Matuscsák tamás rejtő jenő elveszett naplója

Matuscsák Tamás: Rejtő Jenő elveszett naplója 2014 januárja után, mivel az író halála óta több mint 70 év telt el, minden műve szabad felhasználású lett. Talán ettől is indult meg körülötte az a pezsgés, amelynek két legkézzelfoghatóbb eredménye az egyenetlen „elveszett napló” és a hallatlan tökéllyel összeállított, de kétséges hasznosulású lexikon.

Az elveszett napló nyilván felhasználta az irodalmi múzeumban fellelhető töredékes, helyenként olvashatatlan valódi naplót. A hézagokat kitöltötte az írásművekből ismerhető dolgokkal, illetve különösen a vége felé - némi vulgárfreudista ömlengéssel.

De ez a könyv - minden hibája ellenére - letehetetlenül érdekes, én két nap alatt felfaltam. Ami érdekes benne, az nem annyira az író Rejtő Jenő portréja, mint inkább a két háború közti bohém világ miliője.

Ennek volt atipikus, többre termett alakja az a kabarészerző, librettista, nőcsábász és szerencsejátékos személy, aki előbb a szülein, testvérein, majd gépírónőin élősködött (kettőt el is vett feleségül, aztán a válás után, el kellett tartania őket). Hiába próbálták Rejtőt a polgári élet felé taszigálni, írni (ezek szerint) csak éjszaka, az alkohol és egy patikában kapható, legális drog hatása alatt tudott. Először fordított, aztán egyszer a fordítás helyett saját könyvet adott le. Majd beismerte, hogy P. Howard (régebben „péhovárd” volt a sztenderd kiejtés!) ő, maga.

A kitalált napló írója Rejtőt, vélhetőleg, az igazinál mindvégig egy magasabb társadalmi státusban levőnek pozícionálja: Karinthyval és József Attilával egyenrangúként barátkozó, egyes bejegyzésekben a világpolitikai trendeket szinte a mai politológiai kategóriák szerint elemző értelmiségit állít elénk.

A leghitelesebbek a fiatal- és a gyerekkor-ábrázolása, az iskolai és sportolóélmények, az 1927 és 30 közötti, Európa szegénynegyedeibe tett vendégszereplése, és nagyon érdekes látlelete a „weimari Európáról”. Házasságai és a kabarészerzői felemelkedése is érdekes.

(A rendkívül alapos Wikipedia-szócikk szerint, utolsó éveiben mintegy 50 ezer pengő honoráriumot keresett, ezt nagyrészt eljátszotta, állandó pénzzavarban élt.)

Alighanem mindenki jobban járt volna, ha a „talált kézirat” befejeződik ott, amikor bevonul a doni munkaszolgálatra, ahonnét nem tért vissza. A befejező rész mindenestül hiteltelen ízlésficam, amelybe nagyon nagy kár volt belekeverni korán meghalt kishúgát.

Ilyesmit az „igazi Rejtő” bizonyosan soha nem írt volna le.

Ha valamilyen csoda folytán Rejtő kizsigerelt szervezete túlélte volna az üldöztetést, ostromot, nehéz, de nem reménytelen sors jutott volna neki a Ludas Matyinál, vagy a szocreál operettek szerzői között. Talán egy másik Kellér Dezső vagy Tabi László lehetett volna.

Két itész-íránytűm közül az egyik, Bán Zoltán András, a v/s.hu portálon nálam is szigorúbb: „Fárasztó, unalmas, olykor meg egészen kínos…” „verejtékes és kínos poénkodás” - írja.

BZA teljes cikke, a Rejtő-recepció érdekes históriájával itt.

Takács Ferenc a Mozgó Világ-ban korántsem ilyen szigorú a szerzővel.

Már az is figyelemre méltó, hogy egyáltalán tollára veszi.