Robert Menasse A főváros, Győri László fordításában_684

Page 1

Robert Menasse: A főváros, Győri László fordításában A szerző (1954-) sok szálon futó nagyregénye nem csak élvezetes, de fontos olvasmány is. Határterületi mű az újságírás, a politikai pamflet és az államtudományi ismeretterjesztés között. Nem csak Brüsszelben játszódik, de a témája is az. Egyrészt a fizikai Brüsszel, a sok tucat utcanévvel, mert a szerző mindig fontosnak tartja elmondani, hogy hősei éppen merre járnak, mely utcák sarkán milyen irányba fordulnak. De az igazi témája az átvitt értelemben vett Brüsszel, az Unió döntéshozó gépezete. Bármilyen hihetetlen vállalkozás, képes sikeresen bemutatni – regényírói eszközökkel – hogyan működnek a dolgok. Például az EU sertéspolitikáján keresztül. A fő bonyodalom azonban egy tökéletesen lényegtelen (a Bizottság következő kerek születésnapjával kapcsolatos) projekt megszületése, az intézés útja, az érdekek összecsapása, majd az ötlet elgáncsolása, az attól való szélsebes elhatárolódás. A könyv legfontosabb hivatali helyszíne a nevetségesen gyengének bemutatott Kulturális Főigazgatóság valamelyik osztálya. Ennek élén egy szegény családból származó, ciprusi-görög szingli szenved: szeretne átkerülni egy fajsúlyosabb állásba. Ezért is nyomja ezerrel az ünnepség ötletét. Fontos szereplő az egyik beosztottja, egy 38 éves osztrák tisztviselő, aki híres sertéstenyésztő családból származik, és a családi nagyüzemet működtető bátyja gyakran jár Brüsszelbe lobbizni. Majdnem elfelejtettem, hogy a regénynek van egy krimi szála is. Az első oldalakon, egy szállodában megölnek egy vendéget, az ügyben nyomozó felügyelőt azonban szinte azonnal leállítják és szabadságra küldik. Az egyik szereplő, akinek lépéseit szorgalmasan követjük, éppen a gyilkos. A gyilkosságról megtudunk egyet s mást, de korántsem mindent.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.