Szentivánéji álom – kovács d dániel rendezése a vígszínházban 600

Szentivánéji álom – Kovács D. Dániel rendezése a Vígszínházban Nemigen emlékszem arra, hogy a Vígszínház nagyszínpadán ilyen fiatal ember, mint Kovács D. Dániel, rendezett volna. Saját színháza ezt írta ki a honlapra, amikor Junior Prima Primissima díjat kapott: „Rendezőként nagy formaérzékenység, egyedi látásmód, bátor kísérletező kedv, sok humor és nyitottság jellemezi eddigi munkáit.

Erős kezű színészvezetésével, bravúros színpadi megoldásaival, sziporkázó ötleteivel lenyűgözte a szakmát és a nagyközönséget is.

Finom intellektusú, felkészült, művelt és érett rendező.” Ebben a legújabb premier alapján cseppnyi túlzás sincs.

Néhány hete itt idéztem Nádasdy Ádám, a fordító szép és érdekes levelét, a rendezőhöz és adaptálóhoz arról, hogy minden színházi újítónak érdemes ragaszkodni a darab „partitúrájához”, azaz lényegéhez (ahogy egy operaelőadásban a megannyi modern külsőség ellenére csorbítatlanul el kell játszani a partitúrában leírt zenét).

Nos, némi töprengés után azt lehet mondani, hogy ez az előadás a lehető legfelszabadultabb, legbolondosabb produkció volt annak ellenére, hogy a partitúrát szinte teljesen végigjátszotta. Részeit jó alaposan felforgatta, bele is írt új szereplőket. De mégis. A rendező és immár hűnek nevezhető társa, a rapperköltőből lett színházi ember, Závada Péter ügyesen szaladgáltak a partitúra tiszteletét kijelölő keskeny palló tetején. Néha úgy látszott, lezuhannak, de aztán mégis visszanyerték egyensúlyukat. A rímes verselésű részek ugrottak, bejöttek helyettük rappelő párbeszédek. Az őrült rendszeren belül minden logikusan illeszkedett.

A fal helyett – megesik ez egy „színházban” – a kellékes csak egy darab kerítést tudott szerezni, ettől kezdve ez kiapadhatatlan humorforrássá válik.

Az egyik specialitása ennek az előadásnak, hogy a mesteremberek nagyon előtérbe kerülnek – az ő jeleneteik egyáltalán nem számítanak mellékvonalnak a cselekményben. Velük kezdődik az egész előadás, a

vasfüggönyön kidugják a fejüket egyenként, gyülekeznek. A nevük persze nem Arany János-i, nincs köztük Zuboly, Vackor, Orrondi, de nem is a Nádasdy adta nevekre hallgatnak (Tetőfi, Tompor, Lavór, Vinkli, és nem szocdem szakik módjára magázódva beszélnek egymással). A Kovács-Závada páros új neveket adott nekik: Zsindely, Alap, Gyalu, Üsti, Cérna. De ezeken is gyakran túllépnek, keresztneveken szólongatják egymást. A minden szerepet magának akaró, primadonna hajlamú Alapot gyakran csak Mikinek szólítják. A mesterember-szál kabaréba hajló alaphangja akkor alakul ki végleg, amikor kiderül, hogy ők voltaképpen a Hévízgyörki Nonprofit Zrt. Kazánház Színházi Társulása (ha jól értettem a nézőtér harsány kacaja közepette). Megkísérelni sem érdemes a mesteremberek sokszínű, jókedvű játékát érzékeltetni, de ki kell emelni Stohl András komikus remeklését, amit ilyen teljességében talán még soha senki nem hozott ki belőle. Hegedüs D. Géza az oroszlán nyúlfarknyi szerepében nagyon jelentősen és viccesen adta alá a lovat, mint egy kisdolgával kétségbeesetten küzdő nagyra nőtt napközis, aki sose tudja, hol van éppen. Érdekessége a rendezésnek, hogy a tér a cselekmény kibontakozásával egyre jobban kinyílik, egyre nagyobb lesz a hely. A vége felé az egész díszletet szétkapják, előtűnnek az irdatlan messzeségben húzódó kopár határoló falak. Mindez nem tűnik erőltetettnek, inkább ahaélményszerű az egész.

Az előadás másik nagy alakítása: Puck, akit a direktor, Eszenyi Enikő formál meg. Öt éve ez az első, új szerepe. Noha sajnálatos, próba közben szerzett balesete nagy sajtónyilvánosságot kapott, nekem elkerülte a figyelmemet. Amikor Puck egy botra támaszkodva besántikált és kezébe vette a dolgok irányítását, ezt puszta rendezői instrukciónak véltem (fel se ismertem az erősen elmaszkírozott Eszenyit). Alakítása sokszínű, érzéki és minden ízében 21. századi.

Remélem, minél hamarabb meggyógyul, és szabadon dönthet arról,

hogy a későbbiekben megtartja a botot vagy elhagyja. (Szerintem: tartsa meg!)

(2017. február 25. Fordította Nádasdy Ádám, színpadra alkalmazta Závada Péter, további főbb szerepekben: Hajduk Károly, Király Dániel, Járó Zsuzsa, Szilágyi Csenge, Bach Kata, Orosz Ákos, Varju Kálmán, Ember Márk, e. h. Díszlet-jelmez: Horváth Jenny, dramaturg: Fekete Ádám, fény: Jankó Mátyás, Hang/zene: Bartha Márk / Keresztes Tamás).