Vademecum 596: Szerelmi vallomás az olasz nyelvhez és kultúrához, hét tételben „A Paradisóban leszek” – mondta a csinos, szemüveges, olasz szakos lány, akire néhány napja szemet vetettem. Azt hitte, hogy az ugyanarra a folyosóra járó angol szakosok is tudják, hogy náluk a könyvtárt hívják úgy – Dante után szabadon. Vele kezdődött az olasz nyelv iránti vonzalmam. Erről szól a hírlevél e száma. Aki az olasz nyelvet nem szereti, ne is olvassa tovább. Egyáltalán van ilyen ember? Aki nem olvassa el mégse, annak itt az összefoglaló, a Dragomán György terjesztette játék szabályai szerint, hat szóban: „Hírlevélíró az olasz nyelvet/kultúrát kínálgatja kiskanállal”.
Jhumpa Lahiri: In Other Words Egy olyan különleges könyvről számolok be, amelyet nem lenne érdemes ajánlani, mert Magyarországon enyhén szólva szűk réteg érdeklődhet iránta. Egy olasz-angol kétnyelvű könyvről van szó, amelyet az angol anyanyelvű amerikai szerző, olasz nyelven írt. Lahiri Londonban született 1967-ben, két éves korában költöztek Amerikába. Anyanyelve a több mint 250 millió ember által beszélt bengáli volt, amit a szülők kétségbeesetten próbálták megtartani Amerikában is. Jhumpa azonban sohasem tanult meg bengáliul írni, és az óvodában anyanyelvét hamar lekörözte az angol, amelyet „mostoha-anyanyelveként” tart számon. Egyébként fenntartás nélkül amerikai íróként határozza meg magát.