Térey János a Digitális Irodalmi Akadémia postumus tagja lett_711

Térey János a Digitális Irodalmi Akadémia postumus tagja lett Azon a héten, amikor eltemették Térey Jánost, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója bejelentette, hogy rendkívüli eljárással kezdeményezte, hogy Térey legyen a DIA postumus tagja, és ezt a tagok túlnyomó többséggel támogatták is. Ez azt jelenti, hogy a Petőfi Irodalmi Múzeum megvásárolja a hagyatékot, és honlapján közzéteszi a teljes életművét.

Helyes, helyes, helyes. Ezt akkor is ki kell jelenteni, ha az új főigazgató múltját, a posztra kerülésének módját, nyilatkozatait dermesztőnek tartom. De dinamizmusát, úgy látszik, jóra is tudja és hajlandó is használni.

Erről az jutott eszembe, hogy a miniszterelnök lassanként egyre több ún. „erős embert” helyez el a kulturális intézményekbe. Kezdődött a filmiparban, folytatódott a Nemzeti Színháznál, az Operánál, most következett a PIM. Jaj annak az intézménynek, ahová nem jut ilyen.

Nézzük csak a Széchényi Könyvtárat, a Természettudományi Múzeumot. Reméljük, a Nemzeti Múzeum tehetséges, dinamikus főigazgatójának nehéz posztjára nem vetett szemet senki.

A főváros helyzete szerencsére más. A Budapesti Történeti Múzeumba is új vezető került, jó hírű, fiatalnak számító kulturális menedzser.

Budapest Főváros Levéltára minden szempontból eredményes, Európa szerte jegyzett, jó tudós és jó menedzser főigazgatóját szemmel láthatóan megbecsülik a Városházán. (Ennek azért is örülünk, mert a Fortepan jótevőjét, nagy szövetségesét tisztelhetjük benne.)

De vissza Téreyre. A DIA alapításakor (melyben, ahogy régebben elmeséltem, 1997–1998-ban, nekem magamnak is volt szerepem, mint NKA elnöknek) a „postumus tagság” intézménye az utolsó pillanatban, mintegy becsúszó szereléssel került a programba. Az egész projektet az Irodalmi Múzeumra bízta a minisztérium, és ők javasolták, hogy ne csak a munka szakadjon a nyakukba, hanem egy

kis állománygyarapítási lehetőség is. De a „választás” mindig szeptemberben, az éves tagválasztás idején esett meg, csendes érdektelenség közepette.

Most azonban Demeter Szilárd főigazgató leporolta ezt az intézményt, és jó időben lépett.

Még távolabbról nézve a jelenséget nyilvánvaló, hogy Téreynek a rendes tagok között lett volna a helye. Ha ezt a legelemibb feladatát nem tudta teljesíteni az akadémia, akkor szememben megbukott.

Fülembe jutott, hogy annak idején az egyetlen magyar Nobel-díjas író megkérte DIA tag barátait, hogy egy bizonyos szerzőt, akit ő nagyon szeretett, válasszanak be – részben anyagi nehézségei miatt. És a DIA többsége meg is tette, mert a tagok nagy része úgy érezte, hogy mások még várhatnak. Ha ez igaz, akkor ez nem meritokrácia. Akkor hogy kellene?