Vízkereszt – mohácsi jános rendezése a kecskeméti katona józsef színházban 589

Vízkereszt – Mohácsi János rendezése a kecskeméti Katona József Színházban Mohácsi János rendezőhöz minden komoly színházbarátnak vegyes élményei fűződnek. Én már jöttem el előadásáról, pedig ilyet nagyon ritkán teszek. Ezúttal egy barátomat kísértem el – az igazat megvallva, inkább az ő társasága vonzott, mint a produkció, amitől a következőket vártam: — szétvert Shakespeare szöveg, — legalább 50%-ban saját szövegek, — vég nélküli marháskodás, — megjósolhatatlan számú ordenáré 21. századi beszólás, melyek egy része ül, — kibírhatatlan hosszúság, amely túlmegy a meghirdetett igen hosszú, 200 perces időtartamon.

Nem könnyen adtam meg magamat a produkciónak. Olyan érzésem volt, mintha valaki egy kamarazenekarra írott, patikamérleg segítségével kidekázott Mozart vígoperát Wagner-méretű nagyzenekarra írt volna át, és azt zenebohócok felléptetésével kiegészítette volna improvizatív jazz elemekkel. Olyan dramaturgiai őrület került színpadra, amiben volt rendszer. Barátomat kevésbé ragadta magával az előadás. Ő azt rótta fel a rendezőnek, hogy az előadásnak van egy túlmozgásosan kamaszos jellege. Amíg a színpad egyik sarkában elhangzik egy szép, mély érzésű mondat, valahol másutt biztosan tesz valaki valami harsány, röhögtető dolgot. Mintha a rendezőt egy valami érdekelné: a bohózat működésben tartása, folytonos, szünet nélküli fokozása. Végül egy nagyon hangsúlyos kivételt láttunk. Malvolio (a darabban gyakran „Malvi”), a kigúnyolt, magázott háznagy nagymonológja alatt minden zavaró momentum elhallgatott. Egy rövid időre visszatér a mozarti kamarazene finomsága. Persze utána annál nagyobb erővel harsan fel a tutti.

A Mohácsi produkciókra igen jellemző az élő zene (Kovács Márton jól működő szerzeményeit hallottuk) és a kevéssé dekoratív, de mindig funkcionális díszlet. Khell Zsolt tervező két leleménye marad meg a nézőben: a színpad előterében mindvégig látható színes gömbökből álló „tenger” és egy tárgy, mi inkább kellék, mint díszletelem. Egy magas, áttetsző falú, csőben végződő henger, amit bólékeverésre szoktak használni. Nos, ezt a tárgyat a Nemes Böffen Tóbiást hatalmas elánnal és hangerővel alakító Kocsis Pál alig engedi ki a kezéből.

Szinte szerelmes hevülettel ölelgeti. Még akkor is megtalálja a módját, hogy igyon belőle, amikor az Olivia grófnőn élősködő egész léhűtő kompánia az asztal alatt időzik.

Különösen eredetinek és változatosnak éreztem, Remete Kriszta jelmezeit. Bizonyos értelemben olyan gazdagnak, mintha egy békebeli nagy operaház anyagi korlátokat nem ismerő szuperprodukciójához készültek volna. Némelyik szereplő mintha minden jelenethez átöltözött volna. Különösen Olivia jelmezei voltak eredetiek: hol (szó szerint) nyitottak, hol a zártnál is zártabbak voltak. (Egy hátsó betoldás csillagos díszítése is figyelemre méltó volt, két különböző színű ruhában is.) Megejtően emlékezetes volt a gyászfátyol kalaprésze: a bátyja elvesztését huzamosan gyászoló Olivia, úgy látszik, szívesen bíbelődött a részletekkel… Fogadok, kevesen vették észre, hogy a kábítószer- és bőrszerkófüggő Orsino herceg egész tornacipő arzenállal rendelkezik, ugyancsak bőr alapanyagból. Böffen Tóbiás zakóján pedig van egy narancssárga cipzárfül.

Még nem is érintettük a színészi munka kidolgozottságát. Az este abszolút főszereplője a Viola-Cesario szerepében tündöklő Trokán Nóra – ő látványosan ki tud maradni az általános, duhaj ökörködésből.

Egyáltalán, a szerepeket – egy kivétellel – úgy ki tudták állítani, hogy az nem válna szégyenére a jobb fővárosi színházaknak sem. Említésre méltó még Jankovics Péter a Bolond szerepében (akit a Szputnyik társulatból lehetett jól ismerni, de játéka ezúttal betöltötte a nagy

színpadot is), illetve Zayzon Zsolt, aki egy pillanatra sem esett ki a hótt részeg, palira vett, szánni való tahó szerepéből – és ez meglehetősen nagy akrobatikus képességeket kívánt meg tőle.

Szokták mondani, hogy Mohácsiék (itt beleértik a dramaturg fivér Istvánt is, az örök alkotótársat) nagy baja a túlzásba vitt, gyermeteg aktualizálás. Itt ilyesmi (mármint túlzásba vivés) nem volt tapasztalható. Amennyi volt, az kellemes, fanyar mellékízt adott a produkciónak.

Az olvasópróbán Mohácsi János (a kecskemetikatona.hu szerint) felidézte, hogy előző alkalommal, amikor a Vízkeresztet rendezte, az előadás öt órás lett. Ebből ezúttal száz percet lefaragott, és még innét is lehet tovább.

(2016. november 26. A további főbb szerepekben: Kőszegi Ákos, Szemenyei János, Märcz Fruzsina, Csapó Virág. A zenészek: Puskás Gyula, Tóth Jázmin, Benedek Péter.)