Réztábla a kapu alatt – avagy sóhajnak is beillő szózat a Postatakarékpénztár épületében székelő Magyar Államkincstár új vizuális arculatáról és az állami gondoskodás mibenlétéről, Örkény István híres egypercesének szellemében (Mottó:) „A fiaim kaptak a nagymamától egy-egy tábla tejcsokit, hazaérve megállapodtunk, hogy ebéd előtt csak fejenként egy kockát ehetnek meg. Fél óra múlva benéztem, és láttam, hogy a kisebbik fiam táblájából a fele hiányzik. Felháborodottan kérdőre vontam. Mire öt éves fiam csípőre tett kézzel felnézett rám és (akkor még raccsolva) visszavágott: „Ez most a legnagyobb phoblémád?” (1988, Wallenberg és Sallai Imre [Tátra] utca sarok)
Az Örkény egypercest alkalmasint mindenki ismeri, a biztonság kedvéért azért bemásoltam a Mellékletbe, hogy megkönnyítsem a szó szerinti megtanulást. Az elmúlt egy-két évben új logót kapott a Lechner Ödön egyik fő művében, az Postatakarékpénztárban működő Magyar Államkincstár. Az új logót érdektelen tucatmunkának találtam, de ezért még nem ragadtam volna tollat. Hanem a tábla, ahová felhelyezték… A minap szépen sütött a nap, amolyan téliesen, alacsonyról élesen. És akkor közel mentem. Következzék néhány szenvtelen megállapítás. 1.) Elmulasztották, hogy a teljesen új, az épület görbületéhez komponált, azt tisztelő, szakember által tervezett táblát helyezzenek fel az új logó életbe léptetésének alkalmából. 2.) Amikor a réztáblát megrendelték, elmulasztottak leballagni a kapuhoz és colstokkal lemérni, mekkorát rendeljenek. Így persze nem ér végig a réz, sem alul, sem fölül. 3.) Ha az ember igazán közel megy, akkor jól látható a tábla oldalán, hogy ezt bizony legalább egyszer már megtoldották. Talán amikor átkerült az MNB-hez? 4.) Ha az ember felnéz, hogy elgyönyörködjön az egyik legszebb lámpában, akkor sem lehet maradéktalan az öröme, mert ott az összetekeredett zászló, a gondos gazda hiányának biztos jele. De itt