Rezpalbokaigpezsgoben

Réz Pál: Bokáig pezsgőben (hangos memoár) A műfaji meghatározás arra utal, hogy ez a lebilincselő könyv 1992ben, majd később két alkalommal, legutóbb tavaly felvett élő (rádió) interjúkra épül. A kérdező nem kisebb személy, mint Parti Nagy Lajos, aki a mesélő fia lehetne. A beszéd esetlegességét ügyesen, nem fárasztó mértékben meghagyta a szerkesztő, így valóban azt érezheti minden egyes olvasó, hogy neki, csakis neki mesél Réz Pál (1930-), ez az érdekes életű, hatalmas műveltségű – mi is? Szerkesztő, műfordító, irodalomszervező, „nagy idők tanúja”, aki aggastyán korában is azon tépelődik, vajon jól tette-e, hogy nem önálló alkotásban élte ki magát, hanem mások szolgálatában.

Hallatlan érdekes, nem éppen könnyű élete volt. Aradon született, jómódú, zsidó orvos családba. Másfél éves korában gyerekparalízist kapott, ezután műtétek sorozata következett. Jó ideig, négy évvel idősebb bátyja (később híres műfordító), Ádám árnyékában élt. A deportálást csak – családjával együtt – nagy szerencsével és bátorsággal kerülte el. Románul jól, egy internálótáborban tanult meg.

Magyarországra költözésük után nagy élménye az Eötvös kollégium volt, ahonnét hamarosan kicsapták, Hankiss Elemérrel, Lator Lászlóval együtt. Pedig ő „gondolkodó kommunista”, párttag volt.

1953 után nem járt el a gyűlésekre, 56 után nem lépett be (vissza) a pártba. A Szépirodalmi Kiadó szerkesztője, majd főszerkesztője volt 1951 és 1989 között. Ekkor lett a Holmi főszerkesztője, amiről csak a tavalyi, 25. évben mondott le, mert látása annyira megromlott, hogy már nem tudott kéziratokat olvasni.

Réz 1977-től fontos tagja lett a demokratikus ellenzéknek, amikor aláírta a Havel és társai bebörtönzése elleni szűk körű tiltakozást. A politika mindig érdekelte, persze csak messze lemaradva az irodalom után. Egy ponton Réz bevallja, hogy „mindig felfelé barátkozott”, azaz nálánál idősebb, akkor jelentősebb személyekkel. Elsősorban Vas István, Déry Tibor voltak a barátai, róluk nagyon sokat megtudni a

pontos emlékezetű anekdotázótól. Legjobb barátai azonban Szűcs Jenő, a korszakos történész, Kucsman Árpád vegyészprofesszor és imádott felesége, Pallos Klára röntgenasszisztens voltak.

A könyv elsősorban egy csodálatos elme működéséről szól. A sok száz érdekes történet közül különösen megragadt bennem egy gimnáziumi eset. Latinórán a paptanár kérdi tőle az ablativus-szal járó elöljárókat, azt hibátlanul elmondja (a versikét még én is tudom: a, abs cum, de, ex és e, sine tenus pro és prae).

— És az az accussativus-szal járók?

— Azt nem tanultam meg, tanár úr. Mert csak kétféle van. Ha három féle lenne, akkor megtanulnám… — Hatalmas botrány következik. De két hét múlva a tanár odajön hozzá és elismeri, igaza volt.

A kis történetnek csak az eleje szimbolikus Réz életére: mindig csökönyös volt, mindig a saját útját járta. Igazságot ritkán szolgáltattak neki. De bejárta hatalmas pályáját. Ha bántja is, hogy nem alkotott „ércnél maradandóbb” dolgokat. (Ehhez Parti Nagy zseniális riposztja. Szerinte elég, ha az ember „fércnél maradandóbbat alkot”… Ebben röhögve kiegyeznek.

A könyv legnagyobb terjedelemben a pártállami idők irodalmi köz- és magánéletéről szól. Érdekesen, alaposan leírja 56-os élményeit is.

Alaphangja a kétkedéstől átitatott, cinikus szenvedő emberé. Mégis izgalmas olvasmány.

Réz legfrissebben felvett interjúja nagyon borúlátó. Nem elsősorban a politikai helyzet miatt (amiről kevés szó esik). Hanem azért, mert elvesztette már szeretett övéit, valamint hiába reménykedett, hogy egy József Attila formátumú tehetséget fedezhet fel. (Petriről egy ideig azt hitte, de aztán szerinte az ital és a nők megtették hatásukat.) Egy dolgot nem vesztett el: kíváncsiságát. Igen, Réz Pál elsősorban kíváncsi ember. Legyen még hosszú élete, a sok testi baja ellenére.

A remek cím nem az egy időben sokat kártyázó és ivó szerzőre utal, hanem a 14 éves kamaszra, aki, miután megtudja, hogy be kell

költözniük az aradi gettóba, kirohan a spájzba és hisztérikusan összetöri az ott sorakozó pezsgősüvegeket. Nehogy már a beköltözők igyák meg!

Annyi örömöt okozott a könyv, hogy elhatároztam, küldök valami ajándékot a szerzőnek. De mi legyen az, ha olvasni nem tud már?

(Látszik, hogy a levonatot már nem olvashatta át, különben nem lennének benne elválasztási hibák, pl. „hiá-nyérzet”, 255. o.)

Egy helyen Mozartot említi, aki valamilyen olasz kisvárosban járva hallott egy misét, amit emlékezetből leírt. Hát akkor küldök majd neki egy CD-t, elmondom neki, hogy ez a város Róma volt, és Gregorio Allegri miséje volt a titkolt zenemű, aminek a kottáját nem adták ki.

Utána másolom a misét.

Ne tessenek kihagyni az év egyik legjobb könyvét.

(Magvető, Tények és Tanúk sorozat, 2015, beszélgetőtárs: Parti Nagy Lajos, a könyv alapjául szolgáló rádióinterjúk kezdeményezője Szebényi Cecília, szerkesztette Dávid Anna, a borítót tervezte Pintér József, 386 o., 3490 Ft.) A szerkesztőségi képen balról jobbra: Fodor Géza, Závada Pál, Domokos Mátyás, Várady Szabolcs, Radnóti Sándor, Réz Pál. (Cca. 1993.)