Várady Szabolcs De mennyire_716

Várady Szabolcs: De mennyire Eseményszámba megy, ha a keveset író hetvenhat éves költőnek kötete jelenik meg. A Magvető Kiadó Időmérték című keménykötésű, zsebkönyv méretű sorozatának huszonnegyedik kötete mindössze negyvenhét, többnyire rövid verset tartalmaz. Abba a hétköznapias, könnyen érthető líravonulatba tartozik, ahová Petri, Orbán Ottó, Térey és Nádasdy is tartoznak. A legelső vers (Kaliforniában egy dán falu) például így kezdődik: „Hogy is hívják azt a kis dán falut? / Azt hittem, soha nem érünk oda / nem jófelé megyünk, vagy kifogy a / benzinünk és sehol egy árva kút, / megyünk, megyünk, mióta és miért?”

A mesterem valaha azt mondta, hogy kétfajta verseskötet van: az egyiket el kell olvasni elejétől végéig, a másikkal nagy hiba megtenni ezt. Ez mindenképpen az első típusba tartozik – egy délután néhány órájába telik elolvasni. Nem túlzás azt mondani, hogy érdekfeszítő olvasmány. Várady Szabolcs makacs, szívós szerző, az utolsó előtti versben még mindig a kaliforniai dán falu nevén rágódik (nem jut eszébe). Két nagy témája van ebben a kötetben: az egyik az idő múlása, az elvesztett barátok feletti elegáns kesergés. Visszaidézi nekünk azt a dúsan erezett, fülledt, belterjes társasági életet, amelyben annyira jól érezte magát, pedig mintha más dolga se lett volna, mint bénázni a kiszemelt nők körül. (Ugyan ki nem, tizenöt és húsz év között?) Van egy egész ciklus a könyv közepén, amely formai szempontból csupa születésnapi köszöntő: hatvanadik, hetvenedik, nyolcvanadik, sőt kilencvenedik születésnapra (az utóbbi Lator Lászlóhoz).

Várady Szabolcs versei könnyedek, önironikusak – harsányan nevettető alkalmi darabjait is az örökkévalóságnak írta. Mint nagy kedvencem, a Sh. 75. remix című Shakespeare parafrázist (68. o.):

Te! Úgy kellesz, te! mint hasnak kaja, földnek zuhé (olyan nagy, tavaszi); úgy gerjedek rád, mint a lére a hogy is hívják? a harpagonfaszi! Élvezlek tökre most, büszkén – de pikpakk, máris parázok, hogy holnap mi van; most úgy vagyok, hogy csak kettesben izgat, máskor az kell, hogy lássák jó sokan.

Ha itt vagy, hát az mindig csúcsszuper, de hogyha nem, figyelj, az kinyuvaszt; más jóra nem hajtok, francnak se kell, érted, ha nem tetőled kapom azt.

Na szóval így: korgó telegyomor, mindennap buli van, és tök nyomor.

A vékonyka kötetben két nagy lélegzetű vers is található. Az egyik betölti az Egy év cserepei című ciklust, a címe: Beérkezett üzenetek.

A költő barátok és idegenek küldeményeiből alkotott szövegmozaikot, arról a bizonyos évről, amikor Békés Pál meghalt, Osama bin Ladent pedig megölték. De a rá annyira jellemző önfeledt nyelvi játékosság innét sem hiányzik, egyszer csak, minden előzmény nélkül három szó következik: „Gerincsérv, ráncsimítás, porcsérülés” hát persze hogy azért, mert a véletlenül egymás mellé került c+s hangokat „cs”-nek is lehet olvasni.

Egy bekezdés múlva még eszébe jut: „És Heine matracsírja hol marad?” (51-56. o.)

A másik nagy téma a költői mesterség mindenféle csínja-bínja. Ennek csúcspéldánya a Ritmuspróbák című darab, amelyet Gyöngyösi Levente zeneszerzőnek ajánlott. Egymás után háromszor fut neki annak, hogy leírja az íróasztala tartalmát. Egyre rövidebb sorok, egyre csupaszabb líra. Mind a három remek. Együtt: kis remekmű. (70. o.)

A legnagyobb szabású vers azonban kétségtelenül a legutolsó, amely már a folyóiratközlés idején is elbűvölt. Címe: „Sermo, vagy epistula inkább?” Mottó: „Kőrizs Imrének, egy Horatius kötet szerkesztése kapcsán”. (82. o.)

Ez egy hibátlan hexameterben írott, bonyolult (két lábjegyzet is van benne!), élvezetes, kanyargós, vicces kiszólásokkal megspékelt eszmefuttatás arról, hogy kell Horatiust magyarra fordítani. Lassan esik le az embernek a tantusz, hogy a dőlt betűs rész Kőrizs Imrétől származó idézet. A hatalmas, tágas gondolati ív valóságos klasszikusok névsorolvasása (úgy hat, mint az Íliász hajókatalógusának paródiája). Belefér Kormos István, a vagabund költő kiszólása is („mikor nyer, s azt kiabálja: »Van Isten! Belépek a Pártba!«”).

A legviccesebb azonban a következő játékos megoldás: „Jött egyszer Deve – nézz oda, éppen az ő neve nem fér / jól el a hexameterben!

Apolló bünteti ezzel, / mert nyalogatta Rákosiék valagát? – Cseri Gábor, / új művét olvasta fel, egy levelet…” És a legutolsó oldalon, amikor már nem is várnánk, képzeljék, meglesz a kaliforniai dán falu neve. Nem, nem árulom el.

Mesteri kötet, külön-külön, darabokban is.

Minden szinten az, a kortárs vers megszerettetésre ugyanannyira alkalmas, mint az érettségizett művezető olvasmányának. Nem bölcsészlíra, hanem hersegő élet.

(Magvető, 2019, 87 o., a kötetet Pintér József tervezte, a szerző portréját Szilágyi Lenke készítette, ára 1999 Ft.) Az alábbi fényképet Bence György, a majdani filozófus készítette, még gimnazista korukban. A rajzot meg Egyed László.