Roberto bolaño 2666 626

Roberto Bolaño: 2666 Háromnegyed évig tartott, amíg a kiszemelt, parlamenti nyelven „tárgysorozatba vett”, magyarul 2016 végén megjelent regénykolosszust kézbe vettem. Mondjuk sok minden sarkallt erre: személyes véleményvezéreim mind áradoztak róla, és rábukkantam a könyvnek szentelt Facebook olvasókörre, ami ma is töretlenül működik, már 122 tagja van. A tagok idézgetnek, néha csak egy-egy oldalt lefényképeznek, belinkelnek újabb és újabb ismertetéseket, kritikákat. Most, hogy három hét alatt a végére jutottam, és elkezdtem nézegetni a kritikai visszhangot, ledöbbentem, mekkora és milyen jó minőségű írásgörgeteg keletkezett. A Narancs gyorstüzelésű kritikusa (Zelei Dávid – új kedvencem) találóan „asztalroskasztó, 827 oldalas magnum opusnak” nevezte. Az egyik legfontosabb jellemzője, hogy az égvilágon mindenhol olvasható: egy hajdúsági kisváros zsúfolásig megtelt, zajongó strandján kezdtem el – és tessék elképzelni, ott is működött.

A 2666-tal foglalkozó visszhang már-már áttekinthetetlen, már a száz közlemény közelében járhat.

Túlnyomó többsége lelkendező alaphangú, a titkot boncolgatja.

A könyv sikeréhez az író küzdelmes és változatos, sokáig reménytelenül sikertelen életének legendája is hozzájárult. Mint az köztudomású, a Chilében született, Mexikóban felnőtt, végül egy katalóniai kisvárosban letelepedett, és ott családot alapító író 2003-ban halt meg, amikor már harmadik volt az országos májátültetési listán. És nem, ennek nem volt köze az italhoz vagy bármilyen droghoz, csak egy félrekezelt betegséghez.

Ezt a könyvét a hagyatékában találták. Az író azt tervezte, hogy a 2666 eredetileg öt külön kötetben jelenjen meg, mert érzése szerint ez több bevételt hozhatott volna családjának, ám a kiadó ezt felülbírálta, szerintem helyesen.

Vita dúl arról, vajon miért ez a regény címe. Van, aki az ördögöt jelképező 666-ra esküszik, és egy jövőbeli dátumot vizionál. Van, aki 2666 bekezdést emleget. Van még egy nyom az író Amuleto című regényében (1999), ami így hangzik: „a Guerrero utca ebben az órában mindenekelőtt egy temetőhöz hasonlít, de sem egy 1974-es temetőhöz, sem egy 1968-as vagy 1975-öshöz, sokkal inkább egy temetőhöz 2666-ban, egy elfelejtett temetőhöz egy halott vagy meg sem született szemhéj alatt, egy szenvtelen szem vizenyőssége mögött, ami azért hogy elfelejtsen valamit, mindent lezárt.”

Az egyik legjobb kritikát a 444.hu portál alapembere, a szívós, tájékozott, vicces politikai újságíró, Magyari Péter írta. Ő így foglalta össze a cselekményt: „Az első rész hősei rajongó irodalomprofesszorok, akik a szexbe és a műelemzésbe egészen bizarr módon bonyolódnak bele. A második egy kétségbeesett filozófus hadakozása a szellemekkel, akik között a néhai apja, a volt felesége és a nagyon is élő lánya is felsorakozik, ez a leginkább lírai fejezet. A harmadik arról szól, hogy egy New York-i újságírót, akinek soha semmi köze nem volt a sporthoz, elküldenek Mexikóba riportot írni egy bokszmeccsről. Ebben a fejezetben van egy pont, amikor akkorát néz az olvasó, mint borjú az új kapura, Bolano itt szó szerint játszik az olvasókkal. A negyedik rész arról szól, hogy hosszú éveken át szinte minden héten megerőszakolnak és megölnek egy nőt vagy kislányt egy sivatagi városban, és valaki összevizeli a templomokat is. Az ötödik egy német író életéről szól, végigkísérjük a 20. századon, különös hangsúllyal a második világháborúra, és az utána következő néhány évre.”

Az olvasás élményéről nehéz röviden szólni. Elsősorban az író világának tágassága nyűgözi le az embert. Földrajzi, műfaji, kronológiai és emberi értelemben. Minden átlagosan művelt olvasó tucatnyi ponton érezheti úgy, hogy ezt a könyvet éppen neki írták,

hiszen járt ott, olvasta azt a könyvet vagy verset. Már ő is gondolt erre, ő is járt így nővel, stb. Mindez azonban elképesztő felfedezésekkel váltakozik.

A lapokon ott van a leglilább irodalmi konferenciák vándorcirkusza, az átkeresztelt, mesterségesen nagyra nőtt Ciudad Juarez város számos rendőrörse, a szexi, lassan öregedő diliház-igazgatónő lakása, százhuszonvalahány (valóságos) gyilkosság leírása, a mexikói politikai élet féltehetségű vámszedője, sok tucat hiteles karakter kívülről és a gondolatai felől. Mindez ömlesztve, fejezet-tagolás nélkül, a cselekmény irama (szinte) sosem lankad, elbírja a kitérőket és a majdnem versbe vagy filozófiai traktátusba illő, szintén lefegyverzően érdekes szövegrészeket.

Az utolsó rész igazi irodalmi halálugrás: az első könyvben a kritikus vezérürük által hiába keresett, 1920-ban született, még biztosan élő író életrajza gyerekkorától fogva. A kockázatos dolog, amint arra az egekben tartott irodalmi mércével dolgozó Bán Zoltán András rámutat.

Az irodalmi tevékenység, az írói lét bemutatása, ő ezt nem is hiszi el a szövegből. Az elképzelt, Benno von Archimboldi nevű Nobelvárományos író a levegőben lóg, magányosan vándorol, csak kiadójával, egy idő után annak feleségével tart (részben romantikus) kapcsolatot. BZA-nak ez nem jön be – nekem azonban igen. Én elhiszem azt a különleges forrásvilágot, ami részben az olvasmányokból, részben egy oroszországi kályhában talált írómemoárból táplálkozik…

A sok-sok emlékezetes íráscserépből is kiemelkedik egy magát sokszor újjáépítő, öreg, fekete mozgalmár „self-help” előadása, amit teljes egészében olvashatunk a harmadik részben. „Én csak annyit mondok, hogy könyveket kell olvasni. […] Olvassanak néger írókat.

Meg néger írónőket. De ne maradjanak meg ezen a szinten. Ez az én

igazi üzenetem ma este. Ha az ember olvas, azzal sosem vesztegeti az idejét.” (241. oldal) Ezt Sipos Balázs, az 1991-es születésű új, a kelleténél csak kicsit okoskodóbb kritikus-sztár Műút-beli cikkében emeli ki.

Ennél okosabbat én se mondhatok.

Hogy kinek ajánlom?

— A szívós, mindent olvasóknak, — a nagyon művelteknek, — az ösztönösen olvasóknak, — a fotel-huszároknak, akik mégis mindent tudni akarnak, — a Latin-Amerika-rajongóknak, — és a Nádas Pétert kedvelőknek.

A fordítás nagyszerű, a magyar szöveg bámulatosan hajlékony. Érdekes módon a „parte di” kezdetű megnevezést „könyv” szóval adja vissza a fordító, de ez csak egyetlen tudós kritikust zavart. Az emelkedettség, a szleng, a periféria nyelve mind elsőrangúan szól magyarul ebben a könyvben. (Szerkesztő: Greskovits Endre).

(Jelenkor, 2016, fordította: Kutasy Mercédesz, 827 oldal, borítóterv: Tillai Tamás, ára 5999 Ft.)