Tenczer Gábor: Budapest Outdoor
Lenyűgözött egy könyv, amelyre évtizedek óta vártam. Néhány év híján negyven éve foglalkozom útikönyvírással. Persze hogy magamból, a saját, egyre bővülő ismereteimből indultam ki. Egy Pestcentrikus, múltba vágyó, flaszteren csavarogni szerető alak vagyok, akit a szülei nem, csak az iskolatársai (és Komoróczy Géza tanár úr) vittek kirándulni, később aztán egy meghatározó barátnő. De mire saját gyerekeim lettek, bizonyítványom legfeljebb kegyelem kettes. Most megjelent ez a ragyogó, különlegesen strukturált túrakalauz. Szerzője egy repülőgépszerelő végzettségű blogger, aki később kommunikációt tanult, újságíró lett, akinek életformája a túrázás. Mint Grisnik Petra interjújából (a Lírástudók podkásztban) megtudtam, először a magashegyi túrázásba szeretett bele, csak aztán megszületett a három fia, így fanyalodott Budapest környékére. Szerencsénkre.
A könyv fülszövegén azt is leírja, hogy a túramániáját sikerült
átragasztania családjára, többek között 80 éves édesanyjára, aki a könyv megjelenésekor a túraklubjával együtt éppen a “Magas Tátra sétálósabb részeire készül”. (Remélem, azóta épségben vissza is tértek...)
A bevezetést mintha nekem személyesen adresszálná. Nagyon találva éreztem magam:
„Mi az, hogy Budapest Outdoor? Ez magyarul nagyjából azt jelenti, hogy városiak, kívül tágasabb! Húzzatok ki a fotelből, a lakásból, várnak a hegyek, vár a természet, vár a mozgás.”
Bocs, de a tornaterem, a sok biciklizés nem elég? Próbáltam erőtlenül ellenállni. De aztán tovább olvastam:
„A könyv azoknak szól, akik belevágnának, de nem tudják, hova érdemes menni; azoknak, akik elvesznek a turistautak labirintusszövevényében; azoknak, akik már több helyen voltak, de szeretnének még új, érdekes helyeket felfedezni; és végül azoknak is, akik
valamiért most nem tudnak elindulni, de meg akarják ismerni, át akarják élni, milyen kincseket rejteget a magyar főváros és környéke.
Ez a könyv nem kevesebbre vállalkozik, minthogy új, fogyasztóbarát szempontok alapján próbálja rendszerezni a túralehetőséget a főváros nyugati felét övező Budai-hegységben, és emellett válogatást nyújtson az egy óra utazási időn belül elérhető túrahelyekről a Pilis, a Visegrádi-hegység és a Gerecse legérdekesebb részein.”
Ez a szép, modern és hasznos könyv ráadásul még személyes is, minden ponton hallom mögötte a bloggert, akit pedig nincs szerencsém személyesen ismerni. Nem tudom, hogy ez a lelkes megsüvegelés hány százalékban jár ki a szerzőnek, és mekkora volt ebben a kiadó része. Mert az az érzésem, hogy néhány fogalom világszabadalom-gyanús. Elsősorban az impulzuspont és a pihipont kifejezésekre gondolok. Emellett mérhetetlenül sok információt sikerült egy csinos, erőlködéstől mentes designba önteni.
Egyszer egy svájci olvasómtól kaptam egy tréfásan ledorongoló levelet. Az üzletember a Kempinskiben szállt meg, hazai partnere bekészíttette a szobájába az angol nyelvű kalauzomat. Nos, ő 6-kor, miután kényelembe helyezte magát, azonnal belemerült az olvasásba.
És mire felocsúdott, éjjel 2 lett. Azt mondta, hogy rosszat tettem vele, ahelyett, hogy a városban kószálva töltötte volna az első estét, fotelból olvasta az én soraimat.
Be kell vallanom, én éppen itt tartok. Hónapok óta kortyolgatom a könyvet, szinte érzem tagjaimban az enyhe fáradságot, emlékezni vélek a madárcsicsergésre, a változó napjárásra, a fák sűrűjére.
Az elhatározás már megvan. Végig akarom járni mind a száz túrát! Vagy szerényebb célt kellene kitűzni? Meglátjuk.
(Corvina, 2024. Felelős szerkesztő: Berka Attila. Könyv és borítóterv: Karcagi Klára. Tördelő: Szabó Rózsa.)
