Rob Wijnberg és a De Correspondent_686

Rob Wijnberg és a De Correspondent Szeptemberben érdekes cikket olvastam a Medium.com hírportálon.

Egy amerikai-holland filozófusról szólt, aki a fake news-ra irányuló szidalomözön közepette kimondta: a fősodorbeli, „igaz” híreket közlő médiával még nagyobb a baj. Már 2006-ban, amikor elszegődött egy nagy holland laphoz, azt mondták neki, hogy „szenzációs, kivételes, negatív és friss híreket” várnak tőle. Lassanként kialakult benne az a meggyőződés, hogy míg a kamuhírek egyszerű hazugságok, az igazi hír viszont igen gyakran félrevezető, sokkal finomabb és alapvetőbb módon. Torz képet szolgáltat az olvasóknak/nézőknek a történelemről, a dolgok valószínűségéről, a fejlődésről és a lényeges dolgokról.

Wijnberg négy kedvenc példája: — meg vagyunk győződve arról, hogy a legtöbb terrorista muszlim; — hogy a világ sorsa egyfolytában rosszabbra fordul; — hogy a terrorista támadások nagyobb veszélyt jelentenek az emberiségre, mint a cukor; — hogy az Egyesült Államokban növekszik a bűnözés.

Egyik állítás sem igaz.

2013-ban Wijnberg egy különleges, másfajta portált indított De Correspondent címmel. 19 ezer előfizetőt gyűjtött hozzá, akik hajlandók voltak évi 80 dollárt befizetni előre. Ez lehetővé tette a teljes reklámmentességet. Mára az előfizetők száma elérte a 60 ezret.

Tavaly Wijnberg az USA-ba költözött, egy angol nyelvű testvérkiadványt próbál tető alá hozni. Amely a szenzációs helyett a fundamentális újságírást szeretné művelni. Ideálja az „unbreaking news” fogalma.

Az egész eredeti cikk elolvasható itt.

Az ugyancsak erről a témáról szóló cikket az Urbanlgend.hu portálról lásd a Mellékletben.

Melléklet „Felejtsd el az álhíreket, az igazi hírek problémásabbak – figyelmeztet egy filozófus” Marinov Iván, Urbanlegends.hu A mostani témával érintőlegesen foglalkoztam már az újoptimisták gondolkodását bemutató cikkemben.

Emlékeztetésképp: az újoptimisták szerint az emberiség – különféle pszichológiai torzításoknak köszönhetően – a negatív hírek vákumába került, és a hírfogyasztók sok – őket talán nem is fenyegető – veszélyforrás hallatán úgy érzik, a dolgok sokkal rosszabbak, mint egykor.

A média pedig kiszolgálja ezt a rettegéshez való vonzódást, ezáltal pedig torz képet mutat a világról. A hírek arról szólnak, ami épp történik, nem pedig arról, amit nem látni. Sosem hallunk például olyan bejelentkezéseket, amelyben a riporter arról beszél: „Élőben jelentkezem az országból, amely békében él 40 éve“. Miképp ilyen címekkel sem találkozunk az újságokban: „Tegnap 137 ezer ember menekült meg az extrém szegénységből” – pedig ilyen cikket lehetett volna az elmúlt 25 évben minden nap írni.

A mostani írásomban egy hírekkel foglalkozó, holland filozófusújságíró-vállalkozó, Rob Wijnberg tevékenységét mutatom be. Az egykor a mainstream médiában dolgozó, filozófus végzettségű Wijnberg 2013-ban alapította meg saját médiumát, a De Correspondentet, amit a hagyományos híroldalak ellenpárjaként fogalmazott meg. Wijnberg szerint napjaink hírei szenzációs, kivételes, negatív és aktuális eseményeket mutatnak be – ezáltal pedig többszörösen is problémásak.

Lássuk, mi a baja Wijnbergnek a hírekkel – Szenzációra hajtanak: a hírek nagy hányadban sokkolóak, botrányosak és megrázóak, ezzel lehet ugyanis figyelmet felkelteni, reakciókat kiváltani. Ennek a tulajdonságnak köszönhető, hogy a terrorista támadásokból mindig hír lesz, de egy ország elfoglalásából nem mindig – vagy legalábbis nem olyan mértékben és nem azonnal.

Előbbi ugyanis sokkoló és látványos, utóbbi nem annyira. Könnyebb megjeleníteni egy busz felrobbanását, mint a szabadságjogok eltiprását – mutat rá Wijnberg.

– Kivételeket jelenítenek meg: a hírek általában kivételes helyzeteket örökítenek meg, emelnek ki a világ történései közül, amit Wijnberg cikke szerint találóan jelenít meg ez a karikatúra. Ennek köszönhetően maradunk vakok például a fejlődésre, és értesülünk esetenként csak az apró vagy a rendkívüli visszalépésekről.

– Negatívak: a Jó hír nem hír mentalitásnak köszönhetően az emberek pesszimistán tekintenek a jövőbe, és egyre veszélyesebb helyként a világra – miközben az adatok épp ennek ellenkezőjéről mesélnek. Emellett a hírek kiölik a bizalmat szinte minden iránt, amikor azt sugallják: az emberek csak csalnak, lopnak, hazudnak és robbantanak.

– Fő az aktualitás: minden, ami friss, ami most történik, az hír, de semmit nem tudunk meg a történések kontextusáról, például hogy az adott esemény a múlt mely történéseiből eredeztethető, és milyen következményei lesznek a jövőben.

– Eseményekről tudósítanak: az események jobban megjeleníthetők, mint a trendek. Ezért fejeződnek be például a híradók Wijnberg szerint az aktuális időjárással, nem pedig a Föld klímájának helyzetével.

Meglátása szerint az újságírás olyan mesterségesen létrehozott, ismétlődő és tervezhető eseményekre épül, mint amilyen például egy sajtótájékoztató, egy negyedéves jelentés, egy évforduló vagy egy elnöki tweet.

A hírfüggőség hatásai az emberre Ha ezeket összerakjuk, Wijnberg szerint azt kapjuk, hogy a hírek nem képesek közvetíteni az emberek számára a világ történéseit. Míg a kamuhírek a valótlanságukkal vezetnek meg minket, a valódi hírek ennél finomabb módon visznek félre a kivételek és negatívumok kiemelésével, vagy épp a kontextus mellőzésével.

A hírfogyasztás megnövekedése óta azonban a hírek alapjaiban befolyásolják gondolkodásunkat, és Wijnberg szerint nem a legjobb irányban. Hírfüggőségünk erősíti más emberekkel szembeni félelmeinket, szkeptikussá tesz minket a jövővel szemben, és cinikussá azzal kapcsolatban, hogy minderre milyen hatással lehetünk.

Megerősítik előítéleteinket és legnagyobb félelmeinket, pesszimistává és gyanakvóvá, összességében pedig boldogtalanná tesznek bennünket. “A hír olyan az elme számára, mint a cukor a test számára” – idéz Wijnberg egy svájci szerzőt.

Wijnberg szerint nagy társadalmi sokkok – pénzügyi válságok, Brexit, Trump, stb. – után az emberek gyakran kérdezik fejcsóválva: miért nem lehetett látni előre ezeket a folyamatokat? Egyesek szerint ennek az az oka, hogy média túl balos vagy túl liberális, és nem akarja látni vagy elfogadni, mi történik a világban. Wijnberg szerint azonban a jelenség oka inkább abban keresendő, hogy a média a hír rossz

definíciója alapján dolgozik. Wijnberg úgy látja, hogy a Lehmann Brothers összeomlása, az EU és Nagy-Britannia szakítása, valamint Trump megválasztása valóban látványos, kivételes események voltak a maguk idejében, de egyben egy lassú, diszkrét, szisztematikus trend következményei is, amit a jelenlegi hírdefiníció segítségével nem lehetett megjeleníteni.

Ellenpélda közösségi támogatásból Éppen ezért a holland gondolkodó valami mást kínál a hírek szerelmeseinek. 2013-ban közösségi támogatásból megalapította a De Correspondent nevű oldalát, amelyet a hírműfaj megreformálása érdekében hívott életre. Felhívására közel 19 ezer támogató 1,7 millió dollárt dobott össze egy 17 milliós országban, azóta pedig előfizetők száma 60 ezerre nőtt.

A De Correspondent munkatársai ebből a pénzből – ahelyett, hogy arról tudósítanának, mi történt a világban ma – arról próbálnak írni, mi történik minden nap. A lapnál új újságírói szokásokat honosítottak meg, sok régivel pedig szakítottak. Szenzációs események helyett alapvető fontosságú dolgokról számolnak be, az aktualitás helyett pedig a relevanciára koncentrálnak.

Wijnbergék úgy vélik, a hírműfaj tévútjának az az egyik oka, hogy az újságírók maguk is kemény hírfogyasztók, és témáikat aszerint választják ki, hogy máshol miről olvastak – vagyis hogy mivel foglalkozik a média. Ennek elkerülésére a De Correspondentnél arra bátorítják a munkatársakat, hogy próbáljanak kicsit elszakadni a hírek világától, és cikkeik témáját szerezzék be valamiféle alternatív forrásból – könyvekből, az utcáról, olvasóik folyamatos szondáztatásából, stb.

Ez nem mindig egyszerű, a De Correspondent munkatársaiban is ott él a lemaradástól való félelem, a FOMO, de próbálják tartani magukat manifesztójukhoz, vagyis hogy egy mainstream témához csak akkor nyúlnak, ha valami olyat tudnak hozzáadni, ami máshol nem elérhető.

Ezért aztán egyetlen szót sem írtak például a tőlük pár száz kilométerre történt, 2016-os brüsszeli terrortámadásról, hanem mások válogatott anyagainak elolvasására bátorították az olvasókat. Amivel állítólag nemhogy nem veszítették el követőik bizalmát, hanem rekordlétszámú új támogatót könyvelhettek el aznap.

A De Correspondentnél emellett nem kész anyagokban gondolkodnak, hanem ötleteik, részeredményeik folyamatos publikálásában hisznek, amihez az olvasók is hozzátehetik ismereteiket. Ezáltal az újságíró és az olvasó együtt tanulhat, sőt nem ritka az sem, hogy egy olvasó magasabb szinten száll be egy téma feldolgozásába, mint ahol az újságíró épp jár. Hisznek benne, hogy 100 olvasó többet tud egy újságírónál: oktatási szakértőjüket például tanárok, diákok százai segítik annak megértésében, mi történik az iskolákban.

Hatvanezer fizető támogatójuk nemcsak infókkal, hanem évi 80 dollárral is támogatja az újságot, amely így teljes mértékben reklámmentesen tud működni. Vagyis nemcsak alapelveik tiltják, hanem üzleti modelljük – amelyben nem a hirdető, hanem az olvasó tartja el őket – is lehetővé teszi számukra a szenzációhajhászás kerülését.

Mire mennek?

Lehet, hogy engem már bedarált az uralkodó hírfelfogás, de én egy kicsit szkeptikus vagyok ennek a kísérletnek a szélesebb közegben történő meghonosítását illetően. Tök jó, hogy Hollandiában meg tudták csinálni, és hamarosan angol nyelven is megpróbálják, amihez

már most előkelő támogatókat szereztek, de azért ez nem több egy érdekes médiautópiánál. Ennek ellenére drukkolok nekik (annál is inkább, mert több közös elvet is találtam a De Correspondent és az Urbanlegends.hu gyakorlatában), figyelni fogom a próbálkozásról érkező híreket, sőt, lehet, még írok is róla.

[2018 09 18]