Vademecum 718: Nyolc benyomás egy városról

Page 1

Vademecum 718: Nyolc benyomás egy városról, amely „sose mulasztana el egy lehetőséget arra, hogy elmulasszon egy lehetőséget” 1 Budapest: a félig megkelt tészta Harminchárom éve, nem egészen fiatalon szántam el magam arra, hogy a szülővárosom múltja és jelene tanulmányozásának szentelem az életemet. Jól emlékszem akkori nosztalgiáimra – milyen remek lenne, ha mintegy varázsütésre visszaállna a háború előtti Budapest, amelyet nem pusztított az ostrom és a kommunista korszak ízléstelensége. Aztán kiderült, hogy a város és az ország sorsát a magunk kezébe vehetjük – és úgy is el lehet sok mindent baltázni. Látnivaló volt, hogy eleinte a proteszt-szavazatok döntöttek, de aztán lassanként egy mélyebb összefüggés látszott kirajzolódni: a budapestiek (talán igaz ez a legtöbb poszt-kommunista nagyvárosra) könnyen mondanak nemet, de az igenek kimondása nem a kenyerük. Minderre a 2010 óta regnáló politikai elit erőltetett, sokszor titokban előkészített ténykedéssel válaszolt. Egyre jobban elvette Budapest hatásköreit (és pénzét), helyette döntött, félresöpörve a köztudomásúan időigényes, hagyományos, „kiérlelő” tervezési folyamatokat. Amíg a világ sikeres nagyvárosai az alulról felfelé induló folyamatokat lovagolták meg, és lettek még sikeresebbek, Budapest ellenkező úton indult el. Nem mondható ki, hogy felülről lefelé nem lehet sikeresen működő nagyvárost fejleszteni, de az csak hosszabb távon derül ki, hogy a viccbeli ló vakmerő volt, vagy éppenséggel vak…


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.
Vademecum 718: Nyolc benyomás egy városról by Summa Artium Nonprofit Kft - Vademecum Cultural Newsletter - Issuu