Szikszai Rémusz Dániája Tatabányán
A Jászai Mari Színház az 1913 és 1917 között épült ún. Népházban működik, a helyiek közül a színházat sokan csak így emlegetik. 2007 és 2009 között történt meg a minden igényt kielégítő technikai korszerűsítés, ekkor épült a színpad alá forgószínpad. Tíz éve működik itt önálló társulat, mintha most érkeztek volna el oda, hogy megugorják a legmagasabb akadályt, és színre állítsák Shakespeare 37 darabja közül a leghíresebbet. Az álmoskönyv szerint ezt csak akkor szabad megtenni, ha legalább két feltétel adott: a megfelelő címszereplő (erről lásd a következő posztot), illetve a rendezői vízió. Legutóbb e hírlevélben az Örkény Színház (Polgár Csaba, Bagossy László, 2014), illetve a Vígszínház (Ifj. Vidnyánszky Attila, Eszenyi Enikő, 2017) Hamlet előadásaiért lelkesedtünk, az előbbiért jobban. Jó szívvel ajánlhattuk a Benedict Cumberbatch-féle rögzített Hamletet az Uránia moziban (rendezte: Lindsay Turner 2015).
Ez a gördülékeny, minden ízében tudatos tatbányai produkció, bízvást mondható, felért amazokhoz.
Modernizált előadást látunk, amelynek van értelme. Nem csak a ruhák, de a szituációk is modernek, egy tömegtársadalom uralkodó rétegét látjuk működés közben, amely jelentős mértékben a kamerák általi megfigyelésekre támaszkodik. A kisportolt, férfias Claudius minden tekintetben alkalmas politikusnak. Látszik, őszintén szerelmes a bátyjától örökölt, igéző, fiatalos királynéba.
Szikszai Rémusz nevezetes arról, hogy maga barkácsolja szövegkönyveit. Ezúttal Forgách András és Nádasdy Ádám fordításait mixelte össze olyanná, amilyenre szüksége volt. (De a Perwoll mosópor például saját leleménynek tűnik, emlékeim szerint egyik neves fordítónál sem szerepelt.)
A rendező helyenként megkavarta az események menetét, ezzel a pörgősebbé tétel volt a célja, meg nyilván kiismerhetetlenebbé akarta tenni a jól ismert cselekményt. Vannak kirívóan jó megoldásai.
Például amikor Hamlet maga is megpillantja apja szellemét, az nem a
bástya fokán történik, hanem a biztonsági főnök irodájában, a sok közül az egyik képernyőn.
Az is jól működik, hogy Horatiót arra kéri, hogy mobilon rögzítse a király reakcióját a színielőadásra. Aztán ezt többször visszajátsszák, a király döbbent, kimerevített feje percekig uralja a díszletet. Talán egyedül a király imája jelenet nem működik. Nem világos, képzelődik-e Hamlet, vagy a király tényleg meglátja őt. (Az utóbbi alaposan felforgatná a cselekményt – de ennek semmi nyoma.)
Ettől eltekintve az előadás nagy energiákkal pergett végig, egy jól használható, fővárosi színvonalú díszletben. Minden jelenetben meglepetésekkel, új színekkel. A kicsit megilletődött premierközönség nem mindig mert nevetni a jól elhelyezett poénokon, csak a sírásó jelenetnél oldódott fel teljesen. A függöny és a sok visszatapsolás után a színpadon pezsgőzés következett. Az ezen az estén több kisebb szerepet is játszó direktor maradéktalanul boldognak látszott. A boldogságban és izzadságban úszó rendező viszont csak megköszönni tudta az erőfeszítést a társulatnak.
Ebben a városban 12-13 előadás után elfogy a közönség – úgyhogy tessék igyekezni. Nem hiszem, hogy a Városmajori Színpadon a vendégjáték teljes értékű lenne. Van ott egyáltalán forgószínpad?
Anélkül nem megy...
(Bemutató: 2024. október 12. Rendezte: Szikszai Rémusz. Díszlet: Zöldy Z Gergely. Jelmez: Szelei Mónika. Videó: Czeglédi Zsombor, Tóth Norbert. Koreográfus: Katona Gábor. Dramaturg: Szikszai Rémusz. Fény: Gergely Erzsébet. Hang: Számvéber Sándor. Játsszák: Király Attila, Danis Lídia. Csabai Csongor, Kardos Róbert, Mikola Gergő, Bartos Ági, Figeczky Bence, Dévai Balázs, Maróti Attila, Honti György, Mihály Csaba, Tóth Marcell, Kelemen Márk, Sipos Áron, Maczky-Kő Bálint, Crespo Rodrigo, Bakonyi Csilla. 14 éven felülieknek.)
Az előadásfotókat készítette Prokl Violetta.
Vademecum Newsletter 960/2024 by András Török Copyright
