Vademecum 215: Hét figyelemreméltó dolog Csíkszeredában, tél utóján

Vademecum 215: Hét figyelemreméltó dolog Csíkszeredában, tél utóján Az általános élmény Hogy megéri-e az összesen huszonnégy órányi vonatozás a távoli székelyföldi városba, csakis igen lehet a válasz, azzal a kis kiegészítéssel, hogy a tél utolsó hétvégéjét csak nagyon indokolt esetben válasszuk, mondjuk akkor, ha az ember legjobb barátjának színházi premierje van. Csíkszeredán inkább csak átutazni érdemes, ha az ember a pünkösdkor rendezett nevezetes csíksomlyói búcsúba tart.

(Ma Csíkszereda egyik északkeleti külvárosa.)

A télutó még néhány lapáttal rátesz a város eszelősen mesterséges, nagyravágyó csúnyaságára. Ez már az állomásról kilépve letaglózza az először erre járó embert. S amikor a két csillagos, tiszta, rendes, alkalmas szállodába érkezik, először azt hiszi, hogy egy elhanyagolt külvárosban jár, de nem lehet, hogy egy negyvenezres kisváros külterületén ekkora házak legyenek. Hát nem is, ez a belváros.

Hatalmas, nem panel épületek mindenfelé, az ún. Taps tér körül. Egy bájos sétáló utca, néhány régi épület, fél tucat magyar (plusz egy román) könyvesbolt, sok-sok kis kávéház, boltok százszámra. A forint jó sokat ér, különösen az éttermekben, és a feltűnően sok bankfiók ablakaiban három világvaluta árfolyamai: USD, EUR, HUF. És ezt a szomorú küllemet természetesen fonja be a mindenfelé hallható magyar szó. A vendéglátók elmesélték, hogy egy éven belül koncertterem, bevásárlóközpont épül — a fejlődés megindult. Az emberek az utcán nem valami jól öltözöttek, de kedvesek. Szívesen útba igazítják az idegent.

(Az illusztrációk Hírlevélíró Canon Power Shot S2 IS gépével készültek.)

A Mikó vár és a börtön A nagyság és a szépség persze Csíkszeredában sem összeegyeztethetetlen dolgok, ez csak a mély kommunista időkben volt lehetetlen. A központhoz közel, mégis a város határában áll az ún.

Mikó vár, egy épségben megmaradt XVII. századi erőd, vele szemben, tőle balra monarchia korabeli középületek. A vártól balra egy sor magában álló igen szép példány székely kapu. Attól is balra, egy mély árkon túl egy fullra járatott börtön, az ablakba teregetett holmikkal, az arra járókkal interaktivitásra törekvő rabokkal. A Várban éppen a Pestről érkezett Tatárjárás kiállítás. Szombat délelőtt tökéletesen elhagyatott környék. Itt végre feltűnnek a hegyek, amelyet a városközpontból, a sok magas épülettől szinte egyáltalán nem látni.

A Márton Áron Líceum A belvárosból mintegy tíz perces sétával lehet elérni azt a roppant épületet, amely érezteti azt, hová fejlődhetett volna ez a város, ha nincs Trianon és nincs Ceaucescu. 1909-11 között épült fel a szinte Lipótmező méretű és környezetű csíkszeredai római katolikus gimnázium, mely 1948-ig egyházi iskolaként működött. Akkor Romániában is minden egyházi iskolát államosítottak. Az iskola nagyméretű kápolnáját díszteremmé alakították át, és a színes üvegablakait - melyek a Magyarok Nagyasszonyát, Szent István királyt, és Szent Imre herceget ábrázolták - összetörték. A rendszerváltás után ezt az állami iskolát Márton Áron püspökről

nevezték el. 2005-ben az egyház visszakapta az épület tulajdonjogát. A Szent Kereszt plébánia padlásán megtalált töredékekből csupán Szent István feje és néhány díszítő elem volt összerakható. Az azonban egyértelmű volt, hogy a Szűz Anyát a kisdeddel a központi vitróban, a koronát felajánló Szent Istvánt a jobb oldalon és Szent Imre herceget a baloldalon helyezzék el. 2008-ban avatták fel az újra tervezett és elkészített ablakokat. Mintegy ezer darabból állították össze. Este, ha kivilágítják, az utcáról is láthatóak.

Templomból sohasem elég A székelység, mint ismeretes, katolikus vallású, ennek ellenére a városban van orthodox, görögkeleti templom is, 2000 után nem sokkal épült református templom. Közvetlenül a régi, kissé esetlen katolikus templom mellé 2003-ban épült fel a Makovecz Imre tervezte Millenniumi Templom. Ezen kívül befejezéshez közeledik egy hatalmas, rendházzal kiegészített katolikus templom építése a városközpont egyik sugárútjának tengelyében. A Makovecz-féle épület szemmel láthatóan fel akarta rázni sivár vizuális környezetét. A fénykép jól érzékelteti, hogy a kilátás nagyon sivár — a sokkal kevesebb mindenképpen lényegesen több lett volna. A fantáziátlanságot túl sok fantáziával aligha lehet gyógyítani.

Kelet-Európa legfeleslegesebb erkélyei és egy természeti jelenség A monstruózus, legtöbbször egyedi tervezésű házakon sok az erkély: szögletes, kerek, háromszög alakú — ám a lakók már 80-90 százalékukat beépítették. Mert a Csíkszeredát magában foglaló Középcsíki-medence éghajlatának legfőbb jellemvonása az erősebb felmelegedés, ugyanakkor igen jellemző a télen, de gyakran ősszel és tavasszal is előforduló hőmérséklet-inverzió. Ez abban nyilvánul meg, hogy télen összegyűl a hideg levegő a medencében és egyre fokozódó hideget hoz létre, míg a hegykereten ennél jóval magasabb hőmérsékleti értékek mérhetőek. A városban máshová tervezett

típustervek szerint építkeztek. A beépítés, ahogy ez szokott lenni, már korántsem követett típusterveket…

Két jéghokis, fémből Csíkszereda nem csak a közeli búcsúról, hanem nagyszerű jéghokieredményeiről is ismert. Csapata sokszoros román bajnok.

Mostanában ezeket az eredményeket — mint a tavalyi filmszemle egyik érdekes dokumentumfilmjéből (Zsigmond Dezső: Út Calarasiba) tudni lehet — többet között Kurkó János vállalkozónak köszönheti. Van egy hetvenes években épült műjégpálya, és egy 2000 után épült modern jégstadion. Hargita megyében a jéghoki már az 1900-as évek elejétől nagy népszerűségnek örvendett, a trianoni döntés óta pedig egyfajta szimbólum, a magyar identitás kifejezésének az eszköze is. Az egyik szak-honlap szerint errefelé úgy tartják: „akinek nincs kapcsolata a hokival, az nem is igazi csíki”. (A vállalkozó Árpád nevű ugyancsak üzletember fivérét egyébként a debreceni MODEM tavaly jelölte a Summa Artium díjra, el is jött a Mecénás Napra, és ott 1 millió forintot adományozott a Breuer Marcel ösztöndíj folytatására.) Az alábbi szobor 1978-ban készült, Törős Gábor műve, állítólag egész Európában ez volt az első jéghoki témájú szobor. „Két háromméteres konstruktivista alak, akik teljes erőbedobással űzik a korongot. Tekintetük előre mered, botjuk a korong után nyúl, ezüst korcsolyapengéik hasítják a levegőt. (…) A botok nyelébe vésve ott áll a nevük: Czáka István és Vákár Lajos.” (http://bodicsek.blog.hu) A pálya ma Vákár Lajos, a legendás játékos, edző, szervező nevét viseli.

A Hamlet-premier De hát milyen is volt a premier, a Nádasdy Ádám eszköztelen és humoros, színpadra termett szövegéből készült Hamlet-előadás, ajánlható-e, hogy a Vademecum olvasói felkerekedjenek és megnézzék a hátralévő14 előadás egyikét? Attól egyáltalán ne tessék félni, hogy valamiféle vidékies kulisszahasogató előadást rendezett Gavril Pinte bukaresti rendező. A kiválóbbnál kiválóbb színészek szinte bármelyike beférne a Katona vagy az Örkény Színház valamelyik produkciójába… A kilenc erdélyi társulat közül a Csíki Játékszín (vigyázat! A legelső í is hosszú!) a legfiatalabb, még csak tíz

éves. Sajnos, ettől az előadástól nem idegen egyfajta modernkedő nagyon akarás, amely annyira általános volt a hetvenes-nyolcvanas évek Budapestjétől. Az érdeklődő premier közönség ennek ellenére feszülten követte a produkciót. Amely egy szervetlen, időt rabló előjátékkal kezdődött. A legnagyobb bajt egyetlen szóban lehet összefoglalni: írógép. Osrick udvaronc valamiért állandóan beleírógépel a jelenetekbe. Nyilván azt szimbolizálja: az udvarban mindent mindenhová jelentenek… De voltak nagyszerű részek is, például a nagymonológ, a főszereplő Veress Bertalan szájából sötétben hangzott el, vagyis az eszköztelenséget is érti a rendező, talán csak túl szimplának tartja? Nehéz feledni Fülöp Zoltán Polonius alakítását, aki nem sunyi udvaronc, hanem hatalmas formátumú, tapasztalt köztisztviselő, aki jobb politikus (pardon: király) tudna lenni.

Ugyancsak ő játssza a Sírásót is, egészen más regiszterben. A rendező szokatlan módon három Ophéliát versenyeztetett, és az utolsó pillanatig sem döntött. A premieren Márdirosz Ágnes játszott, aki asszonyos vérbő figurát hozott, ami nem éppen szokásos felfogás. A délelőtti főpróbán a szerepet az Erdélyen kívül egzotikus nevűnek ható Csíki Csengele játszotta. Tudnivaló dolog, hogy az erdélyiek évtizedeken át azért kedvelték az ilyen keresztneveket, mert ezeket nem lehetett románosítani. E szerint járt el Parászka Miklós igazgató is, aki leányának a Boróka nevet adta, bizony, ő a Vademecumban annyira dicsért Mozgó Világ-publicista. (www.csikijatekszin.ro)