Pál andrás nyerte az idei gábor miklós díjat 607

Pál András nyerte az idei Gábor Miklós-díjat A Téli rege nem tartozik Shakespeare jobban sikerült művei közé.

Megérdemelten ritkán játsszák, én például még életemben nem láttam, és az egyetemen sem volt kötelezően előírva. Ez az a darab, amiről mindig megjegyzik, hogy Csehországot mulatságos módon tenger mellé helyezi.

A mostanra kétségtelenül lendületbe jött Radnóti Színház nem csinál titkot abból, hogy miért vette elő a régebbi fordításokban bugyutának ható színművet (ez a hivatalos besorolása az életműben). Nem sajnálták az időt és energiát, Szabó T. Anna költőnővel jól mondható új fordítást készíttettek. (Nem tudom, hogy a fordító minden előadást megnéz-e, Húsvét hétfő este mindenesetre ott volt, édesapja társaságában). Azért vették elő, mert Valló Péter főrendezőnek (aki szokás szerint a díszletet is megtervezte) volt mondanivalója az időről: „A Téli rege nem kisebb kihívás elé állít minket, mint hogy megragadjuk magát az Időt, és megmutassuk teljes valójában – hadd lássák a nézők, hogy milyen is! Lassú és gyors, gonosz és jóságos, pusztító és teremtő. Ahogy telnek az évek, az ember észreveszi magán, hogy az Idő egyre fontosabb szerepet játszik az életében, és nemcsak az elmúlás, hanem a visszafordíthatatlanság, a megismételhetetlenség, a jóvátehetetlenség értelmében is. Persze Shakespeare, az emberi história egyik legnagyobb drámaköltője ezekre a gyászos képzetekre mégiscsak talál felemelő, vigasztaló válaszokat. Hiszen mire való a fantázia? A Téli rege színrevitelének a legnagyobb tétje, hogy mindezt egyszerre meg tudjuk mutatni.”

Mint minden jó produkció, ez is tud egyszerre több mindenről szólni.

Elég néhány aktuálpolitikai kiszólás, és Leontes érthetetlen, hű embereinek tanácsait félresöprő „intézkedése” a nézőtéren már fél nyolc körül sokaknak a mai Magyarországot juttatja eszébe.

Az előadás igen sok színészt megmozgató, pörgős, élettel teli produkció, sok humorral – utóbbi aligha volt benne a darabban,

mielőtt a rendező (és Morcsányi Géza dramaturg) szemet vetett rá.

Különösen szeretnivaló „betoldások” az eredetiben a képzeletbeli Bohémiában működő birkapásztor és fia részben szlovák nyelven előadott betétszámai, akik egyszer csak körülnéznek, és magyarra váltanak – talán mert nem szabad nekik az anyanyelvükön beszélni, vagy mert akkor nem értenék egy magyar színházban? Mindenképpen nagyon vicces volt, és a szlovák népi öröm többször is előjött, Schneider Zoltán ez alkalomra kikevert szeretnivaló tahósága csaknem nyíltszíni tapsot aratott.

A rendezés az emberi hiszékenységről is szól, meg az ízlések és pofonok különbözőségéről. A fő motívum a féltékenység. Leontes szicíliai király egyszer csak féltékeny lesz mindenórás feleségére. (És vele együtt mi is látjuk a házasságtörő buja jeleneteket a tüllfüggönyön keresztül, amelyek nyilván csak a képzeletében estek meg.) A hiszékenység másik érdekes példája a Perditát, a „kitett” szicíliai királylányt játszó Sodró Eliza, akiről tucatnyiszor hangzik el, hogy milyen tündöklően szép – amikor pedig üde, fiatal, nagyon tehetséges, de éppenséggel nehezen fér bele a szépség bármilyen tágan értelmezett fogalmába…

Sokan drukkoltunk az ezen az estén is jelentős szerepet alakító Kováts Adélnak, hogy legyen sikeres az igazgatói poszton is. Eddig feltétlenül az. Csak helyeselhető módon félfordulatot hajtott végre a kulcsemberek megtartásával új, fiatal rendezők meghívásával, néhány fontos színész leigazolásával. Megújította a színház arculatát is (A MITTE ügynökség végezte kiváló munka elért egészen a ruhatárjegyig), és a marketing is egészen másképp néz ki, mint néhány éve. A honlapon például három filmecske is megnézhető. Egy klasszikus előzetes, az elkészült előadásból, egy érdekes szkeccsfilm az előadás színpadi házaspárjairól és egyéb párjairól, a viszonyok darabbeli változását érzékeltetve. A harmadik meg egy interjúfilm, amelyben László Zsolt és Sodró Eliza felváltva beszél az időhöz

kapcsolható élményeikről. Mindegyik film ötös osztályzatot érdemel – remélhetőleg Facebookon küldözgetett gerilla-videónak is beválnak.

Még egy szót se szóltam az előadás főszereplőjéről, a Kaposváron végzett, 2013-ban ideszerződött Pál Andrásról. Ő teszi hihetővé a modern ember számára tökéletesen hiteltelen, mesének is erőltetett cselekményt. Pajkos az elején, majd indulatos, sunyi és robbanékony az első rész második felében. Utána pedig megindult, kedves. Mindig hiteles, magas hőfokú, a kliséket messze elkerülő alakítást nyújt.

Az az igazság, hogy miatta mentem el az előadásra. Ő nyerte el ugyanis az idén a Gábor Miklós-díjat, amelyet a nagy színész özvegye, Vass Éva alapított a Gábor Miklós születésnapját megelőző egy év legjobb Shakespeare-alakításának díjazására. Átadására minden évben április 7-én, a születésnapon, vagy ahhoz közeli időpontban kerül sor.

Amikor a taps már kezdett kifulladni, a direktornő a színpadon felemelte a kezét, és bejelentette, hogy most egy számukra is váratlan örömteli esemény következik. Felkérte Ascher Tamást, a Gábor Miklós-díj kuratóriumának elnökét, hogy jöjjön fel a színpadra és adja át az idei díjat. Ez szemlátomást meglepetés volt az egész társulatnak.

Ascher sajnálkozott, hogy megszakította a tapsot, amely talán még eltartott volna egy ideig. Elmondta, hogy mi ez a díj, megemlítette, hogy a legelső díjat annak idején az ugyancsak a színpadon álló László Zsolt kapta. Erre azonnal kitört a taps. Aztán bejelentette, hogy ki kapja idén a díjat. Pál András olyan képet vágott, hogy abból biztosak lehettünk abban, hogy neki is meglepetés volt a dolog. A közönség tomboló ovációban részesítette. Egy szempillantás alatt igazi ünnep támadt. Aztán Ascher szokás szerint távollátó szemüvege elé egy olvasószemüveget vett fel, és felolvasta Vass Éva megható üzenetét. Ezt elolvashatják a Mellékletben.

Nagyszerű este volt, nagyon jó ötlet, hogy a Gábor Miklós-díj átadása „mozgó ünnep”, ugyanis mindig az után az előadás után adják át,

amiben a díjazott színész szerepel. Mennyivel jobb ez, mint egy külön ceremónia, ahová lasszóval kellene fogni a vendégeket!

(2017. március 17. A Gábor Miklós-díj kuratóriumának tagjai, az elnökön kívül: Meczner János, Nádasdy Ádám, Spiró György, Stuber Andrea. A díj pénz részét az EMMI állja, a Vigh Tamás tervezte plakett és az oklevél elkészíttetését a Summa Artium támogatta, az oklevél grafikai szervezési munkáit adományként végezte a Stalker Stúdió).

Melléklet: Vass Éva levele Tisztelt Közönség, kedves Kollégák!

Mielőtt az általam nagyon várt napról, a Gábor Miklós-díj átadásáról beszélnék, engedjék meg, hogy végtelen örömömet szomorú fátyollal borítsam be, hiszen tavalyelőtt elvesztettük a díj kuratóriumának elnökét, Koltai Tamást, aki tizenhét évig végezte becsületes, tiszta, önfeláldozó munkáját.

A Gábor Miklós-díjat az év legjobb Shakespeare-alakításáért hoztam létre, szakmailag elismert kuratórium segítségével. Sok éves tapasztalattal mondhatom, hogy eddig minden döntésük tökéletes volt. Gábor Miklós 1998-ban ment el és egyre inkább érzem, látom, hogy visszahozhatatlan zsenialitása hogyan merül feledésbe.

Mégis van az évnek egyetlen napja, amikor megidézhetjük, és egy kicsit köztünk lehet, fittyet hányva a színészi élet mulandóságára.

Nem akárki volt, Hamlet-alakítását a nagy angol kritikus, Trewin is Lawrence Olivier-hez hasonlította. Számomra él, létezik, nem hagyom el soha, és arra kérem a tisztelt közönséget és a tisztelt színészeket is, hogy gondoljanak rá.

Kedves Pál András, aki a Radnóti Színház Téli rege című darabjában nyújtott alakításodért megkapod a Gábor Miklós-díjat, díjaddal vidd tovább a nevét, légy büszke rá, és hirdesd tehetséged örömével, hogy volt egy zseniális művészember, akit Gábor Miklósnak hívtak.

Tisztelettel és szeretettel gratulálok.

2017. április 17.

Vass Éva