Saul fia

Saul fia – Nemes László magyar filmje A 150 éves a Színház- és Filmművészeti Egyetem ünnepségsorozat keretében meghívást kaptam az Uránia moziba, hogy reggel 10-kor vegyek részt a vetítésen, utána az alkotókkal egy beszélgetésen.

Ahogy számítottam is rá, pokoli élményen mentem keresztül. Ha nem egy sor közepén ülök, könnyen lehet, hogy el is menekülök. Sok titka van a filmnek, a sok méltatás sok szögből fejtette meg ezeket a titkokat. Ha szabad javasolni, ne tessenek elolvasni egy komoly kritikát se, csak a film után.

Az bizonyos, hogy egy perc után már a zsigereinkben érezzük az egész poklot, amin a főszereplő már átment. A fényképezés, a rettenetesen intenzív hangi világ miatt. Sőt, el is fogadjuk, hogy ez a világ rendje. Az is érezzük azonnal, hogy ez nem csak semmilyen holokauszt filmhez, vagy általában szenvedéstörténethez, de semmilyen filmen elmondott történethez nem hasonlít. Minden felnőttnek látnia kell – esélyt ad a megtisztulásra.

A hetvenedik perc után a kevés történéssel, csak néhány meglódulással operáló film hirtelen felgyorsul, a 77. percben véget is ér, az egész filmhez méltó, igazmondó befejezéssel. És akkor kezdődött a beszélgetés, erre nem volt szándékomban maradni, mert szerettem volna magamban lenni azokkal a sebekkel, amelyeket a film ütött, vagy még inkább azonnal a munkába temetkezni.

Azonban elvétettem az ütemet, mert máris elhangzott az első kérdés.

A beszélgetést az Egyetem rektora, M. Tóth Géza, a világklasszis animációs rendező vezette, hallatlanul felkészülten és ügyesen. És lassanként kibontakozott az eltökélt csapat sok éves munkája. Előbb a kutatás, majd a forgatókönyv lassú fejlesztése. A díszlet, a fényképezés, a hangkulissza felépítése. De a sok remek szakember közül is kirítt a rendező, az a látszatra sehonnét jött fiatalember, aki tű

pontosan, szerényen fogalmaz, néha egyszerűen azt mondja: „Erre nem tudok mit válaszolni.”

Próbálom felidézni benne az undok, vastag szemüveges, nyolc éves kisfiút, akinek álmát 1984-ben hetente kétszer őriztem a Gellért hegy nyugati lankáján épült tetőtérben, a legkülönösebb albérleti megállapodás értelmében. Akkor már elhagyta őt világhírű filmes papája, mamája pedig hetente kétszer könyvtárosi fizetését igyekezett kiegészíteni egy fővárosi kártyabarlangban.

(2015. június 17.)