Mrturnermikeleighfilmje

Mr. Turner (Mike Leigh angol-francia-német életrajzi filmje) A különc brit filmrendező talán mint lelki elődjére tekint a tanulatlan, de zseniális, kötekedő természetű, a maga útját kételkedés nélkül járó romantikus festőre, William Turnerre (1775–1851).

A két és fél órás eposzi alkotás minden súlya a páratlan brit színészre, Timothy Spallra nehezedik. A természetes csúnyaságánál is sokkal rondábbra maszkírozott színész végig egy visszataszító horkantásokban gazdag különleges, szinte ősemberi nyelven beszél, akár kuplerájban jár, akár a Királyi Akadémián (ahol egyszer feltűnik a fiatal és karcsú Victoria királynő, snájdig férjével, Alberttel együtt, nem mondanak valami szépeket Turner képeiről).

Turner nőkkel szembeni viselt dolgai meglehetősen ismertek az angol művelt közönség előtt (évtizedeken át szexuális tárgynak használta szolgálóját, annak fiatalon megözvegyült nagynénjétől két lánygyereke született, de azokat nem adoptálta. Mint magánembert nem lehet másnak, csak szörnyetegnek nevezni, eközben a belső hangokra figyelő, folytonosan kísérletező művész őrült dolgokat művel. Egy alkalommal egy vitorla árbocához kötteti magát, hogy testközelből tapasztalja meg a hóvihart (ekkor csaknem otthagyja a fogát) – mindkettő életrajzi tény.

Turner alapvetően tájképfestő volt, a filmen ezt a mély vonzalmat a tájak, a tenger iránt szép képek sorozata örökíti meg. Különösen érdekelte a pára, a köd, a füst és mindenféle más megfoghatatlan légnem. Ezek a szabadtéri, boldog jelenetek beltéri, feszült snittekkel váltakoznak, amelyek leggyakrabban a Királyi Művészeti Akadémia zsúfolt termeiben játszódnak. Itt a történelmi filmek kedvelt húzását aknázza ki az író-rendező: Turner más festő-óriásokkal beszélget, miközben akkori szokás szerint a már kiaggatott képet a helyszínen fejezik be. (Képzeljük el, hogy egy Munkácsyról szóló filmben a festő Szinyeivel, Benczúrral, Lotz-cal, Mednyánszkyval, Székely Bertalannal, sőt Csontváryval vitatkozik.)

A lassan, de mégsem unalmasan csordogáló történetben akkor áll be fordulat, amikor már egyáltalán nem is várjuk. Az egyiket egy korban hozzáillő özvegyasszony, a másikat egy dúsgazdag vevő jelenti.

Utóbbi megvenné minden képét, egy mesés összegért. Amire Turner az ajánlattevő és a nézők döbbenetére, bocsánatkérő hangon azt mondja: „Sajnos nem tehetem”. Magyarázatul pedig azt fűzi hozzá, hogy azt akarja, hogy a képek mind együtt maradjanak, a halála után mindenki megnézhesse, méghozzá ingyen.

Turnernek lassan és csak részben teljesült a vágya, számos képe a Tate Britain galéria új szárnyában látható. Ezért is róla nevezték el a legfontosabb angol képzőművészeti díjat, amelyet a Tate mindenkori igazgatója szervez. (Ő választja a négy kurátort, akik egy-egy művészt jelölnek.)

A főszereplő Timothy Spall 2014-ben a Cannes-i Filmfesztivál legjobb férfi alakításának díját nyerte. Ennél is beszédesebb, hogy a hírhedten szigorú rottentomatoes.com kritikai portálon a hivatásos kritikusok között szinte példátlanul magas, 98%-os népszerűséget vívott ki.

Előzetes itt.

(2014, 150 perc, a további szerepekben Paul Jesson, Dorothy Atkinson, fényképezte Dick Pope.)