Shakespeare-Závada Kertész utcai Shaxpeare mosó_732

Page 1

Shakespeare-Závada: Kertész utcai Shaxpeare mosó – Bodó Viktor 16 éven felülieknek szóló rendezése az Örkény Színházban Lassanként már védjegyet, sőt szabadalmat is kiválthatna a műfajra Závada Péter (1982-) a költő, slammer és drámaíró. Hiszen klasszikus dráma átiratai már szerepeltek a Katona, a Vígszínház és más műhelyek műsorán. De eredetiségben, viccességben minden eddigi teljesítményét felülmúlta ez a Rómeó és Júlia változat. Még jól emlékezhetünk a Leonardo DiCaprio főszereplésével forgatott filmre, amely amerikai gengszterkörnyezetbe helyezte a cselekményt. (1996 – ilyen régen lett volna, olyan friss emléknek tűnik!) A színházhoz közeli Kertész utcában tényleg van egy autómosó, állítólag a szereplők tényleg jártak ott tanulmányi kiránduláson. El sem tudom képzelni ennek az improvizációra erősen építő előadásnak a próbafolyamatát. Megkapták a poénokban dúskáló szöveget a színészek, aztán szabadjára engedte őket a rendező. Már csak arra kellett figyelnie, hogy tíz hozott poénból kilencet kigyomláljon. A honlapon a 16 éven felülieknek jelzés alatt ez a figyelmeztetés olvasható (rajta Závada Péter keze nyoma): „Előadásunk egyik célja, hogy egy nagyrabecsült klasszikus újra-, át-, feldolgozásán keresztül megragadjuk a mai magyar valóság, illetve ezen belül a történet szereplőinek bizarr, sötét, abszurd, undorító, groteszk, zavaros, szánalmas, döbbenetes, riasztó és ellentmondásos oldalait, és mindezt lehetőleg amolyan költői realizmus formájában tárjuk a kedves néző elé - bármit is jelentsen ez. S ezért bizony gyakran igen obszcén, vulgáris, nyomdafestéket nem tűrő – de azért persze, mint tudjuk, a mai magyar valóságban igencsak jelenlévő – kifejezésekben bővelkedő jeleneteket készítettünk nagy-nagy szorgalommal és szakértelemmel. Éleslátásunk vitathatatlan. Szándékaink metszően pontosak és mély tartalommal bírnak. Előfordul tehát: hulla, és annak fagyasztása, csontok, hányás, köpés, meztelenség, verekedés, felnőttfilm-részlet, kitört ujjak, kábítószer


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.