Reklámfilm forgatása a világ tetején
A Montblanc töltőtollmárka Meisterstück sorozata éppen százéves. Ebből az alkalomból a cég Wes Andersont kérte fel, hogy készítsen reklámfilmet. A filmes fenegyerek pedig helyszínnek a névadó hegy csúcsán, egy menedékházban forgatott, egy rá jellemző, nagyon eredeti filmecskét. Ami vicces is, és jól is illik a tollmárka két jelmondatához. És a filmmel kapcsolatos cikkekből meg lehetett tudni, hogy Anderson annyira komolyan vette a feladatot, hogy ő maga is tervezett egy tollat, amit le is gyártottak, sőt árulják is.
A film megtekinthető itt: https://www.youtube.com/watch? v=tUSRyAha37w&ab_channel=Montblanc
Amikor általános iskolába kezdtem járni (nagyon-nagyon régen), még olyan padjaink voltak, amelynek a közepén a vályúban egy tintatartó volt. Persze már nem használtunk mártogatós töltőtollat. Hanem csavarós végűt, amibe üvegből kellett felszívni a tintát. Sajnos, az én tollam gyenge minőségű volt, állandóan folyt, és mindent összepacáztam vele. Akkoriban a golyóstoll volt a menő. De azzal tilos volt írni. Ennek okát csak később tudtam meg A golyóstollnak nincs kitüntetett iránya. Akinek nincs begyakorlott kézírása, csak rondán tud vele írni. A töltőtoll, ha helyesen tanítanak vele írni, követi a kéz beépített fiziológiáját, és van esély, hogy a diák megtanulhat, ha nem is szépen, de olvashatóan írni.
Egyetemista koromban aztán a kalligráfia bűvkörébe estem, újra megtanultam írni, a mai napig mindig van nálam töltőtoll, szívesen írok vele. Ha dedikálást kérnek tőlem, és jó passzban vagyok, sikerül felidézni a Ludovico Arrighi reneszánsz kalligráfustól ellesett egyikmásik díszítményt, és az olvasót megörvendeztetni vele.
Sokféle töltőtollam volt, de Montblanc még sose – nem vágytam ilyen drága tollra, és nem csak azért, mert sok tollat elvesztettem már.
Biztos jól ír (különösen a Meisterstück típus), de az a bankvezérek eszköze. Eleinte Shaefer tollaim voltak (nagyon szerény, amerikai márka), negyven körül fedeztem fel a Graf von Faber Castell márka
töltőtollait. (Ebből nem a legdrágább, faborítású darabok tetszettek, hanem a hatszögletű keresztmetszetű Ondoro almárka, a nikkelezett kupakjával). Ebből is elhasználtam (értsd: elveszettem) három darabot. Aztán, ahogy ezt a Vademecum hírlevélben sokat emlegettem, a „még elég jó forradalma” hatása alá kerültem. Így találtam rá a szintén német Lamy márka Safari almárkájára. Sok színben kapható, nekem a tompa ezüst jön be. Nagyon szeretem a kis ablakocskát, amiben megnézhetem, mennyi tinta van még a patronban. Erről mindig eszembe jut, hogy a jó design csak kisebb részben szól a szépségről, legalább annyira a célszerűségről.
Aki kapott már tőlem fizikai, kézzel írott levelet, vagy képeslapot, tudja, hogy különleges tintát használok. Angolul pávakék a neve, franciául déltengeri kék. Magyarul közönségesen türkizkéknek szoktuk nevezni. Negyvenegy éve jártam először Amszterdamban, akkor vettem ott egy üveg ilyen színű tintát. Akkor még úgy éreztem, hogy a tintapatron közönséges, varázstalanító praktika. Ma már inkább a lényegre, a tetszetős, olvasható írásra koncentrálok, a tintapatront az emberiség egyik legnagyobb találmányának tekintem – és igen, mindig van nálam pótpatron. Amit a rendszerváltás óta (kis túlzással) minden jobb magyar írószerboltban lehet kapni. Vigyázat, a Lamy tollakhoz más patron kell. Több tinta fér beléjük – és sokkal tetszetősebbek, mint a világszabvány szerintiek. Azt tetszenek tudni, hogy a legnépszerűbb online lexikon hogy határozza meg a töltőtollat? Nem fogják kitalálni:
„A töltőtoll a tinta felszívására és tárolására alkalmas íróeszköz.”
Mikor a nászuram 85 éves lett, és hatalmas házibulival ünnepelte meg az alkalmat, hát persze hogy egy Lamy tollat adtam neki ajándékba.
De nem pávakék tintát vettem neki, hanem burgundi színűt – hozzá, a poliamoria hazai szálláscsinálójához ez illik.
