Sinkolaszloemleke

Page 1

Sinkó László emléke A színházi világot sújtó nyári halálozási sorozat elvitte a 75 éves, két éve már gyengélkedő, színpadra lépni nem tudó Sinkó Lászlót – a nagyon jelentős, közkedvelt színészt. Amikor pályája indult, mindenki lesajnálta, hiszen sokkal kisebb tehetségnek tűnt, mint bátyja, a csodálatos orgánumú, sokoldalú Sinkovits Imre. Ráadásul néhány év után ő is a Nemzeti Színházhoz szerződött… Sinkó erős komédiázó kedvének mindig jót tett az erős rendező. Pályája egyértelmű csúcsa a Katona József Színházban eltöltött évtized. A 230-szor játszott 1984es, Zsámbéki féle Übü király emblematikus szerepe lett, tegyük hozzá, hogy ő volt Versinyin az Ascher féle legendás rendezésben. (1985). Egy-egy nagy villanás ellenére a közvélekedés szerint ezután pályája leszálló ágba került. A kommersz újságok gyakran emlegették remek és rutinos szinkronszerepeit, ötven évig tartó példás házasságát (főleg mint ellenpéldát). A magyar színház igazi történetében Sinkó Lászlót előkelőbb hely illeti meg, mint testvérbátyját, akinek viszont a kollektív emlékezetben megszerzett kitörölhetetlen hely jutott – igaz, ezt a filmeknek köszönheti. A két fivérrel együtt Vámos Miklós készített érdekes műsort. Megtekinthető itt.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.