Nádas péter világló részletek (emléklapok egy elbeszélő életéből) i kötet (611 oldal) 609

Nádas Péter: Világló részletek (Emléklapok egy elbeszélő életéből) I. kötet (611 oldal) Azok kedvéért, akik esetleg félnek a vastag könyvektől, hadd szögezzem le: ezt a roppant méretű könyvet nem nehéz olvasni.

Ellenkezőleg: kellemes, simogató, felemelő élmény. Olyan, mint ha a földkerekség egyik legkiválóbb elméje meghívna otthonába, és ott napokra (hetekre) vendégül látna, azzal a szent ígérettel, hogy most aztán feltárja minden titkát. Mintha egy tévéműsor fődíját nyertük volna meg, és minket irigyelne az egész ország.

A könyv, amelyet jobb híján memoárnak hirdetnek, azonnal felkelti ezt az érzést olvasójában. Bár a mesélés a kisfiú bukdácsolásával kezdődik, hamar a szavak boncolgatása, az értelem bontakozása kerül a középpontba. És nem árul zsákbamacskát: már jóval a századik oldal előtt értesülünk arról, hogy a főhős korán, teljes árvaságra jutott, az okok kíméletlen és pontos bemutatásával együtt. Az egyes fontos családi eseményekre körkörös módon, újra és újra visszatér. Az időben minden erőltetettség nélkül kalandozik előre-hátra.

Nádas szokta emlegetni, hogy felmenői zsidók voltak, azt azonban lassanként értjük meg, hogy ez az összefoglaló meghatározás milyen üres, mert esetében vagy tucatnyi, egymással szöges ellentétben álló életvitelt, gondolkodást, eleven vagy holt hagyományt jelent: volt ezüstműves, hallgatag nagyapa, hisztérikusan gyanakvó, keletről menekült nagymama, az emancipációért küzdő szabadelvű képviselő dédapa, aki Theodor Herzl-lel levelezett a magyar zsidóság távlati lehetőségeiről, sikeresen gazdálkodó földbirtokos dédapa, a hozományát háromszor is elköltő, a földhöz nem konyító másik nagyapa. Szülei illegális kommunisták voltak és cseppet sem vallásosak. Nádas ilyet sohasem mondana, de lassan az az érzés alakul ki az emberben, hogy ő nem zsidó – csak az összes felmenője.

Egy igen népes, egymással szoros viszonyt ápoló család – sokat költöznek, mindig Pesten. Mintegy félszáz családtag nyüzsög a könyvben, valóságos névvel, fokozatosan egyre élesedő arcélekkel.

Elképzeljük őket fizikai valójukban, mögöttes gondolataikkal – és nem hiányzanak a mozgatórugók sem, ahogyan azt a tíz év alatti fiúgyermek fokozatosan felfedezte, illetve ahogy azt papájától vagy mamájától hallotta.

A könyv azonban jóval több mint családi legendárium. Várostörténet, világmagyarázat, vallástörténet, az ostrom alatti és utáni Budapest krónikája, építészet és háztartástörténet, amelyben néven nevezi könyv- és ember-forrásait. Többek között ezzel éri el a köznyelvi beszéd hatását, pedig néha igazán komoly és elvont dolgokról ír.

El se tudom képzelni, hogy mi következik a második kötetben. Tudni lehet, hogy a tételes könyvidő 1956 körül véget ér, de már az első kötetben is sok szó esik kezdeti szexuális élményekről és arról, hogy a Nők Lapjánál hogyan kezdett végzetes viszonyt egy nálánál tizenegy évvel idősebb, két gyerekes anyával. Néha arról beszél, hogy kora gyermekkorától miért nem hagy pocsétát maga után a fürdőszobában, miért gyűlölte, ha őrültségig kényszeres anyai nagymamája, Nussbaum Cecília (egy tollas zsidó lánya) azt mondta: „gezeresz”.

Hogy alighanem hogy ő maga az utolsó, aki sajnálja, hogy lebontották a lipótvárosi Újépületet, ahol ma a Szabadság tér áll. Néha azt szálazgatja szét, hogy miféle Budapest-történetek vannak, hogy mikor tudhatta meg Horthy, hogy mi történik a deportált zsidókkal, hogy miért szeretett a cselédjükkel a Pozsonyi úti református templomba járni vasárnaponként, hogy mért nem tudott egyszerre csak egy lányba beleszeretni a Petrik Lajos Vegyipari Technikumban.

Mindez mindenféle cezúrák nélkül, fejezetek, vagy számozott részek nélkül zúdul ránk, szépséges rendben. Így együtt, nem lehet rá mást mondani: „kozmogónia”. Világmagyarázat.

Szerintem: a valaha írt legszebb magyar könyvek egyike. És még csak a felét olvastam.

Az író alább közölt portréját, Szabó Mihály felvételét a Digitális Irodalmi Akadémia honlapján találtuk.

(Jelenkor, 2017, szerkesztette Csordás Gábor, olvasószerkesztő Ruttkay Helga, borítóterv Tállai Tamás, a borítón dr. Literáti-Nagy Ferenc képe, a szerző portréját Stekovics Gáspár készítette.)