Pintér Béla: Idegen test
Az elmúlt húsz évben sohasem tudtam Pintér Béla előadás nélkül élni. De néhány éve kisebb csalódások miatt elmaradtam az újabb premierekről. Helyette a régebbi előadásokat néztem meg újra és újra – és sose csalódtam. Most azonban az ünnepek alatt megnéztem a legújabb darabot, és megbántam hűtlenkedésemet. Mostantól visszatérek az igazi hívek közé. Ígérem, mindent pótolni fogok.
Nem azért, mintha az Idegen test hibátlan előadás lenne, mint mondjuk a Parasztopera, a Szutyok, a Titkaink, a Kaisers TV vagy A 42. hét. De döbbenetesen eredeti, bátor és sok tekintetben tabudöntő előadás. Amit minden ismerősömnek szívesen ajánlok, és én is megnézek bármikor újra.
Egy sok évvel ezelőtti Hírlevélben már megemlítettem, amit egy barátom mondott ki sokunk helyett egy házibuliban, ahová késve érkezett egy Pintér Béla előadás miatt. Félve kezdte, aztán nekibátorodott. Azt mondta, hogy Pintér Béla, ha kicsiben is, de olyan, mint Shakespeare volt négyszáz éve. Ő írja a darabokat, ő rendezi őket, és szerepel is bennük...
Ez a darab némileg letért erről az útról: az író-rendező ebben az előadásban nem szerepel. És annyi napi politikával kapcsolatos utalás jön szembe a darabban, hogy 20-30 év múlva már nemigen lehet majd érteni a legtöbbet. Sőt, a mellettem ülő, külföldön élő lányom és vejem sem értettek jó néhány poént (pedig követik a magyar híreket).
Az Idegen test annyira közel megy a politikai élet fonákságaihoz, amit eddig csak a kabaréban szoktunk meg.
Nem kétséges, ez az előadás Pintér féle fekete komédia irányából a píszí elvekre tökéletesen fittyet hányó politikai kabaré irányába mozdul el.
Egyetemista koromban egy meleg barátom elmesélte, hogy tizenéves korában olvasott egy ismeretterjesztő cikket, amiben az állt, hogy az
emberiség 4-5 százaléka meleg. Erre tekergetni kezdte az
osztályteremben a fejét: ebben az osztályban vajon ki lehet az – míg rá nem jött arra, hogy bizony ő az. Persze akkor még nem volt használatos a „meleg” szó, az LMBTQ+ kifejezésről nem is beszélve.
Na mármost, az Idegen test című előadás kicsit olyan, mintha egy olyan osztály viselt dolgait követnénk, amelybe csak egyetlen heteroszexuális irányultságú diák jár – ő is csak azért, hogy az ő szemén keresztül csodálkozzunk rá a színpadon felvonuló őrült kavalkádra.
Ugyanez a meleg barátom egy nap, velem vitatkozva azt mondta: „Nem, a melegek nem olyanok, mint a heterók – de ugyanolyan jogok járnak nekik.” Ez pofon volt addigi nézeteimnek. Hiszen addig úgy gondoltam, mint a létező szocializmus ellen lázadó „young tory”, hogy ők is pontosan ugyanolyanok... Később könyvet írtam Oscar Wilde-ról, és továbbra is sokat agyaltam a melegeken, akikre a könyv írásakor, a ’80-as években még mindig nem volt rendes szó. A „homokos” kifejezés járt a legközelebb ahhoz, hogy befusson, azt gondoltam, hogy ha ötvenszer szerepel a könyvemben, akkor ez majd döntő lökést ad a dolognak. Ám a tapasztalt szerkesztő végül lecseréltette mindegyiket a homoszexuális kifejezésre, és én nem kardoskodtam a dolog mellett, én is bizonytalan voltam.
Aztán a rendszerváltás után jött a politikai pluralizmus, és én persze a legmegengedőbb politikai irányzat mellé szegődtem. A melegek és más kisebbségiek mellé afféle kollektív pluszpontok kerültek.
Pintér Béla ennek az évtizedek óta világszerte épülő mítosznak láncfűrésszel esik neki. Olyan közel megy a legkülönfélébb LMBTQ kategóriát a homlokukon viselő emberekhez, ahonnét már jól látszik az érdek vezérelte silányság, az árulásra való bivalyerős hajlam.
Nincs más, sugallja a szerző: az embereket egyenként, érdemeik, jellemük, tetteik szerint kell megítélni... Nagy dolog, elvben ezt eddig is tudtuk, nem?
Nem egészen, nem ilyen mértékben, nem pontosan így. Mert ezek az emberek, amikor elbuknak, rosszabbul járnak, mint heteró sorstársaik, hasonló esetben. Mert legázolja őket a többségi társadalom csordaszelleme, újabban már a social media csatornáin is.
Az Idegen test kiindulópontja mi is lenne más, mint a jelenlegi politikai rendszer melegellenes agendája. De a darab dicséretére legyen mondva, egyetlen apró célzás nem sok, annyi szó sem esik holmi ereszcsatornákról. Itt nem a NER nagykutyái, hanem a kicsik kerülnek a célkeresztbe, és ezzel a tanulság is nagyobbat üt.
Harsány, pörgős, nem hibátlan előadás, amit látni kell, akár többször is. Korhatáros előadás, csak 18 évnél idősebb nézőknek szól. Alighanem azért, mert ennél szigorúbb besorolás nem létezik...
(115 perc, szünet nélkül. Írta és rendezte: Pintér Béla. Dramaturg: Enyedi Éva. Zene: Jankovics Péter. Látvány: Gergely-Farnos Lilla.
Jelmez: Hornyák Dóra. Játsszák: Péter Kata, Szabó Kimmel Tamás, Adorjáni Bálint, Takács Géza, Gálvölgyi János, Fodor Annamária, Messaoudi Emina, Jankovics Péter, Szabó Zoltán.)
