Tibi atya beleszáll egy médiasztárba a viszkis védelmében, közben újabb kocsmát nyit 636

Page 1

Tibi atya beleszáll egy médiasztárba a Viszkis védelmében, közben újabb kocsmát nyit A Vademecum 627. számában már elmélkedtem arról, hogy mennyire meglep a rendkívül komplex Tibi atya jelenség, különösen annak az iránya. 1,3 millió (!) követőjével a fiktív, lecsúszott, alkoholista pap által írott blogot többen olvassák, mint a Nők lapját fénykorában, amikor egymillió példányban nyomták. Az atya ugyancsak felkeltette Simplicissimus barátom figyelmét is, aki Budapest folyóiratbeli rovatában kétszer is foglalkozott azzal, hogy miként oltotta le az „erzsébetvárosi nyuggereket”, amikor indirekt módon be akarták tiltatni a romkocsma-negyedet, egy korai zárás kierőltetésével. Itt Tibi atya nemzetgazdasági érdeket, számokat vetett be, felajánlva közbenjárását is (gondolom álarcban). A Facebokoon bejelöltem a követését, és jelentem, hogy az atya (aki meg nem erősített hírek szerint valójában nem egy, hanem több személy együttes műve) hideg-meleg kezelésben részesít. Néhány napja egy nagyon határozott posztban nagyon kiosztotta a Vujity Tvrtko nevű, szüntelenül sapkát viselő médiaszemélyiséget, amiért beletalpalt a jó útra tért Viszkis rablóba, aki az életéről szóló filmet érkezett promózni. (Miért kellett Tvrtkonak ba..gatnia Ambrus Attilát?). Hibátlan, logikus, határozott érvelés, a japán gonzó újságírás modorában, akár egy Narancs vezércikk is lehetne, persze a szokásos utolsó mondat nélkül. („Dicsértessék!”) Utána egy hallatlanul vicces képes összeállítás: „10 GIF, amely összefoglalja a véleményemet a taxisok brutális áremeléséről”. Ezek után egy leírhatatlanul trágár – de a maga módján kétségtelenül nevettető poszt, ezzel a címmel: „13+1 dolog, amit sose mondj szex közben”. Nem, nem tévedésből maradt le a link. Nem mertem beidézni, még így, áttételesen se. Nem ígérhetem, hogy soha többé nem hozom szóba az atyát, már csak a tömegbefolyása miatt sem.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.