Matyastemplombtmkiallitas

Page 1

Mátyás-templom (A budavári Nagyboldogasszony-templom) – a Budapesti Történeti Múzeum kiállítása A város történetében járatosak jól tudják, hogy a Mátyás-templom jelenlegi formájában egy jól sikerült hamisítvány. A középkorból ránk maradt eredeti gótikus templom valahogy úgy viszonyul a mai templomhoz, mint a rút kiskacsa a szépséges pávához. Akkoriban még csak nem is volt különálló épület (ld. az első képet). A terjedelmes – az építés, az átépítések, a működés minden aspektusára kiterjedő – alapos, okosan elrendezett kiállítás nagyon érdekes magyarázatot ad arra, hogyan alakult ki a ma látható vadonatúj Mátyás-templom. Az emberi nyelven szóló, érthető magyarázatokkal ellátott, sok érdekes tárgyat felvonultató (ld. az ostyasütő vasat, az utolsó képen!) tárlat apropóját, alighanem a templom sok éves renoválásának befejezése adta. Nos, Schulek Frigyes (1841-1919) építész életét voltaképpen a műemlékek megmentésére tette fel. 1872-ben az akkor létrejött Műemlékek Országos Bizottságának alapító tagja lett. Hamarosan megkezdte a rossz állapotú Mátyás-templom felmérését. A kiállításon szépen nyomon követhető a tervezés sok fázisa. (Elég sokáig egy másik torony is szerepelt a tervezési programban, egy középkori távlati kép félreértelmezése alapján.) Aztán Schulek bécsi tanára, az ottani Városházát tervező Friedrich von Schmidt járt Budán konzultálni, ő fémborítású tornyot tudott csak elképzelni. Schulek azonban szívósan küzdött, lobbizott a maga ötletei érdekében. Lassan sikerült kilakoltattatnia a Mátyás-templomhoz addig támaszkodó épületeket, és így beteljesült álma, a szabadon álló templom. A kiállításból értettem meg, hogy ő azt a gótikus templomot akarta „restaurálni”, amely elpusztult Buda 1686. évi felszabadításakor. Amelyről nem maradt fenn hiteles terv vagy ábrázolás. A kiállítás egy emelettel feljebb folytatódik az időszaki teremben: ott kizárólag a belső díszítés kialakulásáról van szó. Oda is feltétlenül


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.
Matyastemplombtmkiallitas by Summa Artium Nonprofit Kft - Vademecum Cultural Newsletter - Issuu