Shakespeare-Závada Kertész utcai Shaxpeare mosó_732

Shakespeare-Závada: Kertész utcai Shaxpeare mosó – Bodó Viktor 16 éven felülieknek szóló rendezése az Örkény Színházban Lassanként már védjegyet, sőt szabadalmat is kiválthatna a műfajra Závada Péter (1982-) a költő, slammer és drámaíró. Hiszen klasszikus dráma átiratai már szerepeltek a Katona, a Vígszínház és más műhelyek műsorán. De eredetiségben, viccességben minden eddigi teljesítményét felülmúlta ez a Rómeó és Júlia változat.

Még jól emlékezhetünk a Leonardo DiCaprio főszereplésével forgatott filmre, amely amerikai gengszterkörnyezetbe helyezte a cselekményt.

(1996 – ilyen régen lett volna, olyan friss emléknek tűnik!)

A színházhoz közeli Kertész utcában tényleg van egy autómosó, állítólag a szereplők tényleg jártak ott tanulmányi kiránduláson.

El sem tudom képzelni ennek az improvizációra erősen építő előadásnak a próbafolyamatát. Megkapták a poénokban dúskáló szöveget a színészek, aztán szabadjára engedte őket a rendező. Már csak arra kellett figyelnie, hogy tíz hozott poénból kilencet kigyomláljon. A honlapon a 16 éven felülieknek jelzés alatt ez a figyelmeztetés olvasható (rajta Závada Péter keze nyoma): „Előadásunk egyik célja, hogy egy nagyrabecsült klasszikus újra-, át-, feldolgozásán keresztül megragadjuk a mai magyar valóság, illetve ezen belül a történet szereplőinek bizarr, sötét, abszurd, undorító, groteszk, zavaros, szánalmas, döbbenetes, riasztó és ellentmondásos oldalait, és mindezt lehetőleg amolyan költői realizmus formájában tárjuk a kedves néző elé - bármit is jelentsen ez. S ezért bizony gyakran igen obszcén, vulgáris, nyomdafestéket nem tűrő – de azért persze, mint tudjuk, a mai magyar valóságban igencsak jelenlévő – kifejezésekben bővelkedő jeleneteket készítettünk nagy-nagy szorgalommal és szakértelemmel. Éleslátásunk vitathatatlan.

Szándékaink metszően pontosak és mély tartalommal bírnak.

Előfordul tehát: hulla, és annak fagyasztása, csontok, hányás, köpés, meztelenség, verekedés, felnőttfilm-részlet, kitört ujjak, kábítószer

fogyasztása és terjesztése, méregkeverés, zászlóégetés (ja ez nem), egyszer elhangzik az a szó, hogy 'zsidó', egyszer az, hogy 'cigány'.

Lesz füst, stroboszkóp, hangos zene, riasztó hangeffektek, zaj, káosz, kosz és több liter művér.”

Hogy ezt hogyan kell elképzelni? Nézzék meg az előzetest itt.

A prológusban a Shakespeare-nek maszkírozott színész alaposan körbenéz, aztán nekünk háttal könnyít magán. Aztán mentegetőzik, hogy nagyon meghúzták az ismert történetet, ilyeneket mond: „Szerelem és halál: pacekba reppelik, ugyanaz a sztori, csak mi nemes volt: proli, szöveghűség nulla, Nádasdy, sorry…” (A teljes prológust lásd a Mellékletben.)

A változtatások mértékét jól mutatja, hogy az első rész a Capuletházban tartott bállal (emitt „orbitális bacchanáliával”) ér véget, ami az eredeti darabnak szinte teljesen az elején található.

Ez az orgiába hajló szex- és drogünnep (előtáncos Mercutio, azaz a frenetikus, teljesen új színeket mutató, káprázatos fizikai energiákat is mozgósító Polgár Csaba) annyira magával ragadja a nézőket, hogy a szünet után egyfajta csalódás lengi be a nézőteret: vajon innét lehetséges még felfelé menni? Nem is felfelé halad az előadás, hanem másfelé. Mint amikor a szimfóniában jön a lassú tétel. Megjelenik Lőrinc barát, az elaggott rocker, aki egy bicikliműhelynek álcázott boltocskában dílerkedik, Mácsai Pál fenomenális előadásában.

Mindez a csendesség azonban csak arra szolgál, hogy a darabnak írt új befejezés még nagyobbat szóljon.

A színészek közül nehéz kiemelni bárkit. Nem lehet szó nélkül hagyni Csuja Imrét, aki Kapulek papát alakítja, és a vértolulás nem annyira a Montág család, az ősi ellenség, hanem saját fia, Tybalt viselt dolgai miatt jön rá. Telitalálat Csákányi Eszter, mint megállíthatatlanul locsogó Dajka, aki folyton fiatalkori szexélményeivel jön.

Zsigerig hatolóan mulattató, emlékezetes színházi este, amelyből nem hiányzik a mára való konkrét reflexió sem.

A mellékletben elolvasható a Prológus teljes szövege. Ne tessék azt hinni, hogy csak csalogatónak alkalmas. Annak is gyönyörűség olvasni, aki már látta az előadást. Olyan tömény, hogy az előadás alatt képtelenség teljesen megérteni. (Átirat: Závada Péter. Rendezte: Bodó Viktor. Díszlet: Schnábel Zita.

Jelmez: Nagy Fruzsina. Világítás: Bányai Tamás. Dramaturg: Gábor Sára, Turai Tamás. Zene: Keresztes Gábor, Kákonyi Árpád. Mozgás: Duda Éva. A főbb szerepekben: Patkós Márton, Kókai Tünde, Polgár Csaba, Nagy Zsolt, Hámori Gabriella, Csuja Imre, Mácsai Pál, Csákányi Eszter.)

Fotó Horváth Judit.

Melléklet: Závada Péter prológusa a Kertész utcai Shaxpeare mosó című darabhoz „Two households, both alike in dignity, In fair Verona, where we lay our scene, A balhé, mi kipattan, such pity, de lesz belőle mégis so much keen. Mert mindkét család fairly nagymenő, zsebükben a complete Kertész strasse, de klánjuk rozsdás bard-ot ás elő, (magára mutat) S egyik a másikat auto-dafke… Yoyo… úgy is van… úgy is van… Ősi riválisok, hívd, ahogy tetszik, East Coast meg West Coast, Coca és Pepsi, az marja ezt itt, emez meg amazt, de nyakukba kapnak két szerelmes kamaszt. S a córesz nemhogy le-chill-apodna: se vége se hossza e rémregénynek. Wild west-ük megvan írva a csillagokba, bár erről pont megoszlanak a vélemények. Mert itt polgárőr mos polgárkezet, itt a legnagyobb váteszeket lóvá teszed! Ez a hétker, itt lehetetlen eltévedni a zsinagóga fenn van az Airbnb-n! Ideköt a véred, ez van, hiába, így ömlesz a kamrából az artériába, a Királyra kiérve a másnap tompa, rohamgyanús nyilallás a szívizomba. Pumpál a gettó, az ereibe’ csorogsz, és veled együtt csorog a sok roma, zsidó, orosz.

Mint a kóser disznótoros, itt megtörténhet bármi: a Madách tér a kamaszkorodba fog hazajárni. A Szimpla még áll, de a kecód sehol, a bánat munkagépe mindent ledózerol. Hol vár állott, most borzalom, az évek teltek: fölhúztak a helyére egy foghíjtelket. Ez egy önzetlen kerület, egy gáláns ország: »Ha ütnek, tartsd oda a másik arcát!« Ebben az állandósuló lincshangulatban Ember az embernek farka… se… lassan… Szóval annak, aki a megszokott pátoszt várta: ez egy Shakespeare-dráma fullra szétspirázva. Persze, Rómeó és Júlia, de meghúztuk csontra, így lesz még az is, mi egész volt: csonka. Mert Bodó meg az Örkény kiborít, és ott hagy. Nem érted, de vigyorogsz.

Nem segít, hogy sznob vagy. A világ egy poszt-fakt posvány: veled poshad. Helyetted is kimondjuk, legyen kire foghasd. Vasárnap déltől csütörtök reggelig Szerelem és halál: pacekba reppelik, ugyanaz a sztori, csak mi nemes volt: proli, szöveghűség nulla, Nádasdy, sorry…

Hogy mi az, ami nem lesz még, arról is pár szót: jambusok, blank verse, foliók, quartók, a Lord Chamberlain´s Men se fog befigyelni, a Di Caprio frankó, na meg a Zefirelli. És olyan se lesz, hogy: szívem egy komor jövőre tekintő Nagy Imre-szobor, lángoló szánkó – nehogy fölfázz. Nem miattuk sírok… ez csak a könnygáz.”

(Viszlay Márk portréja Závada Péterről.)