Robert Seethaler: A névtelen kávéház
Az írónak már a harmadik könyvéért lelkesedünk. A főhős újra egy bécsi kisember, de most nincs mellette semmilyen nagy személyiség, mint legutóbb Sigmund Freud (A trafikos, 2012.).
Seethaler Bécs egyik munkásnegyedében, Favoritenben született egy nagyon súlyos szem rendellenességgel, egy ideig mínusz tizenkilenc dioptriás szemüveggel látott csak, az elemi iskolát vakok intézetében végezte el. Egy sor látásjavító műtéten esett át. Tizenötéves korában félbehagyta tanulmányait, egy ideig ügynök, majd kifutófiú volt egy napilapnál. Később beiratkozott a Volkstheater színiiskolájába, utána jelentős színházi, sorozat- és filmszerepeket kapott (még egy
Sorrentino filmben is szerepelt). Időközben pótolta az érettségit, sőt egy ideig pszichológiát is hallgatott.
Új regénye első lapjain 1966-ban járunk (épp a szerző születési évében). A regény Robert Simon piaci anyagmozgató és ezermester utolsó munkanapján kezdődik. Egy idős özvegyasszony albérlőjeként tengeti magányos életét, megtudjuk, hogy hadiárvaként egy intézetben nőtt fel, tizenöt éves korában kimaradt az iskolából.
Másnap belefog régi álmába, a piac egyik sarkán megnyitja saját kávéházát, ahhoz azonban túl szerény, hogy saját magáról nevezze el. Ezt a nevenincs kávéházat ne úgy képzeljük el, mint Bécs belvárosának csillogó, nagy hagyományú intézményeit. Inkább söntés ez, mint kávéház, de a kiszolgálás egyenletesen szívélyes, szinte szeretetteli. Köszönhető ez nem utolsósorban Millának, a tenyerestalpas, volt ruhagyári varrónőnek, aki néhány hónappal a nyitás után, véletlenül vetődik a környékre.
Robert Simon egy kisember, akinek azonban vannak álmai. Egyike azoknak, akik naggyá tették Bécset. Magát a várost voltaképpen alig látjuk, az író annyira el van foglalva a kávéház mikrokozmoszával.
Seethaler remek atmoszféra teremtő és jó stiliszta:
„A vendégteret meleg fátyolként borította be a konyhából kiáramló pára, és a cigarettafüsttel, a hagyma, a sör és a babkávé szagával
Vademecum Newsletter 978/2025 by András Török Copyright @ Summa Artium Nonprofit Kft
meg a beszélgetések hullámokban felmorajló lármájával elkeveredve a párás otthonosság légkörét teremtette meg.”
Az író pompás galériáját teremti meg a törzsvendégeknek: van köztük sokgyerekes hentesmester, részeges, bundázó díjbirkózó, mindenféle kisegzisztencia. A könyv összesen harminckilenc rövid fejezetből áll, némelyik egy-egy törzsvendég belső monológja. Ezeken a szövegeken belül értesülünk arról, hogy Bécs, a nagy egész hogyan változik és szépül – hogy ki éppen a polgármester, milyen metró épül. A névtelen kávéház nem éppen aranybánya, a megélhetést éppenhogy csak biztosítja Simon és Milla számára, de a tulaj mindvégig az özvegynél lakik – önálló lakásra nem futja. Az öreg hölgy véleményét lassanként mindenben kikéri, ahogy az évek haladnak előre, egyre inkább gondozza is.
De hol lehet itt bármi izgalom? Seethaler nagy mutatványa, hogy érezteti, Robert élete határozottan tart valami felé. Vajon mi lehet a nagy fordulat? Megtalálja-e a szerelem? (Igen, de nem úgy...)
Ehhez a szomorúan eltökélt kisemberhez nem illik a boldogság a szónak a legenyhébb értelmében sem.
A könyvnek van meglepő, egyértelmű befejezése, aminek ahhoz van köze, hogy vajon Robert kiismeri-e az új, modern világot, részese lehet-e az új, fellendülő Bécs konjunktúrájának.
Szép, emberi könyv, jó olvasmány, időutazás a hatvanas években szervesen fejlődő Bécsbe, amelyet a ma élők már nem láthattak. (Das Café ohne Namen, Claassen, Berlin, 2023. Magyar kiadás: Park Kiadó, 2025. Fordította Blaschtik Éva. A borítót tervezte Féder Márta. 259 o., 5499 Ft.)
Vademecum Newsletter 978/2025 by András Török Copyright @ Summa Artium Nonprofit
Vademecum Newsletter 978/2025 by András Török Copyright @ Summa Artium Nonprofit
Vademecum Newsletter 978/2025 by András Török Copyright @ Summa Artium Nonprofit Kft