Vademecum 605: A műfordítás dicsérete Géher István emlékére Tatyjana Tolsztaja: A macskány Tolsztaja (1951-) Alekszej Tolsztoj unokája, Lev Tolsztoj távoli rokona, ma az egyik legismertebb orosz író. A macskány című hatalmas ívű, mesés anti-utópiája 2000-ben jelent meg, nem sokkal ezután magyar fordításban is, Kssz! címen. Az újabb kiadás – csak helyeselhető módon – új címet kapott, amely nem pusztán értelmetlen (vagy mondjuk úgy: „talányos”), mint egyébként az orosz eredeti is. Az új magyar cím magában hordozza a regény mesés univerzumát. Első megjelenése idején tudós méltatója, a kritikaírás szokásait felrúgva, már írása elején a fordítást elemzi: „(…) szövegének láttán minden fordító kétségbeesne. Nem létező orosz szavak megmagyarítása, új morfológiai alakok, szójátékok, egyenes és bújtatott idézetek várnak megoldásra minden oldalon. M. Nagy Miklós képes volt ráállni erre az intonációra, beleélni magát ebbe a mesés, gyerekes hangba, bevonni a magyar tájnyelvet és a nagyvárosi zsargont, sőt az írónővel kongeniálisan egy nem létező új dialektust megalkotni. Röpködnek a faszopáncsok, mérgező a tüzike, sósak a gilincák, és a rozsodától is be lehet rúgni. A gemence, a gancsó, a goborzsó, a gumbica mai szavainkból is megérthetők, és agyunk hátsó rekeszeiben valahol ott rejtőznek a szép, régi, újra megelevenedett népi káromkodások, fohászkodások, istenre sosem gondoló istenkedések, amelyeket M. Nagy Miklós a mi középkorunkból és a mi népmeséinkből merít. Tolsztaja regénye úgy