Robert Menasse A főváros, Győri László fordításában_684

Robert Menasse: A főváros, Győri László fordításában A szerző (1954-) sok szálon futó nagyregénye nem csak élvezetes, de fontos olvasmány is. Határterületi mű az újságírás, a politikai pamflet és az államtudományi ismeretterjesztés között. Nem csak Brüsszelben játszódik, de a témája is az. Egyrészt a fizikai Brüsszel, a sok tucat utcanévvel, mert a szerző mindig fontosnak tartja elmondani, hogy hősei éppen merre járnak, mely utcák sarkán milyen irányba fordulnak.

De az igazi témája az átvitt értelemben vett Brüsszel, az Unió döntéshozó gépezete. Bármilyen hihetetlen vállalkozás, képes sikeresen bemutatni – regényírói eszközökkel – hogyan működnek a dolgok. Például az EU sertéspolitikáján keresztül. A fő bonyodalom azonban egy tökéletesen lényegtelen (a Bizottság következő kerek születésnapjával kapcsolatos) projekt megszületése, az intézés útja, az érdekek összecsapása, majd az ötlet elgáncsolása, az attól való szélsebes elhatárolódás. A könyv legfontosabb hivatali helyszíne a nevetségesen gyengének bemutatott Kulturális Főigazgatóság valamelyik osztálya. Ennek élén egy szegény családból származó, ciprusi-görög szingli szenved: szeretne átkerülni egy fajsúlyosabb állásba. Ezért is nyomja ezerrel az ünnepség ötletét. Fontos szereplő az egyik beosztottja, egy 38 éves osztrák tisztviselő, aki híres sertéstenyésztő családból származik, és a családi nagyüzemet működtető bátyja gyakran jár Brüsszelbe lobbizni.

Majdnem elfelejtettem, hogy a regénynek van egy krimi szála is. Az első oldalakon, egy szállodában megölnek egy vendéget, az ügyben nyomozó felügyelőt azonban szinte azonnal leállítják és szabadságra küldik. Az egyik szereplő, akinek lépéseit szorgalmasan követjük, éppen a gyilkos. A gyilkosságról megtudunk egyet s mást, de korántsem mindent.

A regény különlegessége, hogy kritikai éle szelíd. Nem megbocsátó, de nem is hisztérikusan leleplező. Soknemzetiségű szereplőgárdát mozgat. Vannak benne eredeti lengyel, cseh, görög, német, francia mondatok, amelyek jelentését lábjegyzetben találjuk meg. Van a regényben rendőrfelügyelő, képromboló hajlamú politikatudós, idősek otthonában élő holokauszt túlélő, olasz kabinetfőnök, szakmájának virtuóza, kerékpárral munkába járó cseh tisztviselő, aki tiltakozó matricát ragaszt a rosszul parkoló autókra, német főmunkatárs, aki mindent tud, de semmit sem akar, rendőrségi IT-főnök, mindenhová nyilatkozó brüsszeli szociológus sztár, elitiskolákban nevelkedett, felfuvalkodott brit főtisztviselő, aki valamit nagyon benéz…

De mindenekelőtt plasztikus, eleven figurák, akik felkelnek, munkába rohannak, egész nap akarnak valamit, aztán este frusztráltan ágyba bújnak, lehetőleg olyan férj- vagy feleségjelölttel, aki karrierjüket is előre mozdíthatja.

A könyv nem csak jó, de friss is. Amikor a sertéstenyésztő nagyvállalkozó Budapestre igyekszik autóval, menekült karaván jön szembe az autósztrádán. A közelmúlt magyar politikai fejleményei több helyen felbukkannak. Van egy fontos és egy kevésbé fontos magyar szereplő is.

A könyvben nyüzsögnek az emlékezetes mondatok. Az én egyik kedvencem Florian, a sertéstenyésztő fejében fordul meg, amikor még az apja élt: „Florian azon tűnődött, hogy apja, ez az egyre idegesebb és ingerlékenyebb ember, vajon elgondolkodott-e egy csendes órán, hogy van-e még visszaút, visszatérés egy olyan ponthoz, ahol a szükségszerűség és a szabadság egyensúlya még nem borult fel, és ahol a fáradság és a szorgalom jutalma az elégedettség és biztonság.

Valószínűleg nem.” (187. o.)

Ezt olvasva esett le nekem a tantusz, hogy ebben a könyvben minden a disznók és „disznóságok” körül forog, a szó legtágabb értelmében.

A fordító remekelt ebben a nehéz feladatban. Döccenőkre kiélezett fülem nem talált az égvilágon semmilyen kivetnivalót. Éppen úgy lehet falni a könyvet, mintha magyarul írták volna. Essenek neki!

(Die Hauptstadt, Suhrkamp, 2017, Geopen, 2018, fordította Győri László, 399 o. 4500 Ft)