Robert seethaler egy egész élet 630

Page 1

Robert Seethaler: Egy egész élet Szerencsére már nem (teljesen) igaz, hogy nem ismerjük a környező népek irodalmát, mert arra magyarul „nincs igény”. Én időről időre, előre megfontolt szándékkal választok ukrán, román, szlovén, osztrák írót. Eme „pozitív diszkriminációs olvasási program” keretében került kezembe ez a szép, csaknem mindvégig egy osztrák hegyi faluban játszódó regény. Főhősét Andreas Eggernek hívják, akinek a születési idejét nem tudták pontosan, így a falu polgármestere ránézésre állapította meg életkorát. Anyja feslett életű városi nőszemély volt, és amikor rájött, hogy nem tudja fiát felnevelni, egy pénztárcát kötött a kisfiú nyakába, és elküldte egy távoli sógorhoz, egy módos gazdához, hogy a saját gyerekeivel együtt nevelje fel. A könyv csak röviden, szenvtelenül számol be a gyermek Andreas szenvedéseiről, a nagy verésekről, amik egyikével a nevelőapa meg is nyomorította a rábízott gyermeket. Azonban a regénynek nem ez a témája, hanem az a folyamat, ahogy ez a minden szempontból éhenhalásra ítélt, enyhén testi fogyatékos, kevés iskolát járt hegyi ember miként találja meg a maga értelmes életét, és ismeri meg (rövid időre) a beteljesült szerelmet. Miért nem lesz belőle katona az első sorozáskor, miként hívják be másodszor, és kerül a Kaukázusba, ahol hamarosan orosz hadifogságba esik. A háború után, mire a sokéves raboskodásból hazaér, egy drámaian megváltozott falut talál. Otthonát ellepték a turisták, és Andreas régi típusú munkájára attól fogva nincs szükség. De a nagy átalakulások


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.