Térey János a Vademecumban

76. számban Papp András — Térey János: Kazamaták Amiről hónapok óta suttognak az értelmiségi szalonokban, igaznak bizonyulhat: a borítékolható évfordulós közhelyáradat közé egy remekmű keveredett.

Az ország legjobb színháza bemutatja az alig ismert, 1966-ban Mátészalkán született Papp András és a sok könyves, már nagy magyar költőnek számító, 1970-ben, Debrecenben született Térey János közösen írott színdarabját, amely egyetlen napon, 1956. október 30-án játszódik a Köztársaság téren, s melynek főszereplője közvetlenül a tömeg. A darab, amely szakít minden eddigi tapintattal, közhellyel, s várhatóan hatalmas felzúdulást kelt majd, részben kint a téren, részben bent a pártházban játszódik. Majdnem mindegyik figura mögött valós ember áll, a nyelvezete pedig részben költői, részben prózai, fel-le szánkázik az emelkedettség és az alantasabb regiszterek között. A fotóriporter prológusa után így kezdődik az I. felvonás: „A múlt ezüstjét színarany jövőre / Cseréli próbáló októberünk…” amely a III. Richárd kezdő soraira való félreérthetetlen

utalás. Olvasva is borzongató, nagyszerű mű, s még csak most következik az előadás, a Katona József Színházban, amely értelemszerűen megmozgatja a fél társulatot.

Rendező: Gothár Péter. (Előadások: április 30., május 1., 6, 18., 21., 29.)

87. számban Térey János két új verse Jó érzés lehet a friss részvények között úgy eligazodni, mint az új költők között. Metaforikusan szólva az önök kulturális révkalauza tizenvalahány éve bevásárolt az akkor alig valaki által ismert Térey-részvényekből, mert — mondjuk úgy — a garázs, ahonnét a Térey Művek indult, egy közeli utcában volt… Azóta a Térey részvények előbb stabil, majd szédítő emelkedésbe kezdtek. Ugyancsak csodálatos érzés lehet kinyitni a Wall Street Journalt (vagy a kompjutert), és egymás után kétszer nagyon jó híreket olvasni az ember saját papírjairól. Éppen ez történt májusban és júniusban Térey körül. Nagyszerű verseket közölt a májusi „2000”

és a júniusi „Holmi”. Nagy szavaknak tűnhet, de Babitshoz hasonlít annyiban, hogy nem menekül a nagy (esetenként) politikai témáktól, mégis: a legmagasabb poétikai szinten kezeli őket. A májusban közölt vers: „Találkozás az elnökkel”. Ennek alanya, (nem vicc!) a „Jó”, aki négy alkalommal fülébe súg egy-egy versszakot az elnöknek, akibe beleképzelhető bármelyik sikeres politikai hatalmasság — pártállás szerint mindenkinek a sajátja. Olyan vers, hogy egy-egy sor idézése semmit sem mond. A júniusi vers címe talányos: „A. & D.” Az ember először áruházláncot vagy részvénytársaságot sejt a cím mögött, ám hamar kiderül: Apollónról és Dionüszoszról van szó, e két, a görögök óta jól ismert életérzésalaptípusról, akik összezárva élnek egy intézetben. Ebből bőségesen lehetne idézni. Ahogy egy idősebb, korántsem féltékeny költő-pályatársa mondta. „Az benne a legjobb, ahová nyúl…” (2000, május: 21-21. o. Holmi, június, 751752.)

151. számban Térey János: Asztali zene Nehéz azt a minőségi izgalmat leírni, amit mindjárt az első percben érezni, amikor a szöveg, a látvány és az érzés elsodorja az embert egy olyan előadásban, ami voltaképpen lehetetlenség: egy verses polgári darab, amely valamelyik cirkuszolós tavaly őszi szombat este játszódik egy Királyhágó téri luxusétteremben. Aki nem gyanakszik, rá se jön, hogy verses darabot lát, csak az egyenletes, kicsit emelt szintű zsongás hat rá, mintha csupa végletekig csiszolt beköpés követné egymást.

Hallgassuk csak: „A bárpult mellett a fiúk, a fiúcskák / Tudják, persze: Budán lakni világnézet, / Buda közelebb van az éghez, mint szomszédai. / Mennyei perspektíva: a bércről / Mindig lefelé pillantunk, / S ők, odaátról: fölfelé néznek, miránk. / Persze, szeretjük a síkot, / A sík nélkül semmi vagyunk. / Alászállunk portyázni, akár / Üzletelünk is az ottaniakkal. / Szeretjük a síkot, legalábbis / Módjával, távlatból: hűs panoráma! / Kipihenten fülelünk: /

Ide nem hallatszik föl a lárma.” Téreyben az a különös, hogy nagy költő, jó drámaíró, és hétköznapi nyelven is meg tudja fogalmazni, (prózában!) hogy mit akar. Úgyhogy inkább idézzük őt: „Azt mondják, elképzelhetetlen egy eszázadi drámai költemény? Pláne színpadon? Azt mondom: van időm, utánajárok. Olyan érzés ez, mint újra lefektetni egy rég fölszámolt villamosvonal vágányait, és elindítani egy áramvonalas szerelvényt a klasszikus útvonalon. (…) Nem társadalmi tablót kívánok festeni, ezúttal egyedül a középosztálybeli értelmiség érdekel, azok a harminc-negyvenévesek, akik többszázezer forintot keresnek, pont a megfelelő mértékben sznobok; mindenesetre nívós hangversenytermeket, éttermeket, szórakozóhelyeket és úti célokat favorizálnak, világjárók és kultúrafogyasztók: jobbára ügyvédek, orvosok, mérnökök és közgazdászok, avagy életképes entellektüelek, aktív művészek ők.

Osztály helyett, persze, szerencsésebb réteget mondanunk. (…)Vértelen színművet szándékoztam írni: legföljebb valaki megcsal benne valakit, legföljebb kiderül valakiről, hogy hazugságban él, legföljebb borfolt kerül a damasztabroszra; ebben a darabban csak a steak lehet véres. A fogyasztás egyik ötcsillagos templomába

kínálok bepillantást, egy budai étterem-kávéházba egy télvégi estén.” (www.radnotiszinhaz.hu) Nagyszerű este, a (filmen) agyonhasznált Csányi Sándorral a főszerepben. A premier utáni partin hírlevélíró a szerzőnek aképpen lelkendezett, hogy olyan volt az este, mint Molière korában lehetett a színház, hogy annyira a mindennapokba van minden sor belehorgonyozva. „Gondolod?” reagált kicsit fancsalian. „Én Csehovot szerettem volna. Csak hát a rendező…”

(Rendezte Bagossy László. November 5., 10., 27., 29.

December 4., 6., 11., 26.)

120. számban Térey János: Ultra Most erős túlzás következik, aki az ilyesmit nem szereti, ugorjon a következő tételre. Megjelent a múlt év második felében egy olyan verseskötet, amely annyira nagy jelentőségű, mint Ady Endre „Vér és Arany” kötete.

Persze semmi másban nem hasonlítható a nagy dúvad vátesz költészetéhez, csak jelentőségéhez, a költői nyelv

és látásmód megújításához. A kötet utolsó darabja ismerős lehet annak, aki kicsiny hírlevelünket kezdettől fogva olvassa. Bizony „A gyönyörű gyár” volt az a vers, amelynek kéziratát 2004 októberében kisorsoltunk a Gresham szállodában a megjelentek között, s amelyet Bálint András fel is olvasott… Akkor sikerült jól beleválasztani, jelentős verssel kezdeni. Ez a kötet szerkezetében, arányosságában is jelentős, érdemes minden nap egyet elolvasni, oly módon, hogy a 14 oldalas „Hadrianus Redivivus” lehetőleg hétvégére jusson… Itt csak egyetlen kérdés van: hogy lehet ilyen verseket írni, amelyek selymesek és simogatók, és akkor is örömet okoznak, ha az ember nem vagy csak részben érti az utalások szövevényét. A fent említett két versen kívül még egy nagy kedvenc: „A Csikósok szerint a Kreutzok”, amely a mottó szerint „Csaplár Vilmos nyomán” keletkezett. Vajon miképpen keresztezi egymást a magyar irodalom ősz üstökű vagabond prózaírója és a 35 éves költő pályája? A vers mindenesetre egy magyar családregény, versben elmondva, amely, mint a prizma, sokféle nézetet mutat. Nincs mese, jó magyarnak lenni, ha Térey magyar. (Magvető, 151 o., 1990 Ft, de sokkal többet ér!)

197. számban Térey János: Régiségek „ A festménymáglya föllobbant az utcán, / Egy áttetszően tiszta szombat este;” - így kezdődik az e heti Élet és Irodalomban egy két oldalt beterítő vers, amely minden ide vágó gyakorlat nélkül is élvezhető bárki számára.

Térey János (1970, Debrecen) a drámaíróként is roppant sikeres, Kosztolányi-termékenységű költő már régen nemzedékének meghatározó figurája. Ez a 300 sor is részlet, mint egy lábjegyzetből kiderül, a „Protokoll” című verses elbeszélésből. Egy rövid, kissé elemelt bevezetés után megtudjuk, hogy a főhős egy Mátrai nevű, atipikus minisztériumi tisztviselő, aki egy parázs reggeli szeretkezés után még egy kört megy a Rómain motorcsónakjával. Aztán bemegy a minisztériumba, ott hívja barátja, az újságíró, és elhívja a Falk Miksa utcai festményégetésre. (Néhány hónapja hamis festményeket égettek – ez az epizód fő témája.) Oda autóval érkezik, de előtte egy fontos jelenet: „A fuldoklót már várja délután / Egy életmentő, színarany leves, / Színarany húsleves a Biarritzban! / Elomló grízgaluska a színén, / Egy jó

meleg, finom leves tehát!”. Aztán megérkezünk a műkereskedő utcába, itt találkozik Mátrai Blankával, a barátnőjével… A többit tessék elolvasni. Simogató, eszköztelen, érthető, mégis nagy költészet. Ha az Élet és Irodalom már elfogyott az árusnál, tessék felmenni az es.hu honlapra, és kinyomtatni. Kívánatos a legalább 16 pontos betűméret. És a Baskerville típus — a lapban is így jelent meg. (http://www.es.hu/pd/display.asp? channel=IRODALOM0841&article=2008-1012-215717SOAJ)

231. számban HETI MEMORITER Térey János: Jázminillatú alagutak* Hírlevélíró Amszterdamban hírét vette, hogy a Holmi legújabb számában folytatódik a Protokoll című verses regény, melynek hőse, mint már ismeretes Mátrai Ágoston, a külügyi kistisztviselő. Ebben a részben valami

nagykutya főnöke izraeli látogatását megy előkészíteni.

Téreyből valósággal árad a versbeszéd, olyan természetesen, trükközés-mentesen, ahogy utoljára talán Arany János korában őbelőle… Hírlevélíró nem bírta ki Pestig, megküldette kollégájával postán. „Van benne valami vidékies.

Metropolis, de párnázottan intim.

A jázminillatú alagutak, Csavart törzsű fák, lomb mögött sok erkély: A barlangos, puha fügefaallék!”

(Holmi, 2009 június, 715-729. oldal, ára 500 Ft.)

258. számban Térey János: Jeremiás avagy Isten hidege (színdarab) Az idén negyven éves Térey János már eddig is hatalmas, egyenes ívű pályát futott be. Minden sikerült neki, amihez csak nyúlt. Termékeny és népszerű költő, sikere

és tekintélye csak Babits vagy Kosztolányi egykori ázsiójával mérhető. Nem csak jó, hanem fontos verseket is írt – ezek nyilván meg fogják találni az utat a tankönyvekbe. Poézise érzéki és magával ragadó. Interjúi is különlegesen fontosak és őszinték. Verses regényei, darabjai is igen sikeresek. Az Asztalizene, ami a 2006. évi pesti zavargások idején játszódik egy budai luxusétteremben, évek óta táblás házakkal megy a Radnóti Színházban. Legújabb darabját ez a színi utasítás vezeti be: „Játszódik Nagy Jeremiás elméjében.

A szín: Debrecen mint akarat és képzet. Burjánzó nagyalföldi metropolisz, egy mintha-Debrecen. Se szebb, se csúnyább, mint a létező. Váratlanabb. Ami volt, és ami van; ami nincs már, és ami lesz vagy sohasem lesz: mindez együtt.” Tegyük hozzá, ez a darab a lehető leghangsúlyosabban a jövőben játszódik – a metróállomásokon(!). Főszereplője egy Pesten élő politikus, Debrecen képviselője. Azon a napon, amikor a darab játszódik, a metró éppen sztrájkol. Mint Térey minden darabja, ez is verses színmű; a sorok tömör szépségű prózaként áradnak a lapokon. Az alaptónus a dühös tépelődés, a figurák azonban annyira elevenek, hogy a címből adódó bibliai párhuzam alig jut az ember

eszébe. Jeremiás az egyes metróállomásokon sorra találkozik múltjának fontos szereplőivel, köztük a nőkkel.

A darab csúcspontja, amikor a vége felé felbukkan Dr. Poroszlay Sarolta, Debrecen nagy hatalmú főpolgármester-asszonya, akivel a főhős (a szereplőlista szerint) viszonyt folytat. A darab mindvégig feszült, a szöveg szép. A szereplők mondatai bevilágítják a társadalom minden zugát, a mondatok elkalandoznak a stílus minden végletébe, az emelkedettségtől a malackodásig és azon is túl. Eddig három színt adtak elő belőle a tavalyi POSZT-on, nagy sikerrel. És a Dramaturgok Céhétől elnyerte a tavalyi év új magyar darabja díjat. (Magvető, 2009, 148 o., 2490 Ft.)

267. számban Térey János: Protokoll – újabb részletek A mai magyar valóság feltérképezése egy könnyed verses regényben – a középgeneráció kiemelkedő költőjének ezt a vállalkozását már többször méltattuk a

Vademecumban. A januári Jelenkorban illetve az áprilisi Tiszatájban újabb részletek jelentek meg.

A januári részlet a regény főszereplőjének, Mátrai Ágoston külügyi tisztviselő tavaszi napjait mutatja meg.

Március 14-én, az ünnep előtt kezdődik, és különlegesen érzéki körképét adja az utcai rendzavarásoknak. Az ember hamar elfelejti, hogy verset olvas, a sorok olyan köznapiak, vagy csak mérsékelten elemeltek. Aztán van egy nagyszerű operaházi jelenet, ahol részben az előadásról van szó, részben a felvonások közötti találkozásokról. Összefut véletlenül Delfinnel, az operaénekesnővel, akit az Asztalizene című darabból ismerünk. Aztán felmegy hozzá… De nem érdemes elmesélni a dús, fordulatos cselekményt, amelyben még a hivatali események is lebilincselően érdekesek.

Az áprilisi folytatásban Mátrai összefut látott volt szerelmével, Hegyi Dorka teniszcsillaggal, és a jelenetből izgalmasan minden-lehet-érzés árad (nem szex, hanem hosszú távú miden). Aztán szabadnapján kirándul barátjával Novákkal Makkosmáriára, és a barát egyik kislányát kullancs csípi meg, rohannak vele az ügyeletre.

De eközben is ezer hivatali üzenetet kap, amit csak konstatál. Másnap motorcsónakon robog be a külügybe.

Mámoros érzését megosztja az olvasóval. Hogy tud Térey versben teniszmeccset vagy estélyt vagy az égvilágon bármit közvetíteni!

A Jelenkorban nyolc oldalas interjú is készült „A lényeg zümmögése” címmel. „A könyv, amin most dolgozom, megint verses regény lesz, ha lesz, Protokoll a címe, jelenkori, pesti. (…) Öt évig fogom írni és ötszáz oldalas lesz, gondoltam az elején. Vagy örök töredék, az is szép.

Most, kihajózva a nyílt vízre, körülbelül a munka kétharmadánál, már keskenyebb könyvre gondolok. Írom, lassan. Kapkodnom biztosan nem kell” (Kérdezte Ménesi Gábor, Jelenkor 2010 január, 21-28. o.)

296. számban Térey János: Protokoll (regény versekben) Már legalább kétszer ajánlgattuk a folyóiratokban megjelent kiváló részeket. De ez most sokkal több: hiába ismerünk egy-egy oldalhajót: a katedrális az más. Nem egyperces novellák sora, hanem igazi regény, igazi versben, de a verselés könnyen árad, annyira, hogy az

olvasó nemegyszer meg is feledkezik róla. A verselés célja talán csak a tömör fogalmazás, a fegyelmezett szókimondás lehetővé tétele. A Protokoll „veretes laza” nyelven van írva, pont olyan nyelven, ahogy egy ilyen mai történetet el lehet mondani. A cselekmény is ellentétekre van építve: a főszereplő, Mátrai Ágoston egy minisztériumi tisztviselő: de nem ám akárhol, hanem éppen a Külügyben. A protokollosztály vezetője – az utca embere azt hiszi, hogy ez érdekes munka, Mátrai viszont már őrülten unja. Jóképű, negyvenes, nőfaló, magányos farkas, sok baráttal, Budapest minden finomságának nagy ismerője. Az első fejezetekben a nőügyek dominálnak, később a hangsúly a hivatali intrikákra, egy fontos munkaügyre helyeződik át. Közben nagyszerű városportrék: Jeruzsálem, New York, Brüsszel de ez mind beágyazva egy hatalmas Budapest-körképbe.

Mátrai urbánus lélek, aki imádja a természetet, apja a Füvészkert igazgatója volt, talán innét. Arany János-i természetközelség árad a leírásaiból, mindez persze végtelenül mai nyelven. Mátrainak egyszer egy jóakaró kolléga azt mondja: „Viaskodik tebenned szüntelen / A rend embere és a szenvedélyé…” Azaz a polgár és a bohém. Egyik fejezetben ez kerekedik felül, a másikban

az. Aztán feltűnik egy közönséges halandó nőstény, Fruzsina, a parlamenti gyorsíró: a mindennapi, távlatos boldog élet ígérete, és egy idő után ez kelti az alapvető kíváncsiságot: ebből mi lesz? Nos, jelentem: a feszültség a legutolsó oldalig kitart.

Lenyűgöző olvasmány a Protokoll, alighanem a nem versolvasó magyarok számára is. Mert csak kicsit elemelt a valóság: csupa ismerős helyszín és figura. Skultéti külügyminiszter, Verocska, a nyugdíjas színésznő anya a Balzac utcából, Donner, a sebészorvos, (az Asztalizene című darab néhány szereplője is feltűnik!), aztán az Elnök kínos kalandja a komáromi hídon… A Protokoll ambíciója nem kevesebb, mint Aranyé, a Toldi idején.

Nem kizárt, hogy ilyen maradandó is lesz! Az ember őszintén sajnálja, hogy véget ér a könyv. De talán lesz Toldi estéje is! (Bár az nem sikerült olyan jól.)

(Magvető, 2010, 401 o., 2990 Ft.)

357. számban Térey János felszólalása a „Gyorskonferencia a köztársaságról” című eseményen Most, hogy a fent nevezett elnök 90 éves lett, születésnapján, múlt pénteken egyszerre két konferenciát is rendeztek a tiszteletére. A fizika rút törvényei értelmében Hírlevélíró csak az egyiken tudott részt venni, a Nyílt Társadalom Archívum (OSA) aulájában. Sok érdekes előadás volt, de mind közül kitűnt Térey János verses hozzászólása, amelynek Zugló a főszereplője. Az ott felnőtt Hírlevélírónak nagyon ismerősnek tűnt az opus – talán több régi vers összeépítése, újraírása? Meg is kérdezte levélben a költőt. Ezt a választ kapta: „Kedves H., grand merci!

2003-as vers, Ultra című könyvemben szerepel, de mintha már a „forró ősz” sejtelmével... (persze, nem okoskodom utólag). Nem avult el – ezek szerint.”

Ide másolom, annyira jelentős mű. Abban a reményben, hogy a Nyájas Olvasó nem lapoz tovább.

Tizenöt éve Zugló I. Tizenöt éve Zugló az ígéret.

Ha téli álmait jövőre váltja Pest mályvarózsa-illatú Budája, Talán a zöld remények is beérnek, Melyekkel áltatott a változás…

Ezerkilencszáznyolcvannyolc örökre Ráírta képét arcra, útra, rögre, Azóta tart a bénító varázs.

II. Mi vonz ide, az épített ugarra?

A mokka-cukrászdák szomorúbarna Lambériái mellé, megpihenni?

Idő, mely önmagát újrateremti.

Zugló fösvény, csak története van, De patinája – nézz csak körbe – semmi; A működés emléke éppen ennyi, S az óra állni látszik untalan.

III. …Rövidzárlattól béna utca és nép!

Nem volt kenyér napján a népharagnak.

De minden káosz alján ott az épség… Úgymond: „Tetszettek volna forradalmat Csinálni!” És ők majdnem… Nincs tovább.

Lélegzetvisszafojtva nézni széjjel Boldogság volt, Pest megtelt oxigénnel, S taxikból állt a tetszetős blokád.

IV. Retrográd városában szombat este Minden puha és ellenállhatatlan: Kasszánál állnak sorba nagy csapatban A dolgozók, pöttyös szoknyákra lesve.

Az égbolt helyén az álmennyezet És rajta búgó neoncső az ékkő; Beáll a füst, s a magyarul beszélő Szovjet film egyre csak pereg, pereg.

V. Retrográd városában egy vasárnap Lekvárosabb, omlósabb, mint az isler.

Itt kétjegyű számon kívül nem ismer Más összeget a bőrkötényes árlap, S az óra áll a polcon, úgy lehet: Tehetünk róla, hogyha zárlatos lett?...

Ha táncra késztet majd a másnapos kedv, Forgatunk régi bakeliteket.

VI. Járva e lompos és lassú vidéket, A Bosnyák térig sétálunk egészen: Úgy csordogál a délutáni élet, Mint nénikéink kávégépe régen.

Porhó lepi a Thököly utat. Ígéri minden új palota-portál: Az ember feljő, lesz belőle polgár, És asztalfőre téve jól mutat.

VII. E tér a dudvával benőtt sínekkel Szakasztott, mint a módjával borotvált Szeméremdomb: tüzes kedvében itt járt A 44-es villamos. Hideg hely, Mióta csöngetés se hallatik.

A körkörös romok közt: földkerekség.

A pályát, mint a cérnát, föltekerték Egy roppant gombolyagra valakik.

VIII. Zugló a holtidő, a lombhullás és A gyöngyvirág közötti senki földje.

Hófúvásban a túloldalra átérsz, S ott áll az emberarcú kerti törpe, Ki mindezen csak vigyorogni bír: Az Újév… Mint elődje, oly hibátlan, Mozdulataiban bumfordi báj van; A bőre, mint a gyűrött szűzpapír.

IX. A 80-asok Pestje volt a hógömb, Melyben a köztársaság tükröződött: Szilvesztert ígért és jókedvet őrzött Néhány sóváran körbejárt lakótömb; Ki terveket szőtt – ifjú Rastignac – Füttyszóra várt, aztán pörögni készen Alámerült a fűszagú Citében, És gyermekként örült a partinak.

366. számban Térey János és Bálint András vendégségben a 100 éves házak fesztiválján Szombaton Hírlevélíró a 100 éves házak ünnepén (egyebek mellett) elment a Külügyminisztérium sok meglepetést tartogató eseményére. Este fél hatkor a biztonsági kapu miatt jókora sorállás alakult ki – de busásan megérte várni. Az ordenáré ízléstelenséggel átalakított épület aulájában mintegy háromszáz ember ülte végig a csaknem két órás műsort. Mint azt bevezetőjében Martonyi külügyminiszter hangsúlyozta, csak a szomszéd ház (az egykori Számvevőszék) lett most száz éves, ezt tervezte Bálint Zoltán, a színész és színigazgató nagypapája (Jámbor Lajos társaságában).

Ezért ő volt az első műsorszám. Saját, szép és informatív írását olvasta fel. Végigment egy tucat, a nagypapától maradt iraton, fényképen, azokhoz fűzött kommentárokat. „Finis-generációnak” nevezte a nagypapa nemzedékét, a szó „célegyenes” értelmében, akik tízszer annyit építettek, ötvenszer annyit írtak, mint a megelőzőek.

Eztán jött a fő műsorszám, Prőhle Gergely helyettes államtitkár Térey Jánost faggatta arról, hogy miért írt Protokoll címmel verses regényt a Külügy elképzelt protokollfőnökéről. Közben Bálint András szép részeket olvasott fel a regényből.

Ott ült, kicsit elfogódottan és sértődötten Würtz Csilla, a polgárasszonyba oltott díva külsejű mai protokollfőnök, aki nem bírta nem védelmezni a mundér becsületét.

Aztán egy ponton, amikor szóba került a török csatlakozás, Prőhle Gergely és a másik helyettes államtitkár, Ódor Bálint (aki addig csak közhelyeket kottyantott közbe) felálltak, a zongorához mentek, és előadták Mozarttól a Török induló (Alla Turca, Op. 311, 3. tétel) négykezes változatát. Hősies, melléütésekben gazdag próbálkozásukat élénk derültség kísérte. Utána folytatódott a beszélgetés, egyre igazabb témákban, a magyar-szlovák viszonyról, a Külügy dolgozóiról, Térey dicséretes módon szóba hozta a régebbi Protokoll Főosztály vezetőit, akik neki mindenben segítettek.

(Kiderült, hogy nem rúgták ki őket, ahogy a gonosz pletykák alapján vélelmezni lehetett, hanem nagyköveti posztokon dolgoznak.) Aztán újabb négykezes következett, Weiner Leótól a Rókatánc, erős

formajavulás volt tapasztalható. Ekkor kezdett későre járni, de a közönség nem mocorgott, érdekes dolgokat tudtunk meg a színrevitel körülményeiről és műhelyproblémáiról. Érezni lehetett, ahogy tucatjával határozzák el az emberek, hogy jegyet váltanak a darabra. Aztán háromnegyed nyolc után valamivel a házigazda bejelentette, hogy végezetül egy újabb zeneszám következik, Würtz Csilla énekel el egy ismert Donizetti áriát. (Jaj ne! – jajdult fel a közönség zeneértő fele…)

A protokoll főnök asszony elegánsan felállt, elsuhant a mikrofon mellett (mi a fene?) megvárta amíg Prőhle Gergely bólint neki a zongora mellől, és belekezdett. És ekkor mindenkinek elállt a szava. Könnyeden, elegánsan, hatalmas hanggal teljesen betöltötte a házat. Mindenkit elbűvölt.

Innét nézve a Török induló zenebohóci teljesítménynek tűnt. Lehet, hogy csak azt akarták előidézni, amit a cirkuszban szoktak a vérprofik?

Nagyszerű este volt.

Sajnos nem sikerült kideríteni, ki követte el a Külügy főbejárati épületének borzasztó modernizálását. De keresgélés közben találtam egy leírást a miniszter

tereinek műtárgyairól. Nem semmi, bár nem illik minden össze: http://www.kulugyminiszterium.hu/NR/rdonlyres/491 A1B2A-9B24-4C0B-BFE1DA551896104D/0/miniszteri_enteriorok.pdf Vagy húsz fotós kattogtatott az esemény alatt, de a neten csak egy használható kép jelent meg ezekből, a Külügy saját honlapján, Botár Gergely felvétele. Középen a vörös hajú és tehetséges Würtz Csilla.

386. számban Térey János: Teremtés vagy sem Az irodalmi középnemzedék kiemelkedő tagjának pályája mára minden szempontból kiteljesedett: egy sor nagy sikerű verseskötet, verses regények, sikeres színdarabok – jó néhány műről már volt módja a Nyájas Olvasónak pozitív képet alkotni a Vademecumban. Ez a mostanában megjelent kötet a pálya első felében, 1990 és 2011 között megjelent esszéket és portrékat tartalmazza.

A kézbe simuló, kemény borítású, vászon könyvjelzővel is büszkélkedő könyv kétharmada költőelődökről szóló rövid esszéket tartalmaz, egyáltalán nem céhbelieknek szóló nyelven. Hol a tudományos közmegegyezés száz oldalait párolja le tíz-tizenkét bekezdésre, hol saját alternatívákkal kísérletezik. Nyelve mindenütt gördülékeny, sima, élvezetes, szeretetteli. Lehozza nekünk az irodalmi héroszokat és oda ülteti mellénk, a vacsoraasztalhoz.

Van a kötetnek még egy nagy találmánya: az egyes esszék után mindenhol közli az elemzett verseket. Vagyis ebben

a könyvben van egy másik is: „Térey szerint a legjobb magyar versek”.

A könyv harmadik harmada nem kevésbé élvezetes szellemi kirándulás: írótársakról, popzenekarokról, Varsóról, Kovalik Balázsról, Reimholz Péter különleges Vár-beli műemlék rekonstrukciója. És itt olvasható a magyar irodalom egyik legszebb és legmegindítóbb nekrológja, amely a ki nem teljesedett pályájú kritikus, költő és regényíró, Bodor Béla sírjánál hangzott el a Kerepesi temetőben 2010. augusztus 31-én.

Mint sokak előtt ismeretes, a költőnek augusztusban megszületett első gyermeke, Térey Ágoston. Ez csak annyiban tartozik ide, hogy ez a név a főszereplő neve a Protokoll című verses regényből, amelyet nagyjából két évvel ezelőtt agyon dicsértünk.

Ezúton is gratulálunk!

(Esszék és portrék 1990-2011, Libri Kiadó, Budapest, 2012, borítóterv: Szüts Miklós, a szerző portréját készítette Lanczkor Gábor, 369 o., ára 3490 Ft.)

422. számban Térey János: Moll A Könyvhét legnagyobb eseménye számomra ez a verseskötet volt, amelynek borítójához, mint tetszenek látni, határidőre nem sikerült megszerezni Helmut Newton egyik nevezetes fotóját. (Lásd Vademecum 417.)

Mindig érdekes dolog megfigyelni, hogy egy kötet mennyivel több, mint néhány tucat jó vers. Igazán jó kötetei csak nagy költőknek vannak, és az 1970-ben, Debrecenben született Téreyvel kapcsolatban nem kérdés, hogy közéjük tartozik. A Vademecum már lelkesen méltatta Ultra című kötetét, Protokoll című verses regényét, több színdarabját is. Téreyre jellemző, hogy tűpontosan tud nyilatkozni a világ dolgairól, sőt

saját munkáiról is. Nemrég azt nyilatkozta, hogy túljutott az Ultra című kötet magáért való szépségeszményén.

Ebből a könyvből látszik, hogy tényleg.

Nem teszünk kísérletet a kötet jelentőségének méltatására (arra ott vannak az igazi kritikusok), egyszerűen ajánlunk három könnyen olvasható, remekbe szabott darabot, amelyeket biztos, hogy száz év múlva is számon tartanak majd.

Az első a „Nyugat-Bihar” című vers, a költő szülőföldjéről. Így kezdődik: „Ez protestáns vidék. / Ritkák errefelé / A leszegett fejű pléhkrisztusok. / Fiatal, sima kérgű akácok alkotják a fasort. / A férfiak kerek, piros arcúak, pórusaik tágak. / A nők nagyok.”

A második legyen talán az „Azúrországban estefelé” című tréfás, talányos és nagyon dallamos vers. Így kezdődik: „Az ötödiken áll cigarettázva az erkélyén, / Masszírozza öreg mogyoróit a Sátán.”

A harmadik lehetne a fontos politikai vers, a négy számozott részből álló „Köztisztaság tér” (amelyet nemrég II. János Pálról neveztek el), vagy valamelyik prózavers – de nem, legyen inkább az „Interjú Antheával”, amely egy igazi művész-nagyasszony celebmagazinnak adott interjúját parodizálja, komoly

erőfeszítéssel. Ebben a kötetben ez a vers foglalja leginkább össze a költő régi, vélelmezett sugallatát: ha nem is lehetséges a világ minden vonzó nőjét meghódítani, azért törekedni kell rá – legalábbis hódolni kell előttük…

A mellékletben mind a három vers teljes terjedelmében olvasható. Forrás: ÉS, 2000.

(Libri Kiadó, 2013, borítóterv Somogyi Péter, a borítóhoz felhasznált felvétel a Frenák Pál Társulat k.rush című előadásán készült, fotó Boczkó Tamás, 2490 Ft.) Szöllősi Mátyás fényképe a könyvről és a szerzőről a költő Facebook-oldaláról származik. A Margó-fotó itt is Valuska Gábor műve.

482. számban Térey János: Átkelés Budapesten (Novellák) „Sokan ígérték már, hogy megmutatják Budapest láthatatlan arcát és minden titkát kifecsegik. Én idáig nem merészkednék. De huszonöt éve figyelem a várost, néhány olyan szögletét is, amelyre ritkán vetül a

bédekkerírók pillantása. Nem koptatja ezeket az utcákat, csak az időjárás és az emberi erózió. A következő történetekben az a derűs kísértetváros nyílik meg, amelyik alattunk vagy mellettünk létezik.” Így hangzik a verses novelláskötet rövid bevezetése.

Különleges mentségem van arra, hogy az év egyik legfontosabb könyvéről öt hónap késéssel számolok be. A verses novellákat már annak idején nagy gusztussal olvastam az Élet és Irodalomban. Majd kötetté rendezve a kiadás előtt majdnem egy évvel megkaptam a tördelt változatot, hogy segítsek képeket válogatni. Büszke vagyok arra is, hogy a címlapot én javasoltam (bár a színezés remek ötlete nem tőlem származik.)

Térey vershangja – mint ő is beismerte egy közelmúltbeli interjúban – egyre közeledik a prózához. Már annyira közel került hozzá, amennyire lehet, úgy, hogy még mindig vers. Végtelenül köznapi és élőbeszédszerű.

Mégis vers. (Ugye kipróbálják? A mellékletbe bemásoltam egyik kedvencemet.)

Térey köztudomásúan debreceni születésű, de már 25 éve él Budapesten. Határtalanul érdekli őt a nagyváros és a nagyvárosi emberek élete. Sétált, nézelődött, ránézett

egy-egy házra, és megszólalt benne egy-egy régen hallott és/vagy érlelt történet.

A verses novellák szereplőinek némelyike ismerős lehet Térey olvasóinak. Főleg az Asztalizene című színdarabból vagy a Protokoll című verses regényből (mindkettőt erősen dicsértük már a Vademecumban). De van olyan új szereplő is, mint a végtelenül ellenszenves, Parádi Rudi nevű – bocsánat az alpári kifejezésért – „feltörekvő pöcs”, aki az egyik novellában a filmklubon gazsulál émelyítően a professzorának, egy másikban Zalán nevű bátyját, a B kategóriás rocksztárt próbálja a zenekarukból kiejteni, persze pont fordítva sül el a dolog.

De szerepel Donner, az orvos, Binder, a diplomata, Alma, az ügyvédnő, és még néhány Térey kedvencei közül.

Tessék kipróbálni, hogy azon felül, hogy szép és szórakoztató, helyenként megdöbbentő a szöveg minden sora, percek alatt aktiválja az ember városi emlékeit.

Elszakadunk a szövegtől, máris ott lebegünk a megadott környék felett.

Ilyen sokfelé kóborol a szerző, a novellák sorrendjében: XIII. Újlipótváros. Kádár utca / XII. Svábhegy. Karthauzi út és Melinda utca / XXII. Háros-sziget / VIII. Tisztviselőtelep. Golgota utca, Ganz-gyár / III. Óbuda.

Gázgyár utca, gázgyár / VIII. Józsefváros. Vasas köz és Horváth Mihály tér / XII. Kútvölgy. Diós árok, Szent János Kórház / X. Kőbánya. Jegenye, Kápolna és Kőér utca / XXII. Budafok. Péter-Pál utca / II. Törökvész.

Lorántffy Zsuzsanna utca / II. Országút. Millenáris / VI. Terézváros. Andrássy út / XV. Rákospalota. Fő út / XIX. Kispest. Wekerle-telep, Pannónia utca és Kós Károly tér / VI. Terézváros. Benczúr utca / XVI. Mátyásföld. Veres Péter út, Pilóta és Mészáros József utca / V. Belváros.

Szent István tér / XII. Németvölgy. Kiss János altábornagy utca, Böszörményi út / XII. Istenhegy.

Istenhegyi út.

Csak mutatóba, három élménycsomag: a gázgyári lakótelepen siratja húsz évvel fiatalabb léha pasiját a mutatós, középkorú nő; az özvegy énektanár megpróbál kiszállni az életből, kievez egy szigetre, de meghúzza a derekát, vissza kell kullognia az igazi életbe; a régen elvált és emigrált mérnök visszatér a társasházba, ahol a feleségével élt, és mindenféléket meglát az ablakon át…

De mindegyik történetben tágasság és testközelség, keveredik az irodalmi, a filmes és a színpadi látásmód.

Nagyon elfoglalt embereknek a javallat a következő:

Esténként 1-1 novella, közvetlenül hazaérés után, kényelmes fotelban, minimális alkohollal. Pont két hétig kitart.

(Libri, 2014, 124 o., a képeket a Fortepan archívumból válogatta Tamási Miklós és Török András, ára 2990 Ft.) A portrét Dézsi Judit készítette (litera.hu)

523. számban Térey János: A Legkisebb Jégkorszak A Vademecum Hírlevél nem kritikákat, hanem kedvcsináló ismertetőket közöl. Ezúttal bizonytalanul kezdünk bele az ajánlgatásba, mert a feladat majdnem lehetetlen. Ugyan ki fog elolvasni egy 609 oldalas verses regényt?

Aki olvasta előzményét, a mindössze 401 oldalas Protokoll-t, nem fog habozni. Azon „törpe kisebbség” kedvéért, akik mégse, a „Nagy adósság” rovatban ezúttal megismételjük öt éve írott lelkes szavainkat. Érdemes azzal kezdeni. Ott Mátrai Ágoston még a Külügyminisztérium protokollfőnöke, a folytatásban viszont már izlandi konzulként látjuk viszont, 2019-ben, 52 évesen. Mátrai itt éli meg a lehűlés első jeleit, sebtében be kell zárnia a követséget, haza kell utaznia.

Mátrai már nős, azok kedvéért, akik nem olvasták az előző könyvet, nem áruljuk el, melyik nő lett a befutó a sok közül.

Hadd keressük elő a szokásos három érvet, amiért érdemes a szükséges két hetet eltölteni a könyvvel.

Először is a cselekménye végtelenül érdekes. Van benne krimi-szál, politikai kalandregény-elem, szerelem, sőt szex is. Mátrai mellett van egy másik főszereplő: Radák Zoltán, a mindössze 35 éves és nőtlen szocdem (a mérsékelt jobbközéppel koalícióban kormányzó) miniszterelnök. De szerepel a könyvben Székely Ákos köztársasági elnök, Tárkány Béla főpolgármester, sőt Orbán Viktor is – a legkevésbé sem erőltetett módon.

Van aztán a természeti líra szépsége. Először az izlandi táj, majd sokszor, sok külön alkalommal, a hóban fuldokló Budapest (illetve főleg Buda) egészen különlegesen poétikus leírása.

Aztán itt a direkt politizálás. Ami meglepően harmonikusan illeszkedik az egész cselekménybe. A politizálástól magát távol tartó költő a mindentudó narrátor képében odamondogat a 2010-es fordulat után érkezett, stadionokat építő, már letűnt kormánynak, a milliárdos parasztfiúkkal együtt.

Mindezt azonban a végtelenül természetes, alig pulzáló, hétköznapi szavakkal, veretes nyelven adja el nekünk, ami a Protokollban megszokottnál is közelebb kerül a prózához. Ahogy matematikai nyelven lehetne mondani: határértékben olykor el is éri azt. És ezzel a nyelvvel sok minden megfér: latin szállóigék, valamint tucatnyi konkrét popsláger és progresszív könnyűzenei szám címe, nem is egyszer sorai. A szerző elképesztően művelt, és nem csak a szó hagyományos értelmében.

Feltűnő az is, hogy népes nagyjelenetekben milyen gazdag a cselekmény. Emlékezetes a Sándor palotában adott karácsonyi parti, a Lipótmezőn rendezett

álarcosbál… A cselekmény képzeletünkben hol opera, hol HBO minisorozat formájában jelenik meg.

A könyv 563. oldalán felbukkan az Aegon-díj neve. Erről az jutott eszembe, hogy számomra eddig ez volt az év legjobb könyve. Térey kapott már Aegon-díjat, a drámakötetéért. Vajon előfordulhat-e, hogy másodszor is megkapja? A szabályok nem tiltják.

Nagy bánatomra, a 608. oldalon ez olvasható: „Mátrai – akitől most veszünk / Búcsút mindörökre, olvasóm –, / Nem csettintett elégedetten…” Vagyis nem lesz folytatás.

A szerző a Protokoll után határozottan azt állította nekem, hogy nincs több terve Mátrai Ágostonnal. Még csak 45 éves volt a minap, talán nem ismeri a mondást: „Never Say Never!”.

(Jelenkor, 2015, szerkesztette Nagy Boglárka, borítóterv Kovács János, Sóki Tamás fotójának felhasználásával, 622 o., ára 3990 Ft.)