Néhány ötlet magyar témájú minisorozatra_728

Page 1

Néhány ötlet magyar témájú minisorozatra Az új filmügyi kormánybiztos éppen ilyenekről álmodik, mint a Nagy Katalin sorozat. Hadd segítsek neki három ötlettel! (Bár sokakkal együtt bánatos vagyok, hogy az utóbbi évek filmsikereinek kovácsát, Havas Ágnest elüldözte, vagy elengedte nyugdíjba – a zuhanyhíradóban hallható magyarázatoknak ez a két végpontja.) 1. Az MTA (akkor Tudós Társaság) legelső éve, Vörösmarty Mihály szemüvegén át. Ármány, szerelem, pestisjárvány, Széchenyi alulnézetben. Jolsvai András „Nincsen számodra hely” című regénye, fejezetről-fejezetre. Szinte kész a forgatókönyv. 2. Podmaniczky Frigyes, az opera intendánsa. Tíz évig, amellett, hogy a Közmunkák Tanácsának alelnöke volt, az Operaházat is vezette. Előtte fel is építette. A kortárs emlékek szerint sajátos dicsérő módszert alakított ki. Az előadás után körbejárt az énekesek között. Aki vacak volt, az egy cukorkát kapott. Aki közepes, az kettőt, aki nagyon jó, az hármat… Élete végén már nem volt tagja a városi tanácsnak, de annyira szenilis volt, hogy továbbra is bejárt és szavazott. Ezt mindenki kegyesen eltűrte, de az eredményből szavazatát levonták… 3. Balázs Mór és a földalatti építése. Nem engedték a villamost az Andrássy útra. Ekkor Balázs Mór (aki személyesen ismerte Werner von Siemens-t) összefogott a rivális céggel, és együtt pályáztak a földalatti megépítésére. Megkapták az engedélyt, de csak 18 hónap volt rá. A két végéről kezdtek ásni. Kész lett. Az első utas Ferenc József volt, aki ebből az alkalomból nagy kegyesen beleegyezett, hogy a vonalat Ferenc József Földalatti Villamos Vasútnak nevezzék el… A zsidó származású Balázs Mór (eredeti neve Kohn Mózes volt) „Verőczei” előnévvel nemességet kapott, a címerében villámmal. 1897-ben, negyvennyolc éves korában váratlanul meghalt.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.