A minap az jutott eszembe, milyen jó kis könyvet lehetne összerakni budapesti bevándorló ismerőseim portréiból (fotó- és írott portrékat tartalmazó könyvre gondolok, olyasmire, mint a Závada Pál és
Korniss Péter közös munkájával kiadott 24 mai magyar című kötet). Gyorsan sorba vettem kiket vennék bele. Hát Wilhelm Drostét, az irodalmárt, Milorad Krstić-et, a rajzfilmrendezőt, Yengibarian Mamikont a szobrászt, és Tony Langot, a Bestsellers könyvesbolt tulajdonosát. Másnap szembe is jött Tony részletes portréja a Forbes magazinban. Több, mint harminc éve ismerem, de mennyi mindent nem tudtam róla!
Azt tudtam, hogy Addisz-Abebában született, de azt például nem, hogy Antoine Dabbous néven jött a világra, s a Lang afféle művészneve.
„Otthon elsősorban franciául és a sváb nagymama miatt németül beszéltek. Tony alig kilencéves volt, amikor édesanyja meghalt. A kisfiú egy évre a szintén Etiópiában élő, de olasz keresztszüleihez, majd a nyelvismeret miatt német iskolába került. »Szerintem nem a vér számít, sokkal inkább az, amit a környezetünktől tanulunk. Abban az iskolában szedtem magamra a német pontosságot, az alaposságot.«”
Aztán Bejrútba költöztek. Apjának a család parancsára hamar újra kellett nősülnie.
„Az akkor tizenhat éves Antoine-nak költöznie kellett, és csak egy angol iskolába tudott beiratkozni Bejrútban. »Addig úgy éltem, mint egy faluban, ismertem mindenkit. A Libanonba költözés szörnyű volt. Bentlakásos iskolába, szigorú keretek közé kerültem. Nem ismertem sem a nyelvet, sem a kódokat. Mert egy nyelv nem csak szavakból áll. Tudni kell, mi illik, mi nem illik. Harminchárom éve élek Magyarországon, most már mondhatom, hogy nagyjából
Tony Lang portréja a Forbes Magazinban