Mire tanít a jezsuiták gondolkodása, avagy a Vértanúk emlékművének visszaállítása_717

Mire tanít a jezsuiták gondolkodása, avagy a Vértanúk emlékművének visszaállítása Meghallgatható már Malcom Gladwell, a Vademecumban sokat dicsért tudós író, újságíró podcast sorozatának negyedik évada.

Alcíme: Félreértett vagy észre sem vett történelem. („History Misunderstood or Overlooked”) Ebből három rész a jezsuiták, a rendalapító loyolai Szt. Ignáctól származó kazuisztikus gondolkodást, mint módszert alkalmazza mai példákra. Ilyen terjedelemben csak utalni lehet arra, hogy miként húztak világos határt a régi dogmák és az új jelenségek megítélése közé, ezzel hogyan segítették a viharos gyorsasággal átalakuló társadalom jobb problémamegoldását. Régi példája a hajók biztosításának elfogadása, szemben a kamat teljes tilalmával.

Mindenféle mai példán mutatja be, hogy miként segít ez a fajta gondolkodás egyes jelenségek jobb megértésében. Az egyik legjobb példa erre a doppingoló baseball játékos esete, aki nem akar előnyre szert tenni, csak régi énjét visszanyerni (hiszen a sebészeti beavatkozást senki nem kárhoztatja). Vagy a katolikus tudós által feltalált fogamzásgátló tabletta megítélése. Vagy a néha fegyvertelenekre tüzelő rendőrjárőr esete (negyedik évad 5-7 epizód, meghallgathatók pl. itt).

Minderről az jutott eszembe, hogy mennyire sikeres volt a Kádárrendszer agymosása a Tanácsköztársasággal kapcsolatban.

Már gimnazistaként sem vettem be a Horthy-rendszerről állított leegyszerűsítő, fasiszta vádakat (tudtam, hogy volt parlament, ellenzéki frakciókkal, szabad sajtó stb.).

A Tanácsköztársaság rémtetteiről azonban keveset tudtam, és nem vettem a fáradságot a tájékozódásra. Talán mert olyan rövid volt, meg mert az elején számos művész támogatta, meg mert beleállt a honvédő háborúba, meg mert a fehérterror olyan rémes volt… Szégyen szemre csak most, a centenárium alkalmából tettem helyre a dolgokat.

Szögezzük le, ez a százharminchárom nap első, második és harmadik helyen egy rettenetes, véres epizód volt, ami puccsal kezdődött, államosítással és gyilkosságokkal folytatódott, mert a hatalmat csak szuronyokkal lehetett fenntartani.

Az ehhez szükséges egyik fontos cikket az index.hu közölte, Gellért Ádám, a Clio Intézet egyik kutatójának tollából, az egyik vidéki vérengzésről, amely olyan rémes történet, hogy a lap szabályai szerint csak tizennyolc éven felüli olvasóinak engedte elolvasni. De ismeretes, hogy Weiss Manfréd, a magyar ipar egyik létrehozója öngyilkosságot kísérelt meg, amikor cégbirodalmát államosították, és csak nagy nehezen tudták az életét megmenteni. Vagy olvassuk el B. Müller Tamás Vörösterror az Országházban, 1919 című kiváló munkáját (most már második, javított kiadásban), ami arról szól, hogy mit művelt az épületben elhelyezett politikai rendőrség házon belül és kívül.

De a jezsuitákra visszatérve, az 1919 megítélését előre hátra „rendberakó” társadalmi átállítás tipikusan egy új probléma, amelyre régebben nem volt példa, hiszen a kommunista korszak durva történelemhamisítása és agymosása egyáltalán nem analóg ezzel.

Mivel már egy ideje bennem motoszkál, gyávaság lenne nem kimondani: a Vértanúk terének emlékművét helyreállítani számomra érthető gesztus. Ezzel lezárható az 1919-es halottak gyászolása.

Mindezzel nem akarom lesöpörni a Nagy Imre szobor áthelyezését helytelenítők, a fehérterror emlékművet hiányolók érveit. Azokét, akik közös terroráldozat emlékművet láttak volna szívesen, vagy azokét, akik befejeznék a szűnni nem akaró emlékművesdit, és előrenéznének.

De mindig meg kell próbálni józanul értékelni egy-egy jelenséget. A dolgot magát. Ha kell, a jezsuiták gondolati eszközeit segítségül hívva.

(Az 1919-es Fortepan képek adományozója Marics Zoltán. Az 1934-es

Vértanúk emlékművét ábrázoló Fortepan kép ajándékozója pedig Kurutz Márton.)