Tompa andrea fejtől s lábtól

Page 1

Tompa Andrea: Fejtől s lábtól (Kettő orvos Erdélyben) Az 1971-es születésű színikritikus-írónő második regénye nagy, vastag könyv, és nagyot is szól. Jórészt Kolozsvárt és egy meg nem nevezett erdélyi fürdővárosban játszódik, 1910 és 1930 között. Két orvos főhőse együtt jár egyetemre, ám alig találkoznak. Mert sok minden elválasztja őket. Egyikük jómódú kisnemesi családból való, de nem engedik Bécsbe vagy Budapestre orvoslást tanulni, a másikat egyáltalán nem akarják engedni továbbtanulni – hiszen nő, férjhez akarják adni. Ráadásul zsidó. Neki szakítania kell szüleivel – ösztöndíjakból, szűkölködve végzi tanulmányait. Az olvasó lélegzetét visszafojtva figyeli, hogy ez a két ember (akiknek sem a család-, sem a keresztnevét nem tudjuk meg) mikor talál már egymásra – de erre a nagyjelenetre jócskán várnunk kell. Utána pedig újra elszakadnak egymástól. A háború ugyanis derékba kapja a cselekményt. Mindaddig, amíg végleg megtalálják egymást, felváltva követjük belső monológjaikat. A fiatalember Trianon után a családja miatt sutba dobja briliánsnak ígérkező sebészi pályáját, és hazamegy a kisvárosba fürdőorvosnak. A fiatal hölgy éppen ellenkezőleg, rakéta sebességgel halad előre a pályáján, mentőzik, és titkos megbízatásokkal keresztül-kasul beutazza Európát. A könyvnek voltaképpen két fő témája van: az erdélyi magyarság sorsa (a Trianon utáni menés vagy maradás kérdését a szerző szépen, belülről fakadó módon, érzelgősségtől mentesen ábrázolja), valamint – nem vicc – az emberi boldogság keresése, annak mindenféle önző és önzetlen módozatain keresztül. Finom szövésű szövege ellenáll a gyors olvasásnak – de komoly szándék esetén bizonyára meghódít mindenkit. Ebben a regényben Erdély az európaiság és a civilizáció magától értetődő metaforája. Miután nehéz szívvel letettük a könyvet, nem lehet nem arra gondolni, miféle borzalmak vártak ezekre az emberekre a következő háború után. Mármint vártak volna. Mert hiszen úgysem élték volna túl... Az olvasás közbeni sok gyönyörűség után az emberben tartósan marad valami véglegesnek tűnő alakváltozás. Hogy micsoda? Hát hogy bizonyos értelemben mindannyian erdélyiek leszünk magunk is. Azok is, akik erdélyi gyökerek nélkül nőttek fel. (Kalligram, 2013, 488 oldal, ára 3200 Ft)


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.
Tompa andrea fejtől s lábtól by Summa Artium Nonprofit Kft - Vademecum Cultural Newsletter - Issuu