Munkacsyemlekhazbekescsaban

A Munkácsy Emlékház Békéscsabán Egy üzleti tárgyalás a minap Békéscsabára szólított, a Traianus IC 2 óra 20 perc alatt kényelmesen odarepített (közben az olasz regényemet olvastam, ld. fentebb). Igen ám, de a precíziós gépalkatrészeket gyártó cég az állomástól egy óra gyaloglásra volt. Így ismerkedtem meg három csabai taxisofőrrel. Az első készséges volt és jól vezetett, szóba hozta a menekülteket, egyfelől-másfelől megközelítéssel, úgy éreztem, egy átlagosan tájékozott magyar ember mellett ülök, akitől talán vennék használt autót. A telepen igen kedvesen fogadtak (ki gondolná, hogy innét irányítanak egy sor európai gyárat!), nem kizárt, hogy együtt fogjuk „megmenteni a magyar kultúra jövőjét”. Dolgom végeztével megint taxit hívtam, ezúttal egy igazi lokálpatriótát fogtam ki, aki nagyon büszke volta arra, hogy „itt minden Munkácsy”. Kicsit beszélgettünk a nagy festő gyerekkoráról, amit itt töltött. Addig lelkesedett, amíg megkértem, hogy tegyen le az Emlékháznál. Abban élt néhány évig a kis Lieb Misi, amikor már árvaságra jutott és asztalosinas volt, de festőtehetsége akkor még nem, vagy nem igazán ütközött ki.

Bájos kisnemesi kúriában van az Emlékház. A Nemzeti Múzeumtól letétben van itt néhány eredeti Munkácsy, főleg korai vásznak, főművek vázlatai. De az itt élő családok sok eredeti bútora igen kellemes térré teszi a szobákat. Van egy terem, helyi Munkácsy Mihály díjas művészek vásznaival, egy berendezett száz évesnél is régebbi konyha, ez már nem Munkácsyval kapcsolatos. Amikor jöttem el, a pénztárnál egy diáklány éppen egy Munkácsy korabeli főkötőt próbált. A muzeológus hölgy pedig egy vastag könyvből éppen valami különös írást tanult, elsőször rovásírásnak tűnt, de aztán rájöttem, hogy ékírást tanul (!).

Besétáltam a belvárosba, amikor észrevettem, hogy már nagyon elszaladt az idő, így harmadszor is taxiba kellett ülnöm. Megint szóba kerültek a menekültek. A sofőr azt mondta, hogy ő jól ismeri Irakot és

Szíriát, valaha neki volt a legelső magán kamionja Magyarországon, és mindig közel-keleti fuvarokat vállalt, azzal lehetett keresni. „Ott megtanultam, hogy az ottaniak csak az erőszak nyelvén értenek.”

Szomorúan, lemondóan mondta ezt, egyáltalán nem agresszívan.

Aztán egykettőre megérkeztünk a teljesen feltúrt, az átépítés végéhez közeledő vasútállomásra, és rájöttem, hogy csak kártyával tudok fizetni. Hát azt nála nem lehet… Hát akkor vigyen gyorsan egy bank automatához. Hát az itt nincs… Talán, majd ha kész lesz az állomás… „Nem baj – majd egyszer megadja”. De én nem idevalósi vagyok…

Nem baj, menjen csak…

Már tényleg szinte azonnal indult a vonat, megkérdezhettem volna a nevét és a címét, de annyira meglepődtem, hogy nem jutott eszembe.

De kinyomozom és megadom a tartozásom, ha addig élek is. Egyelőre eddig jutottam: Békés Megyei Személytaxi, Személyszállító és Teherfuvarozók Önsegélyező Kulturális Egyesülete, Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ők csak ismerik a körszakállas, volt kamionos, nagylelkű taxist, nem?

(Munkácsy Mihály Emlékház, 5600, Békéscsaba Gyulai út 5.

Belépődíj: 600 Ft. Nyitva január 1 – május 31: K-P 9-16, Szo 10-16, június 1 – szeptember 30: K-V: 10-18., október 1 – november 30: K-P 9-17, Sz-V 10-16).