
Jövő júliustól a Corvin Áruház hasában is lesz egy ilyen intézmény. Nem lesz kis feladat a helyes mixet kialakítani. Bárcsak ugyanúgy tudna a minőség és az árszínvonal felfelé, illetve lefelé versenyezni, mint Lisszabonban...
Nyilván főleg a turistákat veszi majd célba, de – ha megfelelő szakértelemmel és elfogulatlansággal alakítják ki a „gyűjteményt”nagy hasznára lehet a magyar gasztronómia egészének.
Vademecum Newsletter 961/2024 by András Török Copyright @ Summa Artium Nonprofit Kft
Vademecum Newsletter 961/2024 by András Török Copyright @ Summa Artium Nonprofit Kft