Thomas mann józsef és testvérei – ascher tamás és gáspár ildikó ötórányi rendezése az örkény színház

Thomas Mann: József és testvérei – Ascher Tamás és Gáspár Ildikó ötórányi rendezése az Örkény Színházban Néhány hete elmélkedtem arról, hogy a színház egy második versműsorba is belevágott, és ezzel mekkora nagy kockázatot vállalt.

Most tessék ezt a nagy kockázatot négyzetre emelni. Képzeljenek el egy este hatkor kezdődő előadást, amely két szünettel 11 óráig tart.

Egy legendásan hosszú regény adaptációjából… Egy nagyon kényelmetlen székekkel rendelkező színházban.

Talán Önök is belefutottak egy lelkendező híradásba a Facebookon vagy egy baráti társaságban – azaz már tudják: ez a nagyszabású produkció hosszú sikerszéria van ítélve.

A két teljes oldalt betöltő szereposztás hatvanöt szereplőt sorol fel, őket összesen tizenkilencen jelenítik meg. De nem kell azt hinni, hogy ez nehezíti a megértést: nagyjából annyira könnyű követni, mint egy hagyományos, időugrások nélküli tévésorozatot.

A színpad közepén mindvégig ott áll egy méretes, szabályos fakalyiba, amelynek a tetejére is fel-felmásznak egyes szereplők. Az eleje zárt, a hátsó része félig nyitott. Amikor a forgószínpad megpördül 180 fokot, néha új szereplők bukkannak elő. A második részben a színpadon vagy egy tucat nagyméretű, stilizált lótuszvirág jelenik meg – hiszen Egyiptomban vagyunk. A harmadik felvonásban a falakat rikítóan kék tapéta borítja.

Nézője válogatja, ki, mikor veszi észre a színpad fölé boruló óriási, a színpaddal nem párhuzamos, hanem kissé a nézőtér felé emelkedő korongot, amelyen folyamatosan mozgó ábrák láthatóak – hol realisztikusak, hol elvontak. Talán ez lehet a múlt kútja, amely, mint a regényfolyam első mondatából jól tudjuk, mélységes mély (ez a darabban is elhangzik, bár nem a legelején). A színpad bal sarkán helyezkednek el a zenészek, akik hol dallamokat, hol effekteket szolgáltatnak – az ő jelenlétük hamar szerves része lesz a mutatványnak. Mintegy poentírozzák a történteket.

Az előadásnak az ad érdekes ritmust, hogy hol elmesélnek, hol eljátszanak történeteket. Időnkét elhangzanak nagyon enyhe, de félreérthetetlenül a mának szóló üzenetek is, hiszen József magától értetődően bevándorló („migráns”) Egyiptomban.

Mint minden jó előadás, ez a roppant méretű produkció is egyszerre több mindenről szól: a család összetartó erejéről, a hibák helyrehozhatóságáról, a gyors felemelkedésről, a hatalmi kivételezésről, a női önzésről és praktikákról. Élvezetes olyanoknak, akik betéve tudják a regényt, de tökéletesen érthető olyan beavatatlan személyek számára is, akik harminc éve tervezik, hogy elolvassák.

Az előadás szinte a színház összes tagját felvonultatja (rajtuk kívül állandóan jelen van még az öt zenész is). Van néhány kiugró, felejthetetlen alakítás. Például Kerekes Éváé, a fáraó felesége szerepében, vagy Tenki Réka, aki a Potifár házában szolgáló Manó nevű törpét játssza, sápítozó érzelmi zsenialitással. Az este hősei azonban Patkós Márton és Polgár Csaba, akik az ifjú, illetve az érett Józsefet alakítják. A zengő hangú, lökött kamasz típusú Patkós Márton tavaly végzett Bagossy László, Pelsőczy Réka és Rába Roland osztályában, és csak az idei évadban tűnt el neve mellől az e. h. rövidítés. Ezzel az előadással végleg beérkezett.

A fenti, botladozó gondolatoknál sokkal összeszedettebb ismertetés, Mosolygó kultúra címmel, Csizner Ildikó írása a 7 óra 7 blogon, elolvasható itt.

(2017. február 4. A színpadi adaptációt, Sárközi György és Káldor György fordításának felhasználásával írta: Gáspár Ildikó. Díszlet: Izsák Lili. Jelmez: Szlávik Júlia.

Videó: Juhász András. Dramaturg: Ari-Nagy Barbara.

Zene: Kákonyi Árpád. A rendező munkatársa: Érdi Ariadne és Szabó Julcsi.)

Alább Horváth Judit felvétele Patkós Mártonról.