Szilagyijanosgyorgy

98 éves korában elment Szilágyi János György Ugyancsak Complicatus barátom mondta a minap, amikor meghallottuk, hogy 98 éves korában meghalt a nagy ókortudós: „Egy korszak véget ért.” És valóban, ő személyében volt a kapocs a háború előtti elit szellemi világhoz, még Kerényi Károly tanítványa volt.

Képzeljék, amikor 1937-ben (!) Thomas Mann előadást tartott Budapesten, ő ott volt és meghallgatta.

Az egyetemre, ahol egy ideig klasszika-filológiát is tanultam, persze nem engedték be, kétszer is leszavazták, hogy akadémikus legyen. (A második esetet állítólag így kommentálta: „Most már biztosan jó úton járok”). Egyszer elmentem meghallgatni egy nagy ívű előadását az Ókortudományi Társaság felolvasó ülésére az Akadémiára. Csak hangja lelkes zengésére emlékszem. Mesélték, hogy fél életét a Szépművészeti Múzeum-beli szobájában tölti, menekülve boldogtalan házassága elől is. Ezt a szobát látni akartam. Húsz évbe telt, amíg találtam egy hihető ürügyet, amivel felhívhattam és bekéredzkedhettem a szobájába. Ki tudja ma már, mi volt az.

Félmosollyal fogadott, kis híján megkérdezte, valójában mit akarok.

Azt is mesélték, hogy szerepel egy Örkény egypercesben, megkerestem. Én magam fedeztem fel Örkény egy másik írásában, az 1940-es keltezésű Matemetika című groteszkben, tudják, amelyikben Einstein összevitatkozik a fizetőpincérel, hogy a számla nem 11,20, hanem 11,10 (és téved). Szilágyi ott ül az asztalnál. Az írás ezekkel a szavakkal fejeződik be: „Kint az utcán Albert Einstein – aki már nem mosolygott, sőt, nagyon gondterhelt arcot vágott – megkérdezte Szilágyitól: – Mi a véleményed erről a dologról, barátom?

– Nekem haza kell sietnem vacsorázni – mondta Szilágyi. – De azt hiszem, ezen a világon nem lehet segíteni.”

(Szilágyi János György 1918-2016. A legszebb és legmélyebben nekrológ a Magyar Narancs 2016/3-as számában olvasható: Ács Pál: A múlandóság cáfolata.)