Tompa andrea omerta (a hallgatás könyve) 622

Tompa Andrea: Omerta (A hallgatás könyve) „Anyámnak egy tanácsát fogadtam meg: nem vettem fiatal lányt. Azt nem lehet kibírni egy férfiembernek. Hogy ott egy tizenhat éves, fehér falusi leányka mindig útban legyen nekem. Hogy egy fedél alatt. Még ha csúnya is, az ember csak reáindul. Nem kell az nekem. S főleg nekem milyen a természetem, reámegyek egyszer, reá kétszer, és mikor már meg van bolondítva, lököm ki. Mert nekem nem kell, hogy a nyakamon legyen s hízelegjen. Még gyermeket is talál csináltatni, isten őrizz.

A vénasszonnyal persze csak az a baj, hogy nem tud úgy húzni, mint a fiatal. De nem is vénasszonyt kaptam, hanem épp jót. Jó erőst, mindene megvan, nyelve is forog, legalább nem unom el az életet.

Mesélni is szépen tud. Csak épp azt nem kérdem, honnét jött. Az nem úriemberre tartozik. Igazi széki cseléd, mint amilyen a hóstátiaknál van.”

Ez az idézet nem regény elejéről való. Ekkor már másodszor halljuk az elszegődés históriáját. Összesen négy részkönyvből áll össze a teljes mű. Először a részeges férjétől elmenekülő boldogtalan széki asszony, Kali végtelen, ízes mesélését hallgatjuk. Aztán az abszolút főszereplő, a kevés iskolát végzett, autodidakta rózsatermesztő, Decsi Vilmos, a „békási varázsló” beszél. Harmadiknak Annuska, egy félárva fiatal lány mesél „Vilmos bácsihoz” fűződő érzéki kapcsolatáról. Amikor ezt a részt olvassa az ember, már nagyon kíváncsi, hogy vajon kinek a nézőpontjából halljuk majd a történteket a negyedik részben. Az én tippem az volt, hogy a negyedik könyv narrátora M-né, a sok nyelvet beszélő orvosfeleség, Vilmosnak Kali előtti szeretője lesz. Mert az ő keresztnevét nem hallottuk eddig. (Hát nem.)

Vastag, komoly küllemű, sokat ígérő könyv a sikeres író harmadik regénye. (A Fejtől s lábtól című előző opus-nak most került a boltokba az ötödik kiadása – ez nagyon nagy szó.)

Az előző könyv Trianon regénye volt, a békeidők, a sokk és az utána következő idők elbeszélésével. Az Omerta az erdélyi magyarság második világháború utáni históriáját meséli el, amikor a kommunista rendszer egyre összébb szoruló vasmarka mellett még a csak a magyaroknak kijáró külön pofonokat is el kellett viselni – nem ritkán a magyar funkcionáriusoktól.

A regény elején tanúi vagyunk annak, hogy Kali egy éjszaka nekiindul a világnak, és elhagyja részeges, durva férjét, akit soha nem szeretett igazán. Meg sem áll Kolozsvárig, ott kiáll a piactérre, hogy munkát találjon magának. El akar szegődni szolgálónak – máshoz ő nem ért.

Szerencséje van – nem csak abban, hogy az első nap felfogadja valaki, hanem abban is, hogy ez az illető egy emberséges munkaadó, akinek éppen ilyen házvezetőnőre van szüksége. Egy magasabb társadalmi osztályba tartozó, korban hozzá illő, egyedülálló rózsatermesztő kisvállalkozó lesz Kali gazdája, aki lassanként vevő lesz a parasztasszony mesemondására. Sőt, női bájaira is – ennek szemérmes leírása a regény egyik csúcspontja. Kali a szexet (már) nem kívánja, de emberi érzésekre, társra annál inkább vágyik – mind a kettőt csak részben, csak átmeneti időre kapja meg.

A gazda Kali szemén keresztül afféle félistenként jelenik meg – a gondos olvasóban fel is merül az aggodalom, hogy létezhet-e ilyen Adoniszba oltott Herkules, aki kevés iskolája ellenére ilyen sikeres a rózsatermesztésben, az üzletben és a szívek meghódításában.

Hanem aztán valami elég könnyen megtöri ezt a személyiségremekművet. És persze, hogy a rendszer. Decsi Vilmost egy román növénynemesítő professzor javaslatára „kiemelik”, s párttagsággal is megkínálják. Nagyipari növénynemesítő állomást építenek számára (szomszédai kisajátított földjén), s a maga hat osztályával a neki felkínált egyetemi katedrára sem tud nemet mondani. Még Franciaországba is elküldik, dicsőséget szerezni a román hazának.

Krimifeszültségű, helyenként alig elviselhetően szomorú ez a történet, amelyben az alulról jövő parasztpolgár személyiségbeli szétporladását követjük végig. Egy mulatozás alatt a szemébe is mondják háta mögött gyakran használt gúnynevét: „pártvili”.

Ezért is különösen fontos a negyedik könyv narrátorválasztása. Egy olyan személy beszél itt, aki Decsi Vilmos ágyában sohasem járt, csak hallomásból, egy idő után látásból ismerik egymást. De mindig van más út is. Hát igen, csak a szentek útja. Fontos mérőfoka minden társadalom totális voltának, hogy mekkora az olyanok aránya, akiknek nem kell se igent, se nemet mondaniuk az adott társadalom alapértékeire.

Fontos mellékszála a könyvnek az ötvenes évekbeli Románia intézménytörténete. Az állandó átszervezési láz, a Magyar Autonóm Terület létrehozása, majd visszafejlesztése, a külön magyar nyelvű oktatás létrehozása, majd beolvasztása, 1956 percepciója, a nagy Kádár-látogatás és ami utána történt, vagy inkább nem történt. Vannak egészen szívszorító és felejthetetlen momentumok, amikor például Eleonóra (a harmadik könyv narrátora) szájából arról értesülünk, hogy mi történt egész Románia kb. nyolcszázezer lovával, köztük az ő kedvencével is.

Szép, fontos, nagy regény az Omerta, csak reménykedhetünk, hogy ez is megér öt kiadást, és előbb-utóbb románul is megjelenik.

(Jelenkor, 2017, 624 oldal, borítóterv Tillai Tamás, 4499 Ft)