Schwajda György elemében van 1994 őszén, hetekkel az után, hogy a kulturális minisztérium lehetetlenül magas pozíciójába ejtőernyőzött a sors, nyomatékos üzenetet kaptam, hogy találkozzak Schwajda Györggyel, akit addig még nem ismertem. Telefonon bejelentkezett, és az istennek sem akarta elárulni, miről akar velem beszélni. Végül azt beszéltük meg, hogy az Alkotmány utca és Bajcsy sarkán lévő, Becketts nevű, nemrég nyitott ír kocsmában találkozunk másnap délután. Nem tért rögtön a tárgyra – először ki akarta puhatolni, miféle alak vagyok. Aztán előrebocsátotta, hogy már Zsülnek is elmesélte teniszezés közben, amit akar nekem mondani, és úgy érezte, tetszik neki a terv. Először nem értettem, de aztán rájöttem, hogy a Gyula keresztnevű miniszterelnökre céloz… Röviden azt mondta, hogy a Nemzeti Színházat – akkori formájában, amely egy alkalmatlan épületben, néhány kivételtől eltekintve rossz társulattal működik – négy évre be kell zárni. És a költségvetését félre kell tenni, abból kell megépíteni az új színházat. Persze cizelláltabban, részletesebben mondta, de ez volt a lényege. Én se köpni, se nyelni nem tudtam. Mi lesz a színészekkel? A régi épülettel? De hiszen ezek részletkérdések! (És mindenre volt valami eredeti válasza.) Közben állandóan visszatért arra, hogy csak az építés hagy maradandó nyomot. „Miről fognak emlékezni rátok?” És azt is hozzátette (ettől dobtam egy hátast), hogy szerinte a színházat a Margit-híd közepén, a dél felé eső oldalnál kellene felépíteni, képzeljem csak az isteni panorámát… És nem lenne az túl drága? – vetettem közbe –, de ellenvetésemre nem is reagált. Persze nem maradtunk semmiben, megígérte, hogy leírja. És néhány napon belül meg is érkezett az irodámba a kétoldalas vázlat. Még abszurdabban hangzott. Persze továbbítottam főnökömnek, a miniszternek. Mit tegyek? Hallott valamit erről a kormányülésen,
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.