Sztálin halála – Armando Iannucci francia-angol filmje_666

Page 1

Sztálin halála – Armando Iannucci francia-angol filmje Ez a sztárokkal megtűzdelt, korhű, történelmi szuperprodukció szokatlan műfajú film. Már az is nagyon furcsa, hogy mindannyian angolul beszélnek. És szokatlan az is, hogy minden fontos dologban ragaszkodnak a történelmi tényekhez (sokkal jobban, mint a legutóbbi Churchill film), amiben mégis elrugaszkodnak, az teljességgel lényegtelen. Például az a Mozart zongorakoncert, amivel a film kezdődik, amiről Sztálin lemezfelvételt kért, és ezért ott rögtön meg kellett ismételni, valóban megtörtént, de nem Sztálin halálának előestéjén. A film voltaképpen a történelmi tényekre alapozott fekete komédia, áldokumentumfilmes fogásokkal. Amikor egy-egy jelentős, ismert történelmi figura először megjelenik, akkor a film kimerevedik és egy név és egy funkció íródik ki a képre. A film a koncertjelenet után Sztálin dácsájában folytatódik, ahol a főtitkár a politbüró meghatározó alakjaival vacsorázik és poharazgat. Vicceket mesélnek egymásnak, képzelhetjük, milyeneket. Az este egyik pontján Hruscsov és Berija fel-felugrik és ütemesen egymáshoz veri a pocakját (ez alkalmasint nem történelmi tény, hanem a forgatókönyvíró telitalálat-ötlete). Aztán a holtfáradt politikusokat a vezér arra kényszeríti, hogy az éjszaka közepén még nézzenek meg vele egy cowboy-filmet… A film három főszereplője a tréfás, intrikus alaknak beállított Nyikita Hruscsov, a cseppet sem eltúlzott ecsetvonásokkal ábrázolt, ördögien gonosz (valóban kislányokat is sorozatosan megrontó) Lavrentyij Berija és a rangban Sztálin után következő, de hiú és ingadozó Georgij Malenkov. Ők hárman indulnak harcba Sztálin posztjáért. Mivel Malenkov súlytalan és esélytelen, a cselekmény feszültségét Hruscsov és Berija párviadala adja meg, ami a végeredmény tudatában is körömlerágásig izgalmas. Csodálatos mellékfigura, több életteli kis


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.