Richter in hungary (1954 1993) – tizennégy cédé a magyar rádió archívumából 584

Richter in Hungary (1954-1993) – tizennégy cédé a Magyar Rádió archívumából Egy régóta ígért ajándékot kaptam meg egy hónapja barátomtól, az egyik ötletgazdától és közreműködőtől. Amikor kezembe vettem, nagyon erősen átjárt az az érzés, hogy ez az utolsó ilyen tárgy, ami a gyűjteményembe kerül.

Maga a cédésorozat szépséges, jelentős kiadvány. Gőz László, a Budapest Music Center igazgatója a producer, a 171. cím, amit a BMC Records kiadott. Hatalmas összefogással jött létre, a Magyar Rádió archívumából Ránki Dezső válogatta a felvételeket. 2009-ben jelent meg a kiadvány, amikor még a Magyar Rádió képes volt ilyen akciókra. (A Nemzeti Kulturális Alap talán még most is adna ilyesmire támogatást.)

A cédében – a letöltött zenével ellentétben – az a jó, hogy szokott lenni mellette egy füzetke, amiben ott vannak az alapvető tudnivalók.

Ezt a művészről sokat publikáló Papp Márta zenetörténész jegyzi.

Szvjatoszlav Richter (1915-1997) a zenetörténet egyik legnagyobb zongoristája volt, különcségei csak hozzáadtak mítoszához. Odesszai gyermekéveiben zongorista apjától tanult meg játszani, de valójában autodidakta volt. Kilenc évesen már a teljes Ring-tetralógia zongoraátiratát játszotta. Viszont csak 22 éves korában iratkozott be a moszkvai konzervatóriumba. A rektor egyszer meghallgatta és azt mondta, hogy itt az a zseni, akire egész életében várt.

Richter gondosan vezetett naplója szerint életében összesen 3589 koncerten lépett fel. Külföldre csak 1950-ben utazhatott először.

Magyarországon első ízben 1954-ben lépett fel. Ekkorról való az a ma már ellenőrizhetetlen legenda, hogy a szünetben a jelenlévők felhívták az ismerőseiket, hogy jöjjenek az ismeretlen zsenit hallgatni…

Ez a lemezsorozat a nagy zongorista magyarországi fellépéseinek felvételeiből is csak válogat. Összesen 28 szólóestet adott Budapesten, 13-at vidéki városokban.

Annak leírására, hogy Richter hogy játszik, nem vállalkozom.

Ugyanabban az élményben volt részem, mint a youtube elterjedésének hajnalán, amikor a vacak technika ellenére először éreztem, hogy maga a zene jön át – nem is ember játssza el a partitúrát. Richter egyébként sokféleképpen játszik a 14 cédén: hol meditatív, hol félisteni üzemmódban, és e kettő közötti folyamatos spektrum szinte minden árnyalatára találni példát.

Amióta megkaptam a doboznyi lemezt, folyton ezt hallgatom, mert be kell ismernem, egyszer sem hallottam őt életében – pedig barátaim szinte minden egyes alkalommal riasztottak. Különösen jól emlékszem az 1983-as alkalomra, amikor egy igen vonzó fiatal énekesnő hívott, aki annak idején rávezetett Rahmanyinov imádatára.

Fogalmam sincs, miért nem mentem el.

Szóval sosem hallottam – és volt második, harmadik alkalom, ami keveseknek adatik meg.

Tanulság: legkésőbb a második alkalommal menni (tenni) kell…

Csont András kritikus értő ismertetése, „A legnagyobb magyar pianista” címmel elolvasható itt.

(Közreműködők: Papp Márta, Perédi Márta, Farkas Zoltán, Bachman Gábor, Komesz Zsolt, Bognár Tamás, ár nélkül.)