NEMZETI BÚCSÚ – 2013 JÚNIUS 30

NEMZETI BÚCSÚ – 2013 JÚNIUS 30 Nádasdy Ádám: GONDOLATOK A SZÍNHÁZBAN Nehéz volt megszokni a csúnya házat, a pláza-szerű, felfújt hólyagot, de lám: a korcs kutyában megtaláltuk a hűséges és okos állatot.

Nehéz volt megszokni a faluvéget, szűk megállót, nyomasztó parkolót, hogy színház után nincs, ahol bekapjunk egy borjúlábat vagy egy habrolót, és szokni kellett az akusztikát, vagy mondjam inkább úgy: beletörődni, hogy fürkésszük a többi néző arcát, hogy tudjuk, mikor kell nevetni, bőgni.

Szóval semmi se stimmelt – csak a színház; az pörgött, zakatolt és működött, nem tolt nagy eszméket maga előtt, se szentelt vizeket, se mű-ködöt, fölment a függöny, bejött a színész, és esténként megtörtént valami, hol jó, hol nem jó, s mi drukkolni kezdtünk, mint műjégen toporgó nagymami: aggódva lestük: buknak? Nem nagyot?

Jöttünk ki, ide, a halál nyakára, a jelenet művészi erejétől megtisztulni, mint bűnbánó garázda, hogy a két szót, mely ősi és dicső – bár tartalom ma már alig fedi –,

örömmel ízlelgessük (persze halkan); ez a két szó: „magyar”, és „nemzeti”.

Tán nem is baj, hogy csúnya ez a színház: maga a nemzet se valami szép. Így jó, köszönjük: retusálni bűn; ha sértő is, legyen valós a kép.

De ilyen színház csak mesébe’ van, ahol a kurtafarkú malac túr.

Tessék fölébredni! Álmodni tetszett, hogy Kulka volt a Lear, s Blaskó az Úr, hogy János vitéz színét és fonákját előadták egyazon színpadon, vízbe ugráltak Bánk címén a srácok, s meleg angyal jött puha szárnyakon...

Aki marad, majd más szépet csinál, kíváncsiság övezze s ne harag; az elmenők szaga itt marad úgyis, mint menzán szívós kelkáposzta-szag. És bár kesergünk kárról, veszteségről, ha el is tűnik, ami itt honolt, egy régi kollégám üzeni nektek: ez jó mulatság, férfimunka volt!