Pasztircsák Polina (és Fazekas Gergely) Purcell dalestje a BMCben Életemben először vettem jegyet kulturális eseményre egy Facebook hirdetés alapján. Valaha mindig felkaptam a Muzsika folyóirat havi Koncertkalendáriumát egy koncertről kijövet, és abból válogattam. Amint megláttam, hogy Pasztircsák Polina Purcell dalokat fog énekelni kedvenc helyszínemen, a Budapest Music Centerben, azonnal a kártyám után nyúltam, és vettem két jegyet. Jóval többet kaptam, mint pusztán egy nagyszerű zenei élmény. Ez nyilvánvalóan Fazekas Gergelynek, a Bartók Rádióban sokszor hallható, 1977-ben született, jó orgánumú zenetudósnak köszönhető. Nem csak kezelte a kivetített szöveg léptetőgombját, de mint műsorvezető egyszerűen remekelt. A színpad jobb oldalán szerényen üldögélve mesélt és vetített képeket, minden alkalommal pontosan annyi képet, amennyi nem volt fárasztó. Mindig annyit beszélt, hogy az értelmesen adott hozzá a zenéhez. Hatalmas propagandát fejtett ki Purcell érdekében, aki – jól tudjuk – nem elég ismert Magyarországon. Biztos van valamennyi túlzás abban, hogy Mozarthoz hasonlította (és nemcsak abban, hogy ugyanolyan fiatalon halt meg, és ugyanolyan sok és sokféle művet írt). A koncert végére sokan elhittük, hogy ebben lehet igazság. Fazekas néha hangos nevetést aratott megjegyzéseivel. Néha egy árnyalatnyi aktuálpolitika is keveredett a szavaiba „Halszagú Britannia” – mondta egy megrendelésre írott Anglia-dicsőítő slágerre. Improvizálásban is jeleskedett, amikor az a drámai eset történt, hogy az egyik énekszám közepén Lesták-Bedő Eszter hegedűművész összekeverte a kottalapokat, és le kellett állni. Akkor a nagy zavarban azt mondta Fazekas: „Nehogy azt higgyék, hogy ilyen a 17. században nem fordult elő!”. Aztán amikor az újra kezdett szám után hosszúra nyúlt a taps, azt találta mondani, hogy „Másfél produkció után másfélszeres hosszúságú taps dukál”. (Fazekas Gergely egyébként
először filozófia szakot, aztán magyar szakot végzett, aztán a párizsi Conservatoire-ba járt, csak utána végezte el a Zeneakadémiát, ahol most tanít.) Az este abszolút főszereplője természetesen a díva volt. A félig orosz származású magyar szoprán, félúton az A-kategóriás világsztárság felé maximális erőbedobással, remek formában énekelt. A dalok közben valósággal izzott, szenvedett, a tapsok alatt előjött varázslatos, szerény mosolya. A végét kivéve csak kicsit biccentett. Akkor aztán igazán felengedett, őszintén örült a sikernek, mintha a világ egyik jelentős koncerttermében aratott volna sikert. A ráadás után, kifelé menet megcsodálhattuk királynői járását. Ha valaki kíváncsi személyiségére, olvassa el a Magyar Narancsnak azt a bizonyos interjúját, amelyben azt találta mondani. „Donna Anna egy fapina”. (2016. december 8.) (2017. január 16. Pasztircsák Polina – szoprán. Lesták-Bedő Eszter – hegedű, Baranyay Piroska – viola da gamba, Davidovics Igor – theorba. Művészeti vezető: Dinyés Soma – csembaló, viola da gamba.) A tegnapi koncertről nem találtam sajtófotót, a tavaly előtti képen, melynek szerzőjét nem tüntették fel, sem a frizura, sem a ruha nem hasonlít – de a mosoly az itt is megvan.