Miisanagykorut

Mi is a Nagykörút?

A főváros egyik leghosszabb útvonala, teljes hossza a Dunától a Dunáig alig több 4000 méternél. Helyén valaha a Duna egyik mellékága folyt. Nem véletlen tehát, hogy felmerült a mellékág hajózható csatornává építése – a gondolatot Reitter Ferenc mérnök, az MTA tagja, a Fővárosi Közmunka Tanács első főmérnöke részletesen kidolgozta, könyv formájában is kiadta. Érve az volt, hogy a csatorna rakpartjai lényegesen javítanák a város levegőjét.

Ezt megelőzően, a 19. század közepére, már szűk utcákból álló, rendezetlen külváros terült el erre. A képviselőházban ennek ellenére éles ellenvélemények fogalmazódtak meg. A csatornázást mindenki támogatta, de az egyik képviselő például kijelentette: „Tiszta fehérneműhöz nem szükséges aranysújtásos ruha. Csatornához sem kell körutat építeni.”

Mint tudjuk, a hajózható csatorna nem épült meg, csak a szennyvíz elvezetésére szolgáló.

A Nagykörút kiépülése a Sugár úttal egy időben, 1872-ben kezdődött, és kerek 35 éven át tartott. 251 épületet bontottak le, s összesen 253 házat emeltek, a régieknél sokkal nagyobbakat. Az út egységesen 45 méter széles. Öt kerületet szel át, s egyes szakaszait ennek megfelelően nevezték el Ferenc (IX. kerület), József (VIII. kerület), Erzsébet (VII. kerület), Teréz (VI. kerület), illetve Szent István (azelőtt Lipót) körútnak (V. kerület).

A körút nagyban hozzájárult az addig szociálisan széttördelt főváros egységesítéséhez. Összekötött egymással olyan városrészeket, melyeket addig a Váci út, Rákóczi út, Üllői út mereven elkülönített egymástól.

A körút vonalát a Boráros tér környéki külvárostól a jobb módú negyedeken át, a Margit híd környéki, akkoriban még rossz hírű negyedig tűzték ki. Mire kiépült, némileg változott a helyzet: a Margit híd pesti hídfője egyre divatosabb hely lett. Tehát 1896-ban, amikor

hivatalosan átadták, a körút egyre jobb módú városrészeken át vezetett.

A körúti bérházak nagyon hasonlítanak egymásra, szinte valamennyit a történelmi stílusokat felhasználó historizmus jegyében tervezték. Az utcai frontokon tágas, világos sokszobás lakások épültek legalább két hálószobával, nagy konyhával s az abból nyíló cselédszobával. A hálószobaként használt helyiségek többnyire egybenyithatók is voltak a többi szobával, de lakói általában a fürdőszobán át külön is megközelíthették. Az ún gangos, azaz körfolyosós házakban a kevesebb napfényt kapó udvari lakások egy-két egymásba nyíló szobából és konyhából álltak, saját fürdőszoba, WC ritkán tartozott hozzájuk.

A második világháború utáni ínséges időkben, miután a házakat államosították, a nagy utcai lakásokat gyakran több részre szabdalták, és nem is mindig a legkörültekintőbben. Viszont a nagy előszobákból és tágas konyhákból sok udvari lakásba sikerült fürdőszobát kiszorítani.

Ha bejutunk valamelyik házba, látni fogjuk, hogy két, egymástól független és távol eső lépcsőház van benne, akárcsak az összes többiben: a főlépcső és az ún. cselédlépcső. Az utóbbin kellett közlekednie a házban lakó személyzetnek, a bejáró mosónőnek, a postásnak, a különböző mesterembernek és árusnak. A főlépcső többnyire sokkal díszesebb, volt, a reprezentációt szolgálta. Megesett azonban, hogy szinte egyáltalán nem tér el a cselédlépcsőtől, mint például a Ferenc körút 15. számú házban.