Nagykorutbudapest100

A Nagykörút a Budapest100-on A 2011-ben indult, nagysikerű városi rendezvényt, amelyet mindig az év 100. napjához legközelebb eső hétvégéjén tartanak, és a város százéves épületeit mutatják be, idén veszély fenyegette, hiszen száz évvel ezelőtt a már két éve tartó első világháború megbénította a város fejlődését. (1916-ban vezették be a lakbérszabályozást is.)

Ezt a nehézséget a szervező csapat (közte Tamási Miklós ötletgazda) úgy kerülte meg, hogy idén a 120 éves Nagykörút került fókuszba.

Bátran kijelenthetjük, hogy egy minden eddiginél jobban sikerült esemény kerekedett ki. Igazi fesztiválhangulata lett a körútnak, az ember sétálgató ismerősökkel találkozott (sajnos ilyesmi a hagyományos 100 éves eseményen sokkal ritkábban esett meg).

Négy szakmai panelbeszélgetést is rendeztek, kettőn volt szerencsém részt is venni. Az első a Nagykörút műemléki karakterével, átalakításának esélyeivel foglalkozott, és ugyanúgy arra lyukadt ki, mint a másik, az ingatlanhasznosítás témája körül megrendezett beszélgetés: Budapest kerületekre tagoltsága reménytelenné teszi az igazi rehabilitációt. A körúttól elválaszthatatlan 6-os villamos is felvetett egy problémát: nem lehet szélesebb, és több zebrát felfesteni, mert az – a sebességet tekintve is a vasúthoz, vagy a HÉV pályájához hasonló üzemmé alakítaná a Körutat. Azt is prognosztizálni lehet, hogy a tágasabb járdák kedvéért sem lehet sávot elvenni a közlekedésből, mert a keskenyebb kocsiúton akkora dugók keletkeznének, hogy ez politikai öngyilkossággal érne fel. És bizony, a parkolást sem lehet megtiltani, mert az meg az üzleteket tenné tönkre (még jobban, mint a plázák).

Elhangzott még sok óhaj és sóhaj ezeken a beszélgetéseken, különösen a boltok portálja ügyében, de bizony a hallgatók nem lettek sokkal okosabbak.

Az ingatlanos beszélgetés érdekes színfoltja volt a KI! című kiáltvány két szerzője (ezt írtuk róla a Vademecumban), akiket azért hívtak meg,

mert – kis túlzással – a Nagykörút lett a bulinegyed széle. De érveiket továbbra is olyan egzotikusnak érzem, mint Claude Lévi-Strauss és társainak témaválasztásait a távoli bennszülött világokról. Ugyanezen a beszélgetésen annál üdítőbb volt az ingatlanszakember számokon alapuló vélekedése és jelentése arról, hogy a körúti házakban sok külföldön élő magyar tartja fenn hazai támaszpontját.