Vademecum 729 A rendszer- váltás és az azóta eltelt korszak rejtett értékei

Page 1

Vademecum 729: A rendszerváltás és az azóta eltelt korszak rejtett értékei 1 Három + egy emlék a rendszerváltásról Az első emlékem 1986-ból származik, amikor még sehol se volt a rendszerváltás, de a Time amerikai hírmagazin címlapján a vénséges vén Kádár Jánost pillantottam meg, és a dolgozószobájából is látszott egy darab, a falán egy olajfestmény: „Lenin sakkozik”. Valamit megéreztem – ez az elaggott rendszer nem húzhatja sokáig. 1987-től aztán erősödött bennem a páni öröm, hogy valami olyan történik, ami ellenkezőjére fordítja azt a határozott érzést, hogy „márpedig én rosszkor születtem”. A második emlékem a Szent István körút páratlan oldalához kapcsolódik. A legjobb barátom vonszolt oda, hogy mutasson valami rendkívüli dolgot. A Bihari és Szemere utca között volt az a kis üzlethelyiség, amire új felirat került. Ez volt odaírva: „Schiller”. Már nem „Ruhabolt”, nem „Hús, hentesáru”, nem „Illatszerbolt”… Hanem a kereskedő neve. „Tiszta Bécs, nem?” – lelkendezett Á. A harmadik emlék, mint sokaknak, Nagy Imre temetése volt, de nekem egy kanyarral. Akkor már megjelent a külföldieknek szánt útikönyvem legelső kiadása, ezért havonta egy-két világlap újságírója megkeresett, hogy osszam kicsit az észt, vezessem őket körbe, persze mindenfajta honorárium mellőzésével. Néhány nappal az újratemetés


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.
Vademecum 729 A rendszer- váltás és az azóta eltelt korszak rejtett értékei by Summa Artium Nonprofit Kft - Vademecum Cultural Newsletter - Issuu