Part Nagy Lajos Létbüfé 633

Parti Nagy Lajos: Létbüfé (őszológiai gyakorlatok) Ha tizennégy év után Parti Nagy Lajos verseskötetet ad ki, az nagy esemény. Jól emlékszem még, amikor robbantott és a magyar költészet élvonalába került. Én igazán akkor szerettem meg, amikor 1993-ban prózaíróként megnyerte a Holmi novellapályázatát, a Hullámzó Balaton című pályaművével. (Emlékezetes módon, nem a magyar tengerre utal a címben, hanem a Balaton szeletre…) Aztán jött az Esti kréta (1995), benne olyan klasszikusokkal, mint a kötet kezdő darabja, a Szelíd tájban fél korsó hiány, meg az epigrammatikus tömörségű Hogy megszűnt. Azt szerettem benne, hogy minden verse kerekded univerzum, vicces, felforgató és újszerű. Aztán a próza, a drámaírás felé kalandozott a szerző, akit a mai politikai berendezkedés egyik legádázabb kritikusának tekintenek.

Az új kötet egy gondosan elrendezett morzsalék-kazal. Összesen 544 (!) cím nélküli, egymástól csillagokkal elválasztott darabka, amelyet a Grafitnesz kötet egyik ciklusából ismert alteregója, Dumpf Endre, feltehetőleg egy elmegyógyintézet ápoltja írogat egy füzetbe. Így kezdődik: verseket az őszről más egyéb témákról életről halálról nővér- s büfésnéni kedvtelve iromtam sok-sok füzetem van csak tele kell írni egyéb dolgom nincs is plusz röntgenre járok nagyjátékfilm készül belső szerveimről arányos léptékű

főszereplésemmel mit szívből kívánok Az utolsó előtti darab pedig így hangzik: bexanaxoztam levonom vitorlám Első látásra, véletlenszerűen belelapozva szomorúan konstatáltam, mennyire kevéssé barátságos kötet ez a verset ritkán olvasóknak.

Azonban a költő kínál egy kiskaput. Címek ugyan nincsenek, de kezdősorok igen. A tartalomjegyzék felsorolja mind az 544 versdarabka kezdősorát. Ezt olvasgatva már el tudom képzelni, hogy valakiben feltámad a vágy, hogy megtudja, ugyan hogyan folytatódhat a következő kezdetek valamelyike: – Hold Ödönné maga is tyütyürékkel (31) – dacára hogy nómen est nóném (69) – álmomban önnön gyalogzsokém (114) – kacagti és zokogti szívpor (186) – tapírszomorú (212) Amikor már napokon át olvasgattam a kötetet (jó, az elejétől végéig való elolvasással még adós vagyok), akkor eszembe jutott, hogy milyen erős rokoni szálak fűzik Dumpf Endre költészetét Edgar Lee Masters amerikai költő nevezetes temetőverseihez, amelyek magyarul a hetvenes évek elején jelentek meg, Gergely Ágnes fordításában.

A jelentős, ám a kortársak által nehezen befogadható írók újító szellemű műveit én gyakran érzem afféle „bölcsészeti alapkutatásnak”. Kevesen értik, de egyszer majd, a nem is olyan távoli jövőben mindenki ennek a hatása alatt ír majd.

Olyan jelentős, versben írott könyv a Létbüfé, amelynek társává kell szegődni egy időre, minimum egy hétre, hogy feltárja titkait.

Vagyis: merész vállalkozás manapság. Az olvasó fiatalok az olyan könnyűszerrel befogadható költők után nyúlnak inkább, mint Varró Dániel (aki már rég kinőtt a Dani korból) és Lackfi János, de még Tóth Krisztina is idesorolható.

Summa summarum: aki nem sajnálja a befektetett munkát (ahogy a mai kortárs művészetben ma már enélkül nemigen lehet eligazodni), az nagy kincsekre bukkan.

(Magvető, 2017, 248 o., szerkesztő: Szegő János, a borító Szilágyi Lenke borítójának felhasználásával készült, tervezte Pintér József, ára 3499 Ft.)