Patrick melrose – edward berger ötrészes minisorozata 664

Page 1

Patrick Melrose – Edward Berger ötrészes minisorozata Edward St. Aubyn regényeiből Szokták mondani – szerintem alaptalanul – hogy a minőségi tévésorozatok kezdik átvenni a regény szerepét. Van azért valamennyi igazság a dologban – ám az szerintem, általában az irodalmi nyersanyagra épülő ún. minisorozatokra vonatkozik. Ezek nem nyúlnak kényszerűen egy, két öt évadra, hanem annyi részből állnak, amennyit az adott történet megkíván. A Magyarországon eddig ismeretlen, arisztokrata származású Edward St. Aubyn (1960-) öt kötetből álló önéletrajzi ihletésű kisregényfolyamát Benedict Cumberbatch, az angol színészóriás nézte ki magának, és egészen parádésat nyújt benne. A HBO Go streaming szolgáltató már hirdette egy ideje a sorozatot, és azonnal rávetettem magamat, amint lehetett. Ám az első részt alig bírtam végignézni. Arról szól, hogy valamikor a nyolcvanas években egy Patrick nevű gazdag londoni fiatalember New Yorkba megy, váratlanul meghalt apját elbúcsúztatni, a hamvakat hazahozni. Patrick tömi magát mindenféle droggal, nem mellékesen iszik is, várjuk, hogy bármelyik pillanatban felfordul. A kábítószerrel való küzdelemnek sok ábrázolását láthattuk már filmen. De ez itt egy végpont. Ennél élesebben, hitelesebben nemigen lehet a tünet-együttest bemutatni. Ehhez persze Benedict Cumberbatch zsenije kell. Meg a flashbackek érzékeny, megfelelő pillanatban való bevetése. (Egy Sebastian Maltz nevű csodálatos gyerekszínész látható a kisfiú Patrick szerepében.) Van valami mágikusan tökéletes a múltba ugrásokban. Gyakran ugyanabban a testhelyzetben, fényben, napszakban vált a kép. A sorozat voltaképpen a gonosz és erőszakos apa halálától a gyenge, félrenéző, alkoholista, sunyin bosszúálló anya lassú kimúlásáig tart. Közben Patrick többször visszaesik, a szívünk megszakad érte. Végül családot alapít, két fia születik, kis híján elveszt mindent, egy


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.