Patrickmodianoakisbizsu

Patrick Modiano: A Kis Bizsu Az egyik legismertebb francia író, aki 2014-ben, nagy meglepetésre, a Nobel-díjat is elnyerte, Magyarországon kevéssé ismert. Így volt ez csaknem az egész világon. A harminc könyves szerzőről a Telegraph azt írta, hogy „afféle francia belügy, mint a csigaevés”. Az 1945-ben született francia írónak különleges gyerekkora volt. Anyja egy félig magyar flamand színésznő, apja egy Szalonikiből származó szefárd zsidó kereskedő, aki nem volt hajlandó felvenni a sárga csillagot.

Patrick Modiano tehát egy titkos viszonyból született, és fontos témája a háború alatti Párizs, a titok- és identitáskeresés. A Nobel-díj utáni sok méltatás Prousthoz hasonlította időkezelését, atmoszférateremtését.

A Kis Bizsu vékony, könnyen olvasható, titokzatos könyv. Egy 19 éves lány, Thérèse a főszereplője, aki egy nap a párizsi Châtelet metróállomáson meglát egy kopott, sárga kabátos ötvenes nőt, akiről azt hiszi, hogy nem más, mint az anyja, akiről eddig úgy tudta, hogy Marokkóban, évekkel ezelőtt meghalt. A lány, aki egykori táncosnő anyja vidéki ismerőseinél nőtt fel, alkalmi munkákból tengeti életét.

Szemmel láthatóan múltja összetákolásával van elfoglalva. Egy nap egy könyvesboltban (éjfélkor!) megismerkedik egy Badmajev nevű férfival, aki abból él, hogy külföldi rádióadásokat jegyez le egy megrendelő számára. Munkát talál: egy dúsgazdag család magányos kislányát kell hazahoznia mindennap az iskolából. Itt kezdünk gyanakodni. Mintha T. életében sok minden hasonlítana a felügyelt kislány éppen pergő gyermekkorára. Legfőképpen a szeretetéhsége.

Az író kényszeresen beszámol arról, hogy főszereplője merre jár pontosan, milyen utca, milyen sarkán pillant meg valamit. Nagy ínyencség a könyv a Párizst jól ismerő olvasóknak. Ebben a könyvben Párizs nem veszélyes metropolisz, ellenkezőleg, puha, segítő környezet. Egy nap a főhős egy patika előtt álldogál, rosszullét kerülgeti. A nála idősebb, zöld szemű gyógyszerésznő behívja,

gyógyszert ad neki, hazakíséri, sőt, kérésre ott alszik nála, de nem, nem „úgy”.

Az emlékfoszlányok sorra vételével T. mind többet árul el anyjáról.

Egy ideig egy hatalmas lakásban laktak, ahol anyja bármennyi pénzt kivehetett egy szekrényből…

Közben T. Bedmajevnél is sokat tartózkodik, de köztük sincs semmi (bár kapcsolatuk ígéretesnek tűnik). Megtudjuk, hogy a férfi húsz nyelven tud. Egy este nem dolgozik, de ott ül a rádió előtt, egy távoli adót hallgat, ahol egy férfi szaval. Lejegyzi a sorokat, és ott a 91. oldalon a magyar olvasót különös élmény éri: ez a vers József Attila Mama című versének első két strófája, ékezetek nélkül…

A 2001-ben megjelent könyv kritikusai csak találgatták, milyen nyelv lehet. Kilenc év kellett a megfejtéshez.

A könyvben, terjedelmét meghazudtoló módon, sok minden történik.

Az utolsó oldalakon különösen felgyorsulnak az események. A többértelmű befejezésnek van egy optimista olvasata is: Thérèse, úgy látszik, összerakta magát, kezdődhet igazi élete. Vagy Bedmajevvel vagy a gyógyszerésznővel.

A könyvben, manapság már szokatlan módon, utószó is van. Rőhrig Eszter, a fordító tömör útmutatót nyújt a regény különös utalásaihoz.

Például elmagyarázza, ami a fordításban óhatatlanul elvész, hogy a „bijou” szó franciául hímnemű, tehát a cím már eleve furcsa, mert a nyelvtanilag helyes „Le Petit Bijou” helyett így szól: „La Petite Bijou”. Mi persze tudjuk, miért: anyja szólította őt mindig így.

Patrick Modiano, a nyelvnek ez a nagy mestere, anyja révén először hollandul tanult meg, a francia csak a második nyelve volt. A nevéből francia szót is alkottak. „Modianesque” (ha jól értettem a magyarázatokat) valami olyasmit jelent: „széteső valósággal, feltoluló emlékekkel operáló stílus”.

(Tarandus Kiadó, 2014, fordította és az utószót írta: Rőhrig Eszter, 128 o., ára 2290 Ft.)