Placcc playmobil

Playmobil – a Machina Ex társulat mobiltelefonos játéksétája a PLACCC fesztivál keretében A Placc Fesztivál a „helyspecifikus projektek” gyűjtőhelye és létrehozója. Olyan besorolhatatlan, határterületi produkciók élhetők át, amelyek a színház, a performansz, a képzőművészet eszközeivel élnek: az egyikkel, a másikkal, vagy mindegyikkel egyszerre. Ahogy a csinos nyomtatott műsorfüzeten meghatározza magát: „Művészet máshogy, máshol” (Azaz nem a megszokott helyeken.) Angolul egészen másképp szól a meghatározás: „Art that takes you by surprise”. (Művészet, meglepetésszerűen.)

A Playmobil produkció voltaképpen egy számítógépes kalandjáték visszafordítva a valóságos világba. A kaland 75 percig tartott.

Véletlenszerűen összeverődött öt másik, nálam jóval fiatalabb emberrel találkoztam a Jurányi utcai inkubátorházban, a Placcc támaszpontján. Itt kaptunk egy mobiltelefont és egy tárgyakkal teli hátizsákot. A táskában volt két elemlámpa, egy sakkjátékba való ló (azaz huszár), egy darab csoki és egy pénzkazetta, amely egy számkombinációs lakatban végződő lánccal volt lezárva.

A feladatok, amelyek tovább lendítették a kalandot mindig a realitás és a karikatúravilág határmezsgyéjén voltak, lassanként a leginkább kérges szívű, nagyon sokat tapasztalt résztvevők (pl. jómagam) is belekerültek a dologba. Először SMS jött: menjünk a Hattyú utca és a Fiáth János utca sarkára. Ott egy kék szemüveges gigerli izgatottan a lelkünkre kötötte, hogy mentsük meg Sándort (valóban ezt a nevet mondta-e, már nem tudom felidézni!), és egy fényképet is adott az illetőről. És azt mondta, hogy a következő utcában menjünk jobbra, arra lesz a megmentésre váró személy. Ott csak egy kapucnis, miniorgonán játszó, földön ülő koldus volt. Egy felirat volt előtte: Vedd el a pénzemet… Ő jobbra mutogatott, oda siessünk. Ott egy kávéházba értünk, és megláttuk Sándort (?), amint éppen a halállal sakkozott. Hoppá… itt a mentő lépest kellett kitalálnunk. Innét már

nagyon hosszadalmas lenne elmesélni. Be kellett menni a férfi vécébe, ott kiderült (Mozart közbeiktatásával), hogy a királynővel kell lépni, de hogy mit, azon ott ül az emeleten a futár. A biciklis futár ott is ült, de csak egy sörért állt fel. Így aztán megmentettük S-t. Utána a buszpályaudvarra kellett menni. Ott egy ránk támadó illetőt a csokival kellett megvesztegetnünk. Utána egy elsötétített tetőtéri lakásban találkoztunk a Guruval. Itt kis híján belevesztünk a komplex rejtvénybe: a kártya feliratai, a dallam imitálása nem ment egyszerűen (teát is kellett csinálnunk a Gurunak, meghatározott utasítások szerint). Végül egy minden addiginál bonyolultabb feladatsorba ütköztünk: sötét színházterem, elemlámpával megvilágított foszforeszkáló titkos feliratok, kódfejtés, egy számítógépes rendszer feltörése. Végül megkaptuk a harmadik számot is a lakat kódjához, felnyitottuk a dobozt, és találtunk benne valami játékosan szimbolikus dolgot.

Igazi kaland volt, a tervezettség és spontaneitás határán. (Még akkor is, ha a Tünet Együttes nagy rajongójaként nem egy színészt felismertem, amint „véletlenszerűen” ott tanyázott a kávéházban.)

Hogy ez megérte-e a két hetes tervező workshopot, általánosabban a hatalmas szellemi és erőforrásbeli befektetést a részt vevő maximum száz ember szórakoztatására, arra nem tudom a választ. Csak ilyen szűk körben merem kimondani: „nem kell mindennek megtérülnie.”.

A költségek túlnyomó részét amúgy is a külföldi kulturális intézetek és az EU állták.

(2015. szeptember 12. 18.00. Stáb: Anna Fries, Ivanyos Ambrus, Lasse Marburg, Malu Peeters, Mathias Prinz. Résztvevő csoportok: Tünet Együttes, Szövetség’39, Dinamo Budapest, K2 Színház. A Placcc fesztivál ötletgazdája és menedzsere: Nánay Fanni. www.placcc.hu)